Schadl György: Völner Pállal legfeljebb italt ajándékoztunk egymásnak

2023. január 30. – 08:34

Másolás

Vágólapra másolva

Tagadta az ügyészségnek tett vallomásában Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke, hogy korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral. A végrehajtóktól kapott pénzekről pedig azt állítja, hogy azokat azért kapta, mert korábban kölcsönadott nekik – tudta meg az Rtl.hu.

A végrehajtói kar elnöke vallomásában azt mondta, hogy Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárnak soha nem adott pénzt. Schadl szerint legfeljebb italt ajándékoztak egymásnak, ezek azonban csak „hétköznapi figyelmességek voltak”.

„Ő nyolc vagy tíz alkalommal is adott nekem valamilyen házi bort, és ezt a kedvességet viszonoztam neki, de nem házi borral, hanem valamilyen szeszes itallal”

– mondta. Völnerhez hasonlóan ő is azt vallotta, hogy nem a megvádolt politikus, hanem egy másik államtitkár felelt a végrehajtói kinevezésekért. „Hogy hogy jön ide dr. Völner Pál, arról viszont még elképzelésem sincs” – mondta Schadl a korábbi államtitkárról a letartóztatása utáni kihallgatásán. Röviden: Schadl tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és vallomása alapján Völner Pál sem vádolható semmivel.

„Volt ilyen, de nem emlékszem mindenre”

Az is állítja, hogy az egyik megnevezett végrehajtóval csak annak kinevezése után találkozott először, azelőtt nem is ismerte. Egy másik kihallgatáson már arról beszélt, hogy a végrehajtói kinevezésekről nem ő döntött, hozzátette, hogy soha nem volt személyes kérése a kinevezésekkel kapcsolatban. Arra a kérdésre, miszerint kérték-e valaha abban a közreműködését, hogy segítsen elintézni egy végrehajtói kinevezést, már kitérő választ adott. „Volt ilyen. Nem szeretnék most erről részletesen beszámolni, nem is emlékszem mindenre.”

Az egyik kihallgatás végén egyébként elhangzott egy üzenetként is értékelhető mondat: Schadl György jegyzőkönyvön kívül ugyanis azt kérdezte a kihallgató ügyésztől, hogy „Hogy van X.Y.?”. Pontos nevet itt jogi megfontolásból nem említett az Rtl.hu cikke, de az illető Schadl György egyik ellenlábasa, az a végrehajtó, akinek a felfüggesztése érdekében sokat tett a kar elnöke. Schadl György vélhetően azt gondolhatja, hogy ez a bizonyos végrehajtó tett neki keresztbe.

A vallomásban a vád további pontjairól is beszélt a végrehajtói kar elnöke. A banki széfbe rejtett értékekről azt mondta, hogy azt saját maga javasolta családjának a börtönből. „Azt gondolom, hogy minimális gondosság volt a részemről” – mondta. A pénzmosással kapcsolatos vádakra azt felelte, hogy tíz éve végrehajtó, ez alatt az időszak alatt pedig bőven meghaladta a 1,5 milliárd forintot a bevétele, így a 120 milliós befizetés cége számlájára tagi kölcsönként nem pénzmosás.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár ellen. A vádirat szerint Schadl a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként 2021 júliusáig legalább 83 millió forint kenőpénzt juttatott Völnernek, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta. Az ügy korábbi részleteiről szóló cikkek ide kattintva olvashatóak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!