A titkosszolgálat már 4 milliárd forintnyi külföldi pénzt talált az ellenzék kampánya mögött

Legfontosabb

2023. január 25. – 12:58

A titkosszolgálat már 4 milliárd forintnyi külföldi pénzt talált az ellenzék kampánya mögött
Márki-Zay Péter választási kampánya Csongrád Csanád megyében 2022. március 28-án – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb részletek derültek ki az ellenzéki összefogás kampányfinanszírozásáról. A nyilvánosságra hozott titkosszolgálati anyag szerint összességében több mint 4 milliárd forint érkezett az ellenzékhez köthető szervezetekhez és cégekhez a választási kampány alatt külföldről, az Action for Democracy (AD) mellett egy svájci alapítványt is találtak, amely az Ezalényeg kiadójának küldött közel 900 milliót. Az AD már a bejegyzése előtt több százmillió forintot utalt Magyarországra, és a jelentés szerint az sem feltétlenül igaz, hogy a támogatások mikroadományokból származnának. Arra jutottak, hogy az AD hátterében az amerikai Demokrata Párthoz köthető szereplők állnak, és így a támogatással megsértették Magyarország szuverenitását.

Nyilvánosságra hozták a Márki-Zay Péter vezette ellenzéki összefogás amerikai kampánytámogatásairól szóló titkosszolgálati beszámoló újabb részét. A parlament nemzetbiztonsági bizottságát szeptember óta rendszeresen tájékoztatják, hogy a vizsgálatok szerint a 2022-es országgyűlési választás előtti hónapokban az ellenzék kampányát milyen formában és milyen összeggel támogatták külföldről. Legutóbb múlt pénteken, zárt ülésen számolt be a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Információs Központ az eddig feltárt adatokról és összefüggésekről.

Kocsis Máté: Az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akció

A képviselőknek bemutatott titkosszolgálati anyag 2051-ig titkos lett volna, ám Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte a titkosítás feloldását, mert szerinte

„az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó, amelyről minden magyarnak joga van tudni”.

Már a novemberben nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésből kiderült, hogy összességében több mint 1,8 milliárd forintnyi támogatást kapott Márki-Zay Péter civil szervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom az Action for Democracy (AD) nevű amerikai szervezettől. Az AD elnöke Korányi Dávid, aki decemberig Karácsony Gergely főpolgármester városdiplomáciai tanácsadója, korábban pedig Bajnai Gordon miniszterelnöki tanácsadója volt.

A Fidesz dollárbaloldalról, a rendszerváltás óta történt legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányról, külföldi beavatkozásról, a magyar szuverenitás súlyos sérelméről beszél az ügyben, arra hivatkozva, hogy a magyarországi törvények szigorúan tiltják a pártok külföldi finanszírozását. Márki-Zay Péter szerint azonban ők mindenben jogszerűen jártak el, mert nem az őt támogató pártok, hanem a civil szervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) kapta a pénzt, amit állítása szerint

mikroadományokból, a külföldön élő magyarok körében gyűjtött össze az Action for Democracy.

Két dokumentum került fel szerda reggel a nemzetbiztonsági bizottság oldalára. Az egyik egy háromoldalas levél, amit Kovács Zoltán András, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója küldött Sas Zoltánnak, a parlamenti testület jobbikos elnökének a vizsgálat eddigi eredményeit összefoglalva. A másik pedig az a prezentáció, amit a nemzetbiztonsági bizottság január 20-i zárt ülésen mutattak be a képviselőknek. Kovács a levélben jelzi, hogy az aktuális prezentáció hátterét képező adatok egy részét nem hozzák nyilvánosságra, ám így is jó pár új információt ismerhetünk meg az ügyről.

Előkerült egy svájci alapítvány és még 1 milliárd forintnyi támogatás

Az eddig feltárt adatok alapján az Action for Democracy összesen 3,174 milliárd forintot utalt Magyarországra a választási kampány alatt, azaz 160 millió forinttal többet, mint ami a novemberi tájékoztatóban szerepelt. Az összeg 58 százalékát két civil szervezet kapta: nagy részét a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (1,84 milliárd forint), kisebb részét a Nyomtass te is! kiadója, az eDemokrácia Műhely Egyesület (18 millió forint), amit L. László János újságíró és Sükösd Miklós médiakutató alapított.

A fennmaradó rész öt céghez jutott. Azaz összesen hét számlára utalt az Action for Democracy:

  • Mindenki Magyarországa Mozgalom: 1,84 milliárd forint;
  • Oraculum 2020 Kft.: 1,082 milliárd forint;
  • DatAdat Professional Kft.: 147,94 millió forint;
  • Super Future Kft.: 59,06 millió forint;
  • Edemokrácia Műhely Egyesület: 18,09 millió forint;
  • Gemius Hungary Kft.: 13,26 millió forint;
  • Laokoon Cinema Kft.: 4,2 millió forint.

Frissítés 01.27-én: A Laokoon Cinema Kft. vezetése cikkünk megjelenése után jelezte, hogy ők nem a választási kampányban, hanem később, 2022 júniusában kötöttek megállapodást az Action for Democracy-val. A szervezet 4,243 millió forint támogatást biztosított a filmes vállalkozás Nádas Péterről készülő dokumentumfilmjének gyártásához. Márciusban mutatják be a „Saját erdő – Beszélgetések Nádas Péterrel” című filmet, amely a cég szerint „teljes egészében magánadományozók támogatásából valósult meg és semmilyen magyarországi aktuálpolitikai témát nem érint.”

A cégek közül a legnagyobb összeget, 1,082 milliárd forintot az Ezalényeg nevű ellenzéki propagandalap kiadója, az Oraculum 2020 Kft. kapta. A cég tulajdonosa Páva Zoltán, a volt MSZP-s országgyűlési képviselő fia.

Újdonság, hogy a jelentés szerint az Oraculum 2020 Kft. egy AD-hez hasonló, Svájcban bejegyzett alapítványtól további 900 millió forintot kapott a kampányban. Érdekesség, hogy a meg nem nevezett svájci alapítvány aktivitásáról, valós tevékenységéről nem talált információt a titkosszolgálat.

„Erre figyelemmel a Magyarországra érkezett külföldi pénzügyi támogatások összege meghaladta a 4 milliárd forintot”

– áll a tájékoztatóban.

Azt is felderítették, hogy az AD által utalt pénzek olyan cégekhez jutottak el végfelhasználóként, amelyek elsősorban politikai elemzéssel és marketinggel foglalkoznak. Ilyen például

  • az ellenzék közterületi plakátjait intéző Hungaroplakát Reklám Kft., amelyet a már említett Páva Zoltán vezet. A cég tulajdonosa a Hajdú Vagyonkezelő Kft., ami a Németországban bejegyzett EMI Investment GmbH tulajdona.
  • Szintén kapott pénzt a közvélemény-kutatásokat és elemzéseket végző SzondaPhone Kft., amelynek egyik tulajdonosa Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője, valamint
  • a Pulai András vezette Publicus Intézet mögött álló Publicus Kft. is.
  • Feltűnik még a Kapcsolat.hu Kft., amely az MSZP pártalapítványának, a Táncsics Mihály Alapítványnak a tulajdona, és
  • ott van a Bajnai Gordon és Szigetvári Viktor nevéhez köthető Datadat Kft., amely közösségi média- és online marketingszolgáltatásokkal segítette az ellenzék kampányát.

A beérkezett források és továbbutalások nagyságrendje alapján a titkosszolgálatok szerint az MMM, az Oraculum 2020 Kft. és a Datadat cégcsoport koordinálták a külföldi pénzek elosztását.

„A megbízott cégek profilja alapján valószínűsíthető, hogy a külföldről származó forrásokat alapvetően a magyar választók véleményének, illetve a választások eredményének befolyásolására használhatták fel.”

Feltűnő, hogy a jelentésben szereplő cégek egy része korábban az MSZP, vagy a DK frakciójával is kötött szerződést, illetve az is, hogy több cég a németországi EMI Investment GmbH tulajdonában van. Erről a cégről az interneten nem lehet többet megtudni, csak annyit, hogy a HVG korábbi cikke szerint ügyvezetője a szombathelyi Szabóné Kalmár Szilvia.

Már a bejegyzés előtt több százmillió forintot utalt az Action for Democracy Magyarországra

A titkosszolgálatok ellenőrizték az Action for Democracy bejegyzési dokumentumait is, amit 2022. március 9-én nyújtott be Korányi Dávid és Christopher Maroshegyi New Yorkban. Mint kiderült,

az AD már a bejegyzés előtt, február végén-március elején több száz millió forintot utalt magyarországi szervezeteknek.

Korányi Dávid és Márki-Zay Péter is arról beszélt korábban, hogy a diaszpórában élő magyarok körében, mikroadományokból jött össze a támogatás. Az AD bejegyzési dokumentumában ugyanakkor az szerepel, hogy nagy összegű (25 ezer dollár feletti) támogatásokat is fogadnak, így a titkosszolgálat szerint megkérdőjelezhető az az állítás, hogy az AD alapvetően mikroadományokra építette pénzügyi forrásait.

„Ez azt valószínűsíti, hogy az AD-t eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre.”

A titkosszolgálat szerint az is „megállapítható, hogy az AD mögött az amerikai Demokrata Párthoz közvetlenül kapcsolódó személyek állnak”. Az alapító okiratot az Elias Law Group egyik partnere, Jonathan Berkon írta alá. Az Elias Law Group a prezentáció szerint „befolyásos, a demokraták legmagasabb szintjén is jó kapcsolatokkal rendelkező ügyvédi iroda”, amelynek „fő célkitűzése a Demokrata Párt érdekeinek képviselete.”

„A NIK összefoglaló értékelése szerint a külföldi politikai szervezet által a magyar választások időszakában Magyarországra utalt támogatás a magyar választások befolyásolását szolgálta” – áll a jelentésben.

„Ez egyértelműen Magyarország szuverenitásának megsértését jelenti, egyúttal felveti a vonatkozó magyar jogszabályok megsértésének gyanúját is”

– fogalmaznak. A titkosszolgálat mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálatot indított költségvetési csalás gyanújával, a Készenléti Rendőrség pedig pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt nyomoz, de az ÁSZ is vizsgálja a pártok kampányfinanszírozását.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!