A magyarok csak akkor bírják a közeledést az oroszokhoz, ha az ő kedvenc pártjuk van kormányon
2022. december 21. – 15:28
Oroszország vagy Amerika? Az EU egy jóságos tündér, vagy elnyomó bürokrata monstrum? Hova lavírozzunk, kihez közeledjünk? És mit gondoljunk Kínáról?
Az utóbbi években Magyarországon nagyobb figyelmet kapnak a geopolitikai témák, és állandó viták tárgya a nagyhatalmak megítélése a lakosság körében. Ennek oka részben a világrend átalakulása, részben pedig a magyar politika elmúlt három kormányzati ciklusában bekövetkezett irányváltás, de az orosz-ukrán háború kapcsán a magyar kormány – más uniós országoknál oroszbarátabb – pozíciója is tovább élezte a kérdést. Nagy port kavart például ősszel egy felmérés, amely szerint orosz-ukrán viszonylatban a magyar internetezők csaknem fele mérsékelten, további egyharmada erősen oroszpártinak tekinthető ebben a konfliktusban.
Tóth István György a Tárki friss Társadalmi Riportjában megjelent tanulmánya arról szól, hogyan állnak hozzá a magyar lakosság egyes részei Kínához, Oroszországhoz, az EU-hoz és az Amerikai Egyesült Államokhoz, hogyan változtak ezek a viszonyulások.
Az írás következtetése szerint a magyar lakosság alapvetően nyugatbarát: az EU-ról és az USA-ról pozitív véleménnyel levők aránya korábban abban a periódusban is növekedett, amikor a magyar belpolitikában felerősödött a nyugatellenes retorika.
Az utóbbi években azonban mind a két transzatlanti szereplő, mind a két hatalom támogatottsága csökkent.
A Tárki háború kitörése előtt készült kutatásából pedig az is látszik, hogy jellemző volt egy erős politikai törés Oroszország megítélésében: a kormánypárti szavazók körében lényegesen nagyobb arányban voltak tapasztalhatóak oroszbarát attitűdök, mint a népesség többi részében.
Most mindenki lefelé megy
A szerző eredetileg a rendszerváltástól kezdve szerette volna vizsgálni a helyzetet, de kiderült, hogy nem léteznek releváns idősorok az 1990-es évekből, így a cikkben a 2010-es évek elejétől napjainkig tartó időszakot nézte meg. Összehasonlítható belföldi adatok a Tárki omnibusz-kutatásaiból állnak rendelkezésre 2012-től, ezek alapján a teljes lakosság körében az alábbiak szerint alakult a nagyhatalmak pozitív megítélése:
2020–2021-ig a nyugat és a keleti pólus népszerűsége is emelkedő trendet mutat, habár az orosz görbe 2015-ben – vélhetően a krími invázió miatt – megtörik. 2020-tól viszont furcsa mód azt látjuk, hogy mind a négy geopolitikai szereplő népszerűsége valamelyest csökkent: Oroszország és az EU esetében jobban, az USA és Kína esetében kevésbé.
Nemzetközi szintű, összehasonlításra alkalmas adatok a témáról a Pew Research Center kutatásaiból származnak. 2019-ben az USA támogatottsága Litvániában, Lengyelországban és Magyarországon magasabb (80 százalék vagy afölötti) volt, mint Csehországban, Szlovákiában és Bulgáriában (60 százalék körüli érték), és az EU támogatottsága még ennél is magasabb szinten állt minden vizsgált országban.
Érdekes, de ebben az időszakban (2019-ig) nem gyakorolt negatív hatást az unió megítélésére az, hogy a magyar és a lengyel kormány látványosan konfrontálódott az Európai Bizottsággal, sőt: az USA-ra és az EU-ra vonatkozóan a magyar és a lengyel támogatottsági ráta egyértelmű emelkedést mutatott.
Attól függ, kormányon van-e a kedvencünk
A társadalom keleti/nyugati orientációjának elmozdulásai hagyományosan belpolitikai tengelyek mentén történnek. „A Gyurcsány-kormány oroszbarát politikája idején az ellenzéki vezető Orbán Viktor hangoztatott rendkívül erős kritikákat. A 2010-es választások után a politikusok szintjén 180 fokot fordult a helyzet: ma Gyurcsány és az ellenzék vádolja kártékony oroszbarátsággal az Orbán-kormányokat” – állapítja meg Tóth István György.
2006 és 2012 között az amerikaiak szimpátiaindexe az MSZP-szavazók körében csökkent, a Fidesz-szavazók között pedig nőtt, az oroszoké viszont mindkét szavazótáborban csökkent.
A Fidesz-szavazók gazdaságilag és politikailag is inkább voltak az orosz kapcsolatok fejlesztése mellett akkor, amikor a Fidesz kormányzott, és ugyanez fordítva igaz volt a szocialista szavazókra.
Kína megítélése is érdekesen alakult: míg a rendszerváltás után még csak olcsó tömegtermékek gyártójaként gondolt rá a többség, az ázsiai ország fokozatosan nagyhatalmi státuszba emelkedett, ezzel a vele kapcsolatos attitűdök is változásnak indultak. Egy 2020 őszén lezajlott (18–70 évesekre reprezentatív, online) felmérés szerint a kelet-közép-európai országok közül Csehország után Magyarországon volt a legrosszabb Kína megítélése, miközben a magyar állami politika évek óta egyre szorosabbra fűzi a gazdasági kapcsolatokat az országgal.
A vallásosak kritikusabbak a nagyhatalmakkal
Érdekes, hogy miközben a négy nagyhatalom elfogadottsága eltérő Magyarországon, a különböző társadalmi csoportok véleményei csak nagyon kis mértékben térnek el egymástól – állapítja meg a cikk.
A legmarkánsabb különbséget az iskolázottság okozza, tíz év adatai alapján a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők közül többen vannak pozitív véleménnyel az USA-ról és az EU-ról, mint az alacsonyabb végzettségűek,
de a transzatlanti páros támogatottsága minden iskolázottsági csoportban magasabb, mint Kínáé és Oroszországé. A felsőfokú végzettségűeknek és az érettségizetteknek csak mintegy 40 százaléka, az érettséginél alacsonyabb képzettségűek viszont kb. fele vélekedik pozitívan a keleti nagyhatalmakról.
Fontos tényezőnek tűnik a vallásosság is, méghozzá meglepő módon. A tanulmány megállapítja, hogy a rendszeresen templomba járók között 2022-re eltűntek a négy nagyhatalom megítélése közötti különbségek: egyaránt nagyjából 60 százalék gondolkodik pozitívan róluk.
A templomba nem járók között ezzel szemben nagyon nagy lett a különbség: az EU-t és az USA-t pozitívan megítélők aránya 80 százalék körüli, a Kína és Oroszország tekintetében pozitív véleménnyel rendelkezőké viszont alig 40 százalékos.
Hogy ez hogyan változhatott ekkorát pár év alatt, az további vizsgálatokat igényelne, Tóth István György szerint azonban lehetnek megalapozott tippjeink. A szerző valószínűsíti, hogy a „hanyatló nyugat” narratíva felerősödött (gyakoriak lettek a strukturális rasszizmus kritikáját, a szexuális kisebbségek emancipációját, a sokak által eltörléskultúraként értelmezett politikai korrektséget zászlóra tűző „progresszív” mozgalmakkal kapcsolatos hírek és híresztelések) – ez érzékenyen érintheti a vallásosabb rétegeket. Erre rátehetett egy lapáttal, hogy a kulturális háború abszurditásait kifejezetten fel is erősítették bizonyos tradicionalista-konzervatív erők, vagy akár az orosz propaganda.
Az orosz-amerikai ellentét kiéleződése a magyar közgondolkodásban is tetten érhető. Úgy néz ki, az elmúlt 10 év relatív nyertese az Egyesült Államok volt annyiban, hogy a 2012-2022-es időszak során megkétszereződött azoknak az aránya, akik csak az USA-ról formáltak pozitív véleményt.
Az elemzés szerint a belpolitikai dinamika különösen érdekes eredményeket mutat. 2022 februárjában, az Ukrajna megtámadása előtti napokban markáns eltérések voltak a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között:
a kormánypárti szavazók körében megfigyelhető oroszbarátság hiányzott az ellenzéki szavazók között, az ellenzéki szavazók nyugatossága erősebbnek látszott a kormánypártiakéhoz képest.
A háború nagyon sokat ártott az oroszok megítélésének
A háború kitörése után készült egy Eurobarometer vizsgálat, amelynek eredményei szerint majdnem az összes kelet-közép-európai országban jelentősen romlott Oroszország megítélése 2018-hoz képest.
Bulgárián kívül az összes többi országban maximum 20 százalék volt pozitív véleménnyel, Litvániában, Lengyelországban és Csehországban viszont 10 százalék alá esett az Oroszországról inkább pozitívan vélekedők aránya. Magyarországon eszerint 43-ról 17 százalékra esett az oroszokról pozitívan nyilatkozók aránya.
A Tárki még februárban, a háború kitörése előtt mérte az nagyhatalmakkal kapcsolatos magyar attitűdöket, aztán júliusban újra, és a két eredmény között radikális eltérés mutatkozik Oroszország hátrányára:
Figyelemreméltó viszont, hogy nemcsak az oroszok megítélése romlott (amelynek magyarázata egyértelmű). USA-ról és az EU-ról pozitív véleménnyel rendelkezők aránya is jelentősen visszaesett nyárra (73–73 százalékról az előbbi esetében 65, az utóbbi esetében pedig, 54 százalékra). Eközben Kína ilyen értelemben vett támogatottsága lényegében változatlan szinten maradt.
Az esés az Egyesült Államoknál többé-kevésbé egyformán minden társadalmi csoportban bekövetkezett, de valamivel nagyobb mértékű volt a falusiak, a 60 év felettiek, valamint a ritkán templomba járók között a cikk szerint. Az oroszoknál ismét általános és drasztikus esést látunk, különösen a falusiak, a férfiak, az idősebbek, az alacsonyan iskolázottak, illetve a bármilyen gyakorisággal templomba járók körében. Kifejezetten meglepőnek találta viszont a tanulmányt jegyző Tóth István György, hogy a háború első öt hónapja alatt éppen Budapesten volt a legkisebb az oroszok népszerűségesése.
Ezzel kapcsolatban fontos, hogy a települési hatásban mindig benne vannak más társadalmi, demográfiai, kulturális háttértényezők is, alaposan csak célzott vizsgálatokkal lehetne felderíteni. (Magyarán: a budapestiség és a falusiság nem egyszerűen lakóhelyre utal, hanem összefügg más tényezőkkel.) Az eredmények alapján úgy tűnik például, hogy az oroszokkal, az ukránokkal és a kínaiakkal kapcsolatos attitűdök jórészt egymást magyarázzák, de ez a helyzet az Európai Uniónál és az Egyesült Államoknál is. Mindez arra utal, hogy az országon belül létezik valamiféle kelet–nyugati orientáció mentén megjelenő törésvonal, amelyben további vizsgálatokat igénylő kulturális dimenzió, ami további vizsgálatokat igényel.
