Szegeden, Pécsen, Győrben is sokan vonultak egyszerre utcára az oktatásért

2022. november 17. – 17:03

frissítve

Szegeden, Pécsen, Győrben is sokan vonultak egyszerre utcára az oktatásért
Fotó: Bálint András / Szegeder

Másolás

Vágólapra másolva
  • Csütörtök délutánra civilek és a pedagógus-szakszervezetek több vidéki városba szerveztek egyszerre demonstrációt az oktatásért.
  • Az események célja az volt, hogy vidéken is legyen „fény az oktatásban”, így több helyen fáklyákkal, mécsesekkel, telefonokkal világítottak a sötétben.
  • Tüntetés volt többek között Pécsen, ahol közel kétezren vettek részt a demonstráción, emellett kiálltak a tanárokért Szegeden, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Győrben, Egerben, Miskolcon és Szolnokon is.
  • Pénteken élőlánc lesz reggel, amiben szintén több vidéki város részt vesz, és indul az országos pedagógussztrájk is.

Mindenhol véget értek a demonstrációk, lezárjuk közvetítésünket, köszönjük a figyelmet!

Pénteken tovább folytatódnak az országos tiltakozások: reggel vidéken és Budapesten is élőláncok lesznek az oktatásért, aztán kezdődik az országos pedagógussztrájk, délutánra pedig a diákok szerveztek tüntetést Budapesten a Március 15. térre. Kövesse holnap is a Telexen percről percre az eseményeket.

  • Szeged: A szegedi demonstráción pár százan vettek részt, ők különböző pontokon csatlakoztak be a Móra Ferenc Múzeumig tartó vonulásba. Ott szimbolikus becsöngő után felsorolták a tanárok, diákok, szülők kilenc követelését. Felolvasták József Attila egyik versét és végül felcsendült a „Mi vagyunk a Grund” című szám is. Pénteken 17 szegedi és környéki intézmény csatlakozik az országos pedagógussztrájkhoz, és élőlánccal fog kezdődni a reggel.
  • Pécs: Pécsen a szervezők szerint az elmúlt hónapok legnagyobb tüntetése volt csütörtökön az oktatásért, közel 2000-en vettek részt a demonstráción. Ők három helyszínen gyülekeztek, aztán a Széchenyi térre vonultak. A tüntetést már a frissen alapított Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás (PONT) szervezte. A szervezők szerint a mai megmozdulást szervező csapat azért állt össze, mert látták, hogy valamilyen közös fórumot kell teremteni a tiltakozásoknak a városban.
  • Győr: Győrben pártpolitikamentes demonstráción álltak ki a tanárokért a tüntetők, a felszólalók szerint cselekedni kell, nem elég demonstrálni. Az esemény végén meggyújtották az összefogás lángját.
  • Szentes: Szentesen a szervező kissé csalódott volt a létszám miatt, mivel nem mentek el elegen az eseményre, végül a lámpás vonulás el is maradt, és csak a beszédeket hallgatták meg. A tüntetésen alapvetően a gyerekek szemszögéből mutatták be az oktatási rendszert érintő problémákat, a megmozdulás fél óra után véget ért.
  • Hódmezővásárhely: Hódmezővásárhelyen 100-200-an vettek részt a délutáni demonstráción, köztük Márki-Zay Péter is. A tüntetők a levegőbe tartott mobilokkal, lámpákkal a mozgalom szimbólumát formázták meg, körben egy felkiáltójelet.

Csütörtökön Egerben is demonstráltak az oktatásért.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Országszerte összehangolt utcai demonstrációsorozat keretében álltak ki az oktatás reformjának ügye mellett a tanárok, diákok és a felelősséget érző civilek. A vidéki városok összefogási hullámának részeseként Hódmezővásárhelyen is utcára vitték követeléseiket a lakosok, melyeket a város főterére szervezett szolidaritási gyülekezésen olvastak fel.

17:30-kor már gyülekeztek kisebb tömbökben az emberek a sárga fénnyel kivilágított Kossuth téren, a hideg miatt enyhén didergő ember alakok közül sárga láthatósági mellényes szervezők tűntek ki. Fél hat után pár perccel megjelent Márki-Zay Péter polgármester is, majd okostelefonok és zseblámpák vakítóan világító fénye volt látható szinte minden harmadik ember kezében. 17:40-re már nagyjából 100–120-an gyülekeztek a világháborús emlékmű pereménél, miközben osztogatták a Mi vagyunk a Grund dalszövegét.

Fotó: Halmai Dávid / Szegeder
Fotó: Halmai Dávid / Szegeder

Háromnegyed hat után pár perccel Szemán Ákos, a Németh László Gimnázium tanítója és az esemény fő szervezője ismertette a programtervet egy szaggatott hangzású mikrofon segítségével. Egész előtt tíz perccel felállt a nagyjából 150–170 főből álló élőlánc, amely levegőbe tartott mobilokkal, lámpákkal a mozgalom szimbólumát formázta meg, körben felkiáltójelet. Összesen két percig állt a kivilágított alakzat, ezután Szemán Ákos felolvasta az ország nagyvárosaiban is elhangzott 9 pontot, amelyet tapsvihar fogadott, ezt követően teljes körbe rendeződtek, betöltve az egész főteret. Kisebb technikai gondokat leküzdve, szinte vacogva elénekelték a mozgalom himnuszává nemesedett Pál utcai fiúk-dalt, az éneket taps és füttyszó zárta.

„A létszám nagyjából úgy alakult, ahogy vártuk. Fontosnak tartjuk megmutatni, hogy az oktatás nemcsak a tanárokról szól, hanem a diákokról, szülőkről, mindannyiunk élete kapcsolódik valamilyen módon az oktatáshoz” – nyilatkozta a Szegedernek Szemán Ákos, aki hozzátette, hogy a jövőben is terveznek hasonló megmozdulást szervezni, a szegedi iskolákkal együttműködésben. A 18 óra utáni percekben elkezdtek hazafelé szállingózni az emberek, majd negyed óra alatt teljesen kiürült a Kossuth tér.

A cikk szerzője Halmai Dávid / Szegeder.

Az elmúlt hónapok legnagyobb tüntetését már a frissen alapított Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás (PONT) szervezte a városban. Három irányból nagyjából 1500-2000 fő jelent meg a város főterén, hogy közösen tiltakozzanak a közoktatásban uralkodó kilátástalanság ellen.

A szervezők előzetesen három gyülekezési pontra (Kossuth tér, Barbakán, Búza tér) irányították a város különböző intézményeiből érkező tüntetőket. A vonulás előtt közös szerepjátékokkal mozgatták meg a résztvevőket, amivel a tanárok és a diákok terheltségének és az oktatás problémái miatt a szülőkre nehezedő gondoknak adtak hangot.

Fotó: Gűth Ervin
Fotó: Gűth Ervin

A Kossuth téren jött össze a legynagyobb tömeg, nagyjából 600-700 tüntető indulhatott meg fáklyásokkal az élen, hogy a Széchenyi téren közösen gyújtsanak meg egy lángot. Sípokkal, kereplőkkel, rengeteg transzparenssel felszerelkezve és az elmúlt hónapokban megismert jelszavakat (például: „Nincs tanár, nincs jövő”) skandálva vonultak a tér aljáig, ahol bevárták a Búza térről érkező tömeget. Az északi irányból érkezőkkel kiegészülve a Széchenyi tér kétharmadát töltötték meg a résztvevők.

A tüntetésen két felszólaló pécsi tanár, Spanicsek Valentina és Tölgyfa Gergely a pedagógusok, szülők, diákok 9 követelését kreatív elemekkel és a tiltakozókat bevonva olvasta fel. Elhangzott, hogy a mai megmozdulást szervező csapat azért állt össze, mert látták, hogy valamilyen közös fórumot kell teremteni a tiltakozásoknak a városban. Aztán felvették a kapcsolatot hasonlóan gondolkodó szegedi tanárokkal. Aztán egyre több városban jelentettek be tiltakozást, így lehetett országos ez a mai esemény. A tüntetés egy pontján, telefonon jelentkeztek be a pécsiek a szegedi tüntetőknek. Nem maradt el a Mi vagyunk a grund közös éneklése sem. A tüntetés végén azt is bejelentették, hogy Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás néven alapítottak szervezetet, ami a jövőben összehangolja majd a különböző megmozdulásokat.

„Legutóbb négyszázan voltunk, most ennyien” – mondta az egyik szervező kissé csalódottan a szentesi Kossuth Lajos téren, a Megyeháza Konferencia és Kultúrális Központ, ahol mintegy 100–120 fő gyűlt össze a tanárok melletti kiállásukat kifejezendő. A 28 ezres csongrádi városban eredetileg lámpás vonulást is terveztek, de mivel annyian nem gyűltek össze, erről már a kezdéskor letettek, és csak a beszédeket tartották meg.

Az egyik szervező szerint többen azért is kritizálják a tanárokat, mert nyáron ne dolgoznának, és így annyira nem is rossz a fizetésük. Szerinte ez azoktól hangzik el legfeljebb, akiknek nincs rálátása az oktatásra, egyébként nem mondanának ilyet. „A szülők a továbbtanulásnál nem javasolják gyerekeiknek a pedagóguspályát, én még nem hallottam olyat, aki azt szerette volna, hogy a gyermeke pedagógus legyen” – mondta egy felszólaló arról, milyen a tanárszakma vonzereje.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A tüntetésen alapvetően a gyerekek szemszögéből mutatták be az oktatási rendszert érintő problémákat, volt felszólaló szülő is. Gere Gabriella tősgyökeres szentesi családanya szerint már az óvodákban is olyan hiányosságok vannak, például a felszerltség tekintetében, „amelyek az óvodai életet nagy mértékben megnehezítik”. Említésre méltó szerinte az is, hogy nem ritka, hogy a szülők segítenek mondjuk kifesteni az intézményekben.

Szerinte a fejlesztőpedagógusok hiánya is nagy probléma, mert egyre több diák sajátos nevelési igényű, vagy van valamilyen tanulási problémája, ami miatt külön figyelmet igényelne. A mindennapos testnevelés is okozhat gondot logisztikailag, mert sokszor több osztálynak kellene egyszerre órát tartani, kevés a tornaterem. Szentesen szerinte sokszor az iskolák aulájában kell testnevelésórát tartani.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A tüntetésen részt vevő kisebb tömeg türelmesen, csendben hallgatta végig az éppen aktuális felszólalót, közben többen transzparenseket tartottak kezükben. Különösebb atrocitás nem történt, az esemény úgy fél óra után véget ért, addig a Kossuth tér több sarkában is volt rendőri biztosítás.

A szegedi esemény végén Erdélyi Eszter tanár megköszönte a részvételt, aztán kicsengettek. A műsor itt még nem ért véget, a másik műsorvezető nagyon sokféle munkát-feladatot felsorolt, amit a tanároknak el kell látniuk. A tanárok énekkara végül ismét felment a színpadra, és közösen elénekelték a „Mi vagyunk a Grund!” című dalt.

Szolnokon is demonstráltak az oktatásért csütörtök délután. Az egyik résztvevő lapunknak azt írta:

„A rendezvényt nem terveztük nagy léptékűnek, inkább a holnap reggeli élőlánc előzményének. A szolnoki általános és középiskolák képviselői jelentek meg rajta. 18.00-kor felolvastuk a pedagógusok, diákok és szülők közös követeléseit, majd fáklyát, gyertyát vagy lámpást gyújtottunk, a fény jelképeiként. A rendezvény végén elénekeltük a Sárga rózsát.”

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Szegeden Fodor Zsófi diák a színpadon elmondta, hogy a diákok országszerte összefogtak, és megszervezték az Egységes Diákfrontot, ennek szegedi csoportja is van. Holnap reggel pedig országszerte, Szegeden is élőlánccal fognak tiltakozni.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Szegeden Erdélyi Eszter tanárnő felidézte, hogy a városban folyamatosan sztrájkolnak és tiltakoznak a tanárok, elmondta, hogy eddig

már 1022 ember írta alá a szegedi szolidaritási nyilatkozatot, 43 szegedi és város környéki oktatási intézményből.

Az SZTE TTK 116 aláírójához is folyamatosan csatlakoznak újabb emberek, akik a tanárok tiltakozásával egyetértenek.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Oktatási konferenciát is tartanak majd a tiltakozó tanárok, és azon egyeztetik az ellenállás további lépéseit is. Pénteken 17 szegedi és környékbeli oktatási intézményben sztrájkolnak a tanárok.

Pécsen a Pécsi Oktatási Nevelési Társulás néven alapítottak szervezetet, ezentúl ez lesz a helyi tüntetések szervezője.

Fotó: Gűth Ervin
Fotó: Gűth Ervin

Szegeden a közös ének után becsöngettek, és Erdélyi Eszter tanárnő kezdte a tanórát. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy ennyien eljöttek, és fontosnak tartják az oktatás ügyét. Elmondta, hogy most minden szaktanárt ő fog helyettesíteni, a hazai rendszerben megteheti, hiszen igaz, hogy magyar szakos, de olykor futott is már, látott emlősöket, számolni is tud. Utána József Attila-vers következett. „Jöjj el szabadság” – nagy tapsot kapott.

Szegeden a Klauzál téren a műsorvezető köszöntötte a más városokban demonstrálókat, és a Szeged körüli településekről érkezett tiltakozókat is. Azután az egyesített tanárénekkar tagjai léptek a színpadra, és elénekelték a „De nehéz az iskolatáska” című számot.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Az elmúlt hetek legnagyobb megmozdulása van Pécsen a szervezők szerint, ami először városi összefogásnak indult, de aztán szegediekkel is felvették a kapcsolatot. Végül pedig tucatnyi vidéki város csatlakozott. A pécsi tüntetésen sorban felolvassák a pedagógusok, szülők, diákok 9 követelését.

Fotó: Gűth Ervin
Fotó: Gűth Ervin

Közös ügyünk, közös jövőnk az oktatás – hangzott el a ma délutáni győri, rendőrség által biztosított és hangsúlyozottan pártpolitikamentes szakmai demonstráción Győrben a Széchenyi téren, amelyen mintegy kétszázan vettek részt.

A szónokok elsőként az eddigi oktatáspolitikai intézkedéseket vették sorra, amelyek nem érdemi, hanem látszatmegoldásokat kínáltak, emiatt jutottak idáig. „Nem fáradhatunk bele, nem adhatjuk fel” – mondták a demonstrációkról.

Fotó: Attila Cséfalvay
Fotó: Attila Cséfalvay

„Lekötözik a kezeinket, szűkítik a mozgásterünket, ezért kényszerből kell elmennünk a falig. A megrajzolt pályamodellben is a kényszer uralkodik, és minket nem kérdeztek meg a megalkotásakor. Már próbálkoznak a megfélemlítésünkkel, fizetéselvonással, kirúgásokkal. Remélem nem folytatódik a sor. Nem veszíthetünk többet a lehetőségünkből így is mutatkoznak az agónia, kiégés, teljesítményromlás jelei. Közel a vész. Nem Brüsszel lesz a megváltónk, az itthoniaknak kellene levennie rólunk a nehezéket” – hangzott el a szónokoktól. Hozzátették, cselekedni kell, nem elég demonstrálni – majd meggyújtották az összefogás lángját.

A három találkozási pontról indult tiltakozók már együtt érkeztek meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum elé, már mintegy 200 fő, onnan pedig a Klauzál térre mentek tovább, ahol újabb 40-60 csatlakozó várta a színpad előtt a demonstrálókat. A térre dobszó mellett, a szabad oktatás jelszót skandálva érkeztek meg. A téren hamarosan becsöngetnek, azaz egy rendhagyónak nevezett tanórán mondják el 9 pontba szedett követeléseiket.

A tiltakozók magukkal hozták azokat a táblákat, amelyekre iskolájuk nevét írták ki, több szegedi általános és középiskola neve látható, például a Vasvári szakképző, a Radnóti és a Deák gimnázium neve.

Pécsen a három irányból érkező tüntetők a Széchenyi téren találkoztak, a tömeg így már körülbelül 1500-2000 fős.

Fotó: Gűth Ervin
Fotó: Gűth Ervin

A pedagógus-szakszervezetek múlt héten tárgyaltak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral a követeléseikről, de lényegi változást nem sikerült elérniük. Az biztos, hogy a kormány idén már nem emeli meg a pedagógusok bérét, a legutóbbi ajánlat szerint három év alatt lépcsőzetesen növeli a fizetéseket. Ha a kormány megegyezik az unióval, jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket, és így 2025-re bruttó 777 ezer forint körül lehet a pedagógusbér. A fizetés 2025 januárjára érheti el a diplomás átlagbér 80 százalékát.

Bár nem a bérrendezés az egyetlen oka a tüntetésnek, de fontos része. A szakszervezetek még ebben az évben 45 százalékos fizetésemelést követelnek az ágazatban dolgozóknak.

Pécs, Kossuth tér. Három helyszínen gyülekeznek és egyszerre vonulnak a tüntetők a Széchenyi térre.

Fotó: Gűth Ervin
Fotó: Gűth Ervin

Szegeden a Móra Ferenc Múzeum felé halad a tömeg, körülbelül 150-180-an vannak, sokan a tüntetéseken megszokott „Szabad ország, szabad egyetem” rigmust skandálják.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Szerda este Budapesten a 18. kerületi Turul parkba szerveztek kisebb demonstrációt szülők, hogy ezzel is szolidaritást vállaljanak a tanárokkal.

A szolidaritási akciót azért szervezték, mert közel száz iskolában egész héten munkabeszüntetésbe kezdtek a tanárok, amit a pestszentlőrinci Karinthy Frigyes Gimnázium 34 tanára és a Brassó Utcai Általános Iskola 26 tanára hirdetett meg. A csatlakozó tanárok sztrájkkal vagy polgári engedetlenséggel akarták felhívni a figyelmet az oktatás tarthatatlan állapotára.

Miskolcon több százan vannak a tüntetésen, úgy tudjuk, hogy a 200 előre bekészített fáklya elfogyott, egy tanár szerint 4-500-an vesznek részt az eseményen.

A következő ponton, a szegedi Szent György téren, amelynek közelében általános és középiskolák is vannak, újabb tiltakozók csatlakoztak az énekleve, dobolva és skandálva – jót akarunk – menethez. 17 óra körül ért a jobb oktatási körülményekért kiállók szegedi menete a Tisza partjának belvárosi szakaszára, ahol szintén vannak a környéken középiskolák, és itt is csatlakoztak, mintegy negyvenen.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Miskolcon több helyen is gyülekeznek a tüntetők, a tervek szerint a fáklyákat pontban 17:00-kor gyújtották meg, ezután átvonulnak a Szent István térre. Az eseményen felolvassák a 9 pontos követelésüket és énekelnek.

„Mivel a hétfői sztrájktárgyalások sikertelenek voltak a kormány képviselőjének felkészületlensége és elfogadható ajánlattételének elmaradása miatt, ezért továbbra is ki kell állnunk az oktatásért, gyermekeinkért és közös jövőnkért. Az oktatás nemzeti ügy, annak minősége mindenkit érint (…)”

– írta lapunknak Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára.

Szegeden 3 kilométeres meneteléssel erősítik meg a közoktatásban dolgozók és az őket támogatók, hogy továbbra is követelik a változásokat. Délután fél ötkor a szegedi Deák Ferenc Gimnázium elől indult el a menet, mintegy 50-60 fővel. A demonstráció szervezői Erdélyi Eszter tanár, a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformjától, Milodánovics-Hegyi Adrienn tanár, és Papp Bence Gábor, aki a Szegedi Tudományegyetem önszerveződő polgárainak csoportosulása, a Veritas Virtus Libertas tagja.

A legtöbb városban vonulással indul majd a tüntetés, utána rövid beszédek lesznek, és a résztvevők felolvassák a 9 pontos követeléseiket, melyek a következők:

  1. Nyilvános párbeszédet, hiteles tájékoztatást!
  2. Megbecsülést a pedagógusoknak!
  3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot!
  4. Felelős oktatási minisztériumot!
  5. Kisebb terhelést!
  6. Esélyteremtő, minőségi oktatást!
  7. Versenyképes és értékálló bérezést!
  8. 21. századi környezetet!
  9. Szakmai szabadságot, korszerű alaptantervet, szabad tankönyvválasztást!

Az események célja, hogy vidéken is legyen „fény az oktatásban”, ezért több városban fáklyákkal és egyéb világító eszközökkel vonulnak a tüntetők.

Csütörtök délután 5-kor kezdődik több vidéki városban egyszerre tüntetés. A közös kiállásban részt vesz többek között Miskolc, Pécs, Szeged, Győr, Szentes, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Szekszárd, Szolnok, Kecskemét, Veszprém, Zalaegerszeg, Eger.

Csütörtök délután több vidéki városban egyszerre kezdődik demonstráció az oktatásért, az eseményeket a pedagógus-szakszervezetek és civilek közösen szervezték. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke lapunknak azt mondta: folyamatosan nyomást kell gyakorolni a kormányra, már nemcsak a fővárosban van tiltakozás, hanem vidéken is. A csütörtöki akciók már a pénteki, szintén országosra kiterjesztett élőlánchoz kapcsolódnak. Totyik azt is kiemelte, igaz az egyházi iskolák nem vesznek részt a szervezésben, de nagy dolog, hogy ott tanító tanárok is képviseltetik magukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!