Szegeden, Győrben, Pécsen, Szentesen és Hódmezővásárhelyen is kiálltak a tanárokért

2022. november 17. – 19:52

Másolás

Vágólapra másolva
  • Szeged: A szegedi demonstráción pár százan vettek részt, ők különböző pontokon csatlakoztak be a Móra Ferenc Múzeumig tartó vonulásba. Ott szimbolikus becsöngő után felsorolták a tanárok, diákok, szülők kilenc követelését. Felolvasták József Attila egyik versét és végül felcsendült a „Mi vagyunk a Grund” című szám is. Pénteken 17 szegedi és környéki intézmény csatlakozik az országos pedagógussztrájkhoz, és élőlánccal fog kezdődni a reggel.
  • Pécs: Pécsen a szervezők szerint az elmúlt hónapok legnagyobb tüntetése volt csütörtökön az oktatásért, közel 2000-en vettek részt a demonstráción. Ők három helyszínen gyülekeztek, aztán a Széchenyi térre vonultak. A tüntetést már a frissen alapított Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás (PONT) szervezte. A szervezők szerint a mai megmozdulást szervező csapat azért állt össze, mert látták, hogy valamilyen közös fórumot kell teremteni a tiltakozásoknak a városban.
  • Győr: Győrben pártpolitikamentes demonstráción álltak ki a tanárokért a tüntetők, a felszólalók szerint cselekedni kell, nem elég demonstrálni. Az esemény végén meggyújtották az összefogás lángját.
  • Szentes: Szentesen a szervező kissé csalódott volt a létszám miatt, mivel nem mentek el elegen az eseményre, végül a lámpás vonulás el is maradt, és csak a beszédeket hallgatták meg. A tüntetésen alapvetően a gyerekek szemszögéből mutatták be az oktatási rendszert érintő problémákat, a megmozdulás fél óra után véget ért.
  • Hódmezővásárhely: Hódmezővásárhelyen 100-200-an vettek részt a délutáni demonstráción, köztük Márki-Zay Péter is. A tüntetők a levegőbe tartott mobilokkal, lámpákkal a mozgalom szimbólumát formázták meg, körben egy felkiáltójelet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!