Corvinus-rektor: Ekkora reformot nem lehet úgy meglépni, hogy mindenkit megkérdezünk

Amikor tavaly augusztusban rektor lett, azt mondta a Telexnek: a Princetoni Egyetemen szerzett tapasztalatai alapján szeretné, ha a Corvinuson is többet készülnének az órákra a hallgatók. Most egy év elmúltával már többet kell tanulni a Corvinuson is, mint korábban?

Ennél azért ez egy hosszabb kifutású folyamat. Zajlik egy szak- és tantárgyfejlesztési munka az egyetemen. Ennek során építjük be a tantárgyakba azokat az információkat és kompetenciákat, amiket a hallgatóknak meg kell tanulniuk. Amikor egy új szakot fejlesztünk, akkor mindig növeljük a diákok terhelését, hogy nagyobb legyen a különbség a bemeneti és a kimeneti kompetenciák között. Azért már több megújult szakon a felméréseink azt mutatják, hogy jelentősen, néhol a korábbi többszörösére ugrott a megtanulandó mennyiség.

Hogy tudják elkerülni, hogy ez ne öncélú terhelés, hanem valóban hasznos tanulás legyen?

Cél a hasznos terhelés, a minőségi idő befektetése. Malcolm Gladwell megfogalmazása szerint 10 ezer óra munkát kell befektetni ahhoz, hogy egy tehetséges ember mesteri szinten megtanuljon zongorázni. Ennyi időt kell beletenni az orvostudomány, a repülés vagy a gazdaságtudomány elsajátításába is. Nem arról beszélünk, hogy a hallgatóink sormintákat rajzoljanak az itt töltött idő alatt, hanem a tanulásra fordított minőségi időről. Ha a Princetoni Egyetemen egy diák heti negyven órát tesz bele a tanulásba, egy corvinusos hallgató pedig csak tízet, akkor az utóbbi nagyon nagy hátrányba kerül: negyedannyit fektet be a saját emberi tőkéjébe. Nem sok esélye lenne egy princetoni diplomással szemben, amikor ugyanarra az állásra, doktori helyre vagy kutatói ösztöndíjra pályázna. Ezt a minőségi időbefektetést képviseljük minden döntésben, amikor modern tananyagokat veszünk át, vagy éppen a kutatási eredmények hasznosítjuk a tanításban.

Ennek a folyamatnak viszont nem tesz túl jót, ha mondjuk az Erasmus-ösztöndíjjal külföldön tanuló magyar diákok nem kapják meg az ösztöndíjukat az ország egyik első számú egyetemétől, a Corvinustól. Ez hogy fordulhat elő?

Hadd használjam fel az alkalmat, hogy itt is elnézést kérjek azoktól hallgatóktól, akiknek késik az ösztöndíja. A hallgatói ügyek adminisztrációja során itt a bürokrácia, az aláírt papírok nagyobb szerepet kaptak, mint a konkrét hallgatói problémák. Ezt most orvosoljuk: az utalásokat megtesszük, a folyamatot javítjuk, és ha szükséges, levonjuk a személyi konzekvenciákat is. Az üzenet az egyetem minden polgára számára világos: a hallgató fontosabb, mint a papírmunka.

Továbbra is fenntartja, hogy a Corvinusra járó magyar hallgatók felkészültsége jobb, mint az oda járó külföldi diákoké? Ez azért van, mert ide a kevésbé felkészült külföldiek jönnek?

Nem a külföldi diákok rosszak, hanem a corvinusos diákok nagyon jók. A Corvinusra a legjobb eredménnyel érkező, legfelkészültebb magyar diákok közül válogatunk. Ha az Egyesült Államokban lennénk, akkor ők a Harvardra, a Princetonra vagy a Yale-re járnának. Ezzel együtt fontosak a nemzetközi hallgatók is. Az ide érkező külföldi hallgatók nemcsak tandíjat fizetnek, hanem nemzetközi környezetet is teremtenek, ami az összes felmérésünk szerint kiemelkedően fontos a magyar diákoknak.

Ehhez mennyire valósul meg az, hogy együtt és egymástól is tanulhat itt a külföldi és a magyar hallgató? Sok egyetemen a külföldiek külön szigetként léteznek, és a magyaroktól igencsak elszeparáltan tanulnak.

A külföldi hallgatók elszigeteltsége nálunk is probléma volt. Bár egyre többen jönnek külföldről, és idén már a felvett hallgatók durván 25 százaléka külföldről érkezett, az integráció korábban nem volt erős. Magyar szakokon tanultak a magyar diákok, angol szakokon a nemzetköziek. Kézenfekvő megoldás volt, hogy az angol nyelvű képzéseken tudjuk összehozni a két csoportot. Most már az alapszakjaink durván felét, a mesterszakjainknak pedig a kétharmadát angol nyelven oktatjuk. Az a jó tehát, ha sok magyar diák is az angol nyelvű képzést választja.

Honnan lehet még külföldi hallgatókat idecsábítani?

Folyamatosan változik az, hogy honnan jönnek többen. Kínából most a Covid-szigorítások miatt nehezebb a ki- és a beutazás. Sok múlik azon is, hogy az állami Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram honnan talál új hallgatókat, most például sokan érkeztek Latin-Amerikából. Szeretnénk viszont lengyeleket, cseheket, szlovákokat, románokat idevonzani. Most ugyanis még nincs olyan régiós egyetemi központ, ahol a Kelet-Közép-Európából érkező hallgatók networkje kialakulna. Sokkal jellemzőbb, hogy a magyar és a lengyel diák egy angliai vagy egy amerikai egyetemen találkozik össze és épít kapcsolatokat. Miért ne tehetnénk meg ugyanezt a Corvinuson?

Kik a környékbeli versenytársak? Mennyire tudnak versenyezni például a bécsi Wirtschaftsuniversitättel (WU)?

Még a bécsi WU-n se alakult ki ez a régiós network. Mi figyelünk Pozsonyra, Prágára, Varsóra, Zágrábra vagy Ljubljanára, sőt az utóbbi időben egyre inkább a kolozsvári egyetemre is, ahol egy új, Amerikából érkezett rektor hozzánk hasonló tervekkel állt elő. Itt mi nemcsak versenytársak vagyunk, hanem partnerek is, együtt is működünk. Amikor leülünk beszélgetni ezeknek az egyetemeknek a vezetőivel, akkor az derül ki, hogy nagyon hasonlók a kihívások és a problémák.

Mik ezek a problémák?

Közösen látjuk azt, hogy van egy szakadék az észak-amerikai, nyugat-európai és a közép-európai oktatás között. És nekünk ezt a szakadékot át kell ugranunk. Egy szakadékot pedig nem lehet kettő vagy több apró lépésben átugrani, mert a mélybe zuhan az ember.

És tud olyanról, akinek sikerült ez a nagy ugrás?

Most voltam Portugáliában a Nova School of Business and Economicson. Ők megcsinálták ezt. Portugália egy tízmilliós ország ugyanígy Európa perifériáján, mint mi. Lisszabon egy élhető város, ugyanúgy, mint Budapest. Vállalható szintűek a tandíjak ahhoz, hogy egy jó színvonalú üzleti képzést el tudjanak tartani nemzetközi beágyazottságú tanárokkal és sok külföldi hallgatóval – akárcsak nálunk. Ha ez Portugáliának sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülhetne?

Tavasszal a Budapesti Corvinus Egyetem is végrehajtott egy ugrást, de ez az intézményen belül elég komoly konfliktusokat okozott. Nagyon gyorsan alapvetően átszervezték az egyetem intézeti felépítését. Miért volt erre szükség?

A Corvinus Egyetem intézményi struktúrája 33 éve nem változott. 1989-ben a Csáki–Zalai-féle reformra azért volt szükség, mert akkor az egyetem struktúrája még a szocialista gazdálkodást tükrözte, közben már szükség lett volna egy piacgazdasági logikának megfelelő tanításra. Akkoriban például még iparágak mentén volt leosztva a tanszéki szerkezet, és akkor kezdett el az egyetem vállalati pénzügyekkel, marketinggel, logisztikával foglalkozni. Egy idő után viszont világossá vált, hogy érdemes lenne továbblépni, és kutatáscentrikusan, tudományterületi alapon érdemes kellene átgondolni a szervezeti működést is – ahogy az egyetemi életben a kutatási teljesítményt előtérbe kell helyezni.

Chikán Attila rektor idején volt egy kísérlet egy komolyabb nyugati gyakorlat melletti megújulásra, de ez időben elhúzódott, és végül az egyetem szenátusa nem támogatta. A bolognai reform tovább zilálta a tantárgyi struktúrát. A mi reformunkat megelőző időben további anomáliák alakultak ki, stratégiával például három külön szervezeti egységben foglalkoztak. Ha két professzor összeveszett, azt úgy oldották meg, hogy létrehoztak nekik két külön tanszéket. Megjegyzem, más hazai vagy nyugat-európai egyetemeken is előfordul ilyen, csak az egyetem vezetésének pont az a feladata, hogy ezt kezelje.

Eddig 11 intézet volt, és most is 11 intézet van. Mitől lett most jobb minden?

Sokkal tisztább profilok vannak. A Corvinus intézményi szerkezete nem teljesen tükrözte azokat a diszciplínákat például, ahol a tudományos publikációk készültek, pedig ezek tudják orientálni a kollégákat a tudományos kutatásban és a szakmai fejlődésben. Ahogy a korábbi reform a piacgazdasági tartalmat erősítette a szervezeti megoldással, a mostani reform a nyugat-európai és észak-amerikai tudományos gondolkodás felé orientálja az egyetemet. Felszámoltuk a szervezeti anomáliákat is: stratégiával sem három, hanem egy helyen foglalkozunk. Fontos megjegyezni, hogy igazából 9+2 intézet lett. A két új intézet azokat a területeket erősíti, ahol különösen nagy fejlődést várunk: az egyik a fenntarthatósággal, a másik az innovációval foglalkozik. Ezeknek korábban nem volt megfelelője, de a jövőben nagy szerepet szánunk nekik.

Az egyetemen dolgozók részéről sokszor nem is az átalakítások tartalma, hanem azok gyorsasága volt a kritika tárgya. A terveket a tavaszi szünet előtt ismertették, aztán a szünet után már meg is szavazta a szenátus. Miért kellett ezt ilyen gyorsan átnyomni?

Ez az, amiről az előbb beszéltem, hogy a szakadékot nem lehet átugrani két lépésben. Ha megnézzük, hogyan működött a Corvinus nyolc évvel ezelőtt, akkor azt mondom, onnan mindenképpen szükséges volt ellépni, és változtatni egy nagyot. Nagyon alacsony volt a nemzetközi publikációk száma, alig volt látható a nemzetközi színtéren. Ennek megvolt az oka, nem hibáztatnék ezért senkit sem, az egyetem éppen a túlélésért küzdött. Viszont a szükséges nagymértékű változás nagyfokú ellenállást vált ki – és maga a változás is elhalhat az ellenérdekelt felek ellenállásán. Mint ahogy az történt a Chikán Attila-féle reform esetében is.

Jó, de egy ilyen mértékű változtatást általában hosszabb előkészítő munka szokott megelőzni legalább azért, hogy mérlegeljék a lehetőségeket és azok következményeit.

Ez sem pár hét alatt zajlott le. Már 2019-ben megjelentek az első komolyabban kidolgozott reformelképzelések. Sok javaslat volt, amelyeket akkoriban megvitattak az egyetemi testületek. Volt egy bizottság, annak is voltak javaslatai, a menedzsment részéről is érkeztek ilyenek, és a rektorhelyettesek is tettek előterjesztéseket. Ez a mostani változás tehát egyáltalán nem a semmiből jött. Annyi történt, hogy a több évig tartó tervezés és ötletelés után néhány hónap alatt lezártuk ezt a folyamatot.

Miután az egyetemi oktatókat nem igazán vonták be ebbe a folyamatba, nem tudni, ki határozott egyáltalán arról, hogy ez lesz a jó irány, így kell átalakítani az egyetem szerkezetét?

Amikor tavaly rektor lettem, azt kértem, hadd figyeljem meg a szervezet működését, hogy meg tudjak győződni arról, milyen változtatások szükségesek. Láttam egy idő után, hogy a régi struktúra már nem működik, és a benne lévő hatékonytalanságok már nagyon nehezítik az egyetem működését. Akkor döntöttem amellett, hogy erre a reformra szükség van.

Miért lepte meg ez mégis annyira az egyetemen dolgozók egy részét?

Ez a folyamat nem jár konfliktusok nélkül. Nem is feltétlenül a váratlanság volt itt a probléma, hanem inkább az érdeksérelem. Mondjuk ki: valódi érdeksérelmekről beszélünk egy sor hangos ember részéről, ideértve azokat, akiknek megvolt a maguk kiskirálysága. Teljesen érthető, hogy ha valaki harminc évig dolgozik egy struktúrában, hozzászokik, kiismeri, van benne egy pozíciója, akkor az gyakran nem érdekelt a változásban. Különösen akkor, ha ezt a pozíciót mondjuk úgy érte el, hogy amögött nincs teljesítmény, az illető nem publikált nemzetközi folyóiratokban, és nem tett le komolyabb tudományos teljesítményt az asztalra. Ha jön valaki, aki azt mondja, innentől a nemzetközi publikációk számítanak, ez önmagában egy sokkhatás. Ezeket az érdeksérelmeket egy hosszabb egyeztetés nem tudta volna feloldani, viszont az elhúzódó konfliktus ártott volna az egyetemnek – ad absurdum a reformelképzelések el is vérezhettek volna, mint korábban.

A fő kérdés itt az, hogy van-e a még helye a Budapesti Corvinus Egyetemen a demokratikus döntéshozatalnak, az érintettek bevonásának a döntésekbe? Vagy mostanra jobb, ha mindenki tudomásul veszi: a modellt váltó Corvinus inkább egy cégként működik, ahol a vezetés elképzeléseit tudomásul kell venniük a munkavállalóknak?

A Corvinus Egyetem nem cégként működik, és ne felejtse el: a szenátus többsége megszavazta a változtatást. Én rektorként nem erőltetnék olyan átalakítást, amit a szenátus nem támogat. Sőt, a szenátus szerepét olyan komolyan veszem, hogy még azokban a kérdésekben is, ahol a szenátusnak csak véleményező jogköre van, ott is tiszteletben tartom a szenátusi véleményt. Minden olyan javaslatot, amelyet a szenátus nem támogatott, azt az egyetem vezetése átdolgozta (amíg megfelelt a szenátusnak) vagy levette a napirendről. Itt még egyszer hangsúlyoznám: szemben több más kérdéssel, az intézményi struktúra átalakítását több szavazáson keresztül folyamatosan támogatta az egyetem szenátusa. Ezért külön is tisztelem a szenátust: kevés szervezet tud belülről ilyen változtatást támogatni.

Visszatérve az intézeti struktúrára: minden szervezetnek nehéz megváltoztatnia a saját működését. A kiskirályságok felszámolásánál láttuk, hogy akik több bevonást szerettek volna a döntésekbe, azok sem mindig demokratikusan működtek. Mondok egy példát! Amikor az egyik rektorhelyettes leült az egyik tanszék dolgozóival, hogy meghallgassa a javaslataikat, a tanszékvezető felállt, elmondta a saját véleményét, majd azt mondta: ezzel mindenki egyetért, ez tehát a tanszék véleménye. Szerette volna, ha az ő hangját meghallgatja az egyetem vezetése, de a saját beosztottjai hangjára annyira nem volt kíváncsi.

De itt legalább mégiscsak zajlott egyfajta párbeszéd.

Persze. És a párbeszédek nyomán, az új intézetvezetők pályázatai alapján változott is az intézeti struktúra. Meghallgattuk és beépítettük a javaslatokat. Azonban ilyen mértékű változtatást nem lehet úgy megtenni, hogy mindenkit megkérdezünk és teljes konszenzusra törekszünk, mert akkor a végén minden marad a régiben. A lengyel nemesi vétó sem boldog konszenzust, hanem megmerevedést és végül a lengyel függetlenség elvesztését hozta. Most viszont nagyon is nagy szükségünk lesz az akadémiai szempontok markáns megjelenítésére az új intézeti struktúra alapján felálló szenátusban. Fontos, hogy visszacsatornázzuk a véleményeket, és a mostani változtatások után folyamatosan javítsuk a szervezet működését. Átugrottuk a szakadékot, innen lépésről lépésre tudunk haladni.

2024-től át fog alakulni a felvételi rendszer. Ez a Corvinus számára milyen lehetőséget jelent?

Minél rugalmasabb a felvételi rendszer, nekünk annál jobb. Akár még rugalmasabb is lehetne, hogy a legjobb hallgatókat tudjuk kiválasztani. A pontszámeloszlás alapján az első tíz legmagasabb felvételi ponthatárú szak közül hét corvinusos volt. Ez azt mutatja, hogy hozzánk nagyon magas pontszámmal érkeznek a hallgatók. Egy 460 és 470 pontos felvételiző között lévő plusz nyelvvizsga már nem méri precízen, hogy ki a tehetségesebb hallgató, ezért nekünk még ennél is sokkal finomabb mérésre lenne szükségünk. Ezzel együtt elégedettek vagyunk a hallgatók felkészültségével és tehetségével.

Így a Corvinus konzervatív módon járt el és elsősorban az esélyegyenlőségre koncentrált. A közoktatásban nagyon erős a szegregáció, és nagyon erős a korreláció a szülők jövedelmi helyzete és a diák iskolai teljesítménye között. Így eleve nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy hátrányos helyzetű diák egyáltalán eljusson a Corvinus valamelyik magas pontszámú szakjára. Mi ezért elsősorban a hátrányos helyzetű tehetségeken próbálunk segíteni a 100 adható intézményi ponttal. Ezért is indítottuk az Illyés Gyula Tehetséggondozó Programot, amelynek résztvevői között vannak zsákfaluban felnövő roma diákok, Kárpátaljáról érkezett háborús menekültek, vagy egy félárva fiú, aki egyedül gondoskodik az édesanyjáról. Öröm nekik segíteni, öröm velük dolgozni: remélem, minél több tehetséges, de hátrányos helyzetű diáknak tudunk helyet adni az egyetemen.

Egy egyetem sikerességének fontos mérőszáma a nemzetközi publikációk száma. Említette, hogy ebben korábban a Corvinus le volt maradva. Mennyit sikerült itt előbbre lépni a 2019-es alapítványi átalakulás óta?

Három év alatt háromszorosára nőtt a kutatási teljesítményünk. Ez plusz 200 százalék. Hogy mérjük ezt? Ha a publikációkat negyedekre tudjuk bontani, akkor a Q1-es besorolású tudományos publikációk tartoznak a felső 25 százalékba. Három év alatt háromszorosára nőtt az ilyen Q1-es publikációink száma. Mindennap, amikor bejövök, azt mondom a kollégáknak: ha mától visszatekintünk egy évet, akkor ez volt a Corvinus történetének legjobb kutatási éve. Büszkék vagyunk arra is, hogy júniusban Magyarországon először szereztük meg az amerikai AACSB-akkreditációt. A gazdaságtudományi képzéseket nyújtó egyetemek kevesebb mint 6 százalékának van ilyen akkreditációja a világon. Mindez aközben sikerült, hogy éppen egy nagy átalakítás kellős közepén voltunk. Az akkreditációs szakemberek is visszaigazolták, hogy nagyon jó irányba haladunk, az egyetlen kritika talán az volt, hogy túl sok minden változik egyszerre.

Milyen megszorításokra kényszerül az egyetem a rezsi emelkedése miatt?

Hálásak lehetünk a kancellárnak, mert két évre előre leszerződött a gáz- és az áram díjával, így a Corvinusnak nem jelent extra kiadásnövekedést a rezsiköltségek elszabadulása. Ettől függetlenül az európai és a magyar gazdaság iránti szolidaritásból vállaltuk, hogy 20 százalékkal csökkentjük a gázfelhasználásunkat. Ennek titokban azért is örülök, mert így most mégiscsak megnyerhetek egy korábban elvesztett csatát. Én már tavaly szerettem volna elérni környezetvédelmi megfontolásból, hogy ne fűtsük túl az egyetemet, de akkor ezt az elképzelésemet nem sikerült megvalósítani.

A Corvinus volt az első modellváltó egyetem, a példát azóta nagyon sok hazai intézmény követte. Hogy látja, milyen perspektívák vannak az alapítványi működésben?

A magyar felsőoktatásnak szüksége van a megújulásra. A minőségben és a mennyiségben is előre kell lépnünk. Minőségben több kutatásra, nemzetköziesítésre és élményszerű tanulásra van szükség. Mennyiségben több diplomásra van szükség, mert az OECD-országok között egyáltalán nem állunk jól a diplomások számában.
Az alapítványi modell lehetőséget ad a változtatásra. Érdemes látni, hogy sokféle modell van, mint ahogy többféle kihívásra is kell választ adni. Például a Corvinus-modell nagyon erős hangsúllyal a minőség felé fordul. Ezek az új működési modellek versenyeznek és keresik a magyar gazdaság és társadalom számára legjobb megoldásokat. És ebben lesznek győztesek, de nem biztos, hogy mindenki győztes lesz. A legfontosabb az, hogy az egyetemek teljesítményét minden esetben mérje le a fenntartó. Nagyon sok állami pénzt kaptak ezek az intézmények, és mint adófizető én is azt szeretném látni, hogy ezek a források jól hasznosulnak.