A tehetségek elvándorlása csendes katasztrófa, a Corvinuson egyedi esélyünk van tenni ellene

Dolgozott kereskedelmi bankokban, a Magyar Nemzeti Banknál, az Európai Központi Banknál, a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF), legutóbb a központi bankok központi bankjának számító bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjánál (BIS), de milyen vezetői tapasztalata van a felsőoktatásban?

Valóban a tapasztalataim döntő többsége a felsőoktatáson kívül van. Azonban a közgazdászkarrierem részeként nagyon komoly tudományos kutatási és publikációs teljesítménnyel büszkélkedhetek. Ennek kapcsán kerültem például a London School Of Economicshoz mint visiting fellow (látogató kutató). És így tanítottam és vettem részt a Corvinuson folyó gondolkodásban, fejlesztésben és tanításban is – az elmúlt években már címzetes egyetemi tanárként.

Mi hozta haza? Minek köszönhető az érkezése?

Mindig is volt egy olyan titkos tervem, hogy egyszer majd visszatérek, mert szeretnék visszaadni a tudásomból Magyarországnak. Arra gondoltam, hogy amikor a nemzetközi karrierem már eleget adott, amikor már nem szeretnék pénzügyminiszterekkel veszekedni, vagy a bázeli „toronyban” jegybankelnökökkel egyeztetni, akkor jól el tudnám magamat képzelni az egyetemi világban.

Emlékeink szerint a neve már régebben is felbukkant a pletykákban a Corvinus vezetőjeként.

Igen, még bőven az egyetem alapítványi átalakítása előtt kezdődtek ilyen beszélgetések, kisebb reformtervek. Engem ekkor már ismertek, és így érkezett most megkeresés mind a szenátus egyes tagjai, mind a kuratórium részéről. Talán az is segített, hogy annyira azért nincsen sok külföldön dolgozó és nemzetközi reputációval is rendelkező magyar közgazdász, akit ráadásul valóban érdekelnek is a magyar események.

A rektori kiválasztás végül hogyan történt? Többen indultak, vagy csak ön pályázott?

Ez egy többkörös, iterációs folyamat volt, ahol több jelölt és elképzelés körül voltak beszélgetések, aztán kikristályosodott, hogy ki kivel szeretne együttműködni. A folyamat formális részében én már egyedüli pályázó voltam.

Mivel győzték meg, miért vállalta el?

Egyedi lehetőséget éreztem. Olyan esélyt, amit ha nem ragadunk meg, akkor az egyetem beleragadhat egy félig sikerült változásba. A nyolcvanas évek második felében volt már egy nagyon sikeres egyetemi váltás, amit Csáki Csaba és Zalai Ernő neve fémjelzett. Amikor mi idejártunk, élveztük ennek az előnyeit. Hasonló megújulásra később már nem került sor. Voltak rá kísérletek, de valamiben, például a finanszírozási problémákban rendre elbuktak a jó szándékok. Mára így lett a megújulás szükségessége már nagyon égető.

Ki a főnöke, céges kifejezéssel fogalmazva kinek riportol?

A fenntartó alapítvány kuratóriumának és az egyetem szenátusának is felelős vagyok. (Az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója, György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Lánczi András korábbi rektor, Martonyi János volt külügyminiszter, Palotai Dániel, az IMF igazgatótanácsának tagja, és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója – a szerk.)

Az elmúlt húsz évben gyakorlatilag nem élt Magyarországon. Ez vajon előny vagy hátrány lesz rektorként?

Mindkettő. Hátrányos, mert nyilván nem én vagyok a legjobb lobbista, nem én vagyok az az ember, akinek a legközvetlenebb kapcsolatrendszere van a magyarországi aktorokhoz. Azon a szinten viszont előny, hogy nem is vagyok beágyazva semmilyen rendszerbe. Nem vagyok elköteleződve se személyesen, se szakmailag egyik vagy másik irányzat mellett. Így objektíven tudok ránézni arra, hogy a Corvinus Egyetem működése hogyan viszonyul a nemzetközi trendekhez. Amikor az egyetem fejlesztéséről beszélek, akkor ebbe nem viszek bele olyan konfliktusokat, olyan korábbi kapcsolatokat, amelyek beárnyékolnák egy-egy döntés objektivitását.

Milyen a viszonya Palkovics László innovációs miniszterrel?

Úgy érzem, sikerült jó viszonyt kialakítani vele. Külön örültem, hogy a Mandinernek adott interjújában egy bekezdés arról szólt, mennyire nagyra becsüli, hogy én lettem a rektor a Corvinuson. Szeretném fenntartani vele a konstruktív dialógust, mert mi a Corvinuson látunk olyan területeket, ahol a magyar felsőoktatás előre tud lépni.

Azzal nem lehet vádolni, hogy hazai politikai törzsekhez kötődne, de a politikával, a politikai címkékkel így is lesz dolga. Mennyire kell ilyesmivel foglalkoznia az egyetemen?

Nem érzékelek ilyet. Én azt szeretném szolgálni, hogy a magyar közgazdasági, üzleti és társadalomtudományi oktatás a legjobb minőségű legyen. Mi itt szakokról, publikációkról, tudományos célokról beszélgetünk, a konfliktusaink is oktatással kapcsolatosak, nem politikaiak. Nem vagyok politikai szakember, ehhez sosem értettem, a politikai kérdéseket tudatosan próbálom távol tartani az egyetemtől.

És ez sikerül is?

Ez a célunk. Nekünk oktatási, kutatási feladataink vannak, illetve olyan társadalmi ügyek, amelyek szintén nem politikaiak, például a tehetséggondozás vagy a hátrányos helyzetű fiatal tehetségek felkarolása. Nyilván ebben van értékítélet, de nem napi politika. Vagyis a közgazdasági, az üzleti közösség felé nekünk nem az a feladatunk hogy ügyesen politizáljunk, hanem az, hogy az oktatásunkkal és kutatásunkkal adjunk értéket.

Az életrajza szerint a budapesti CEU-n is tanult. Milyennek látta az ottani oktatást, és mit gondol arról, hogy az egyetem már nem érhető el Magyarországon?

Nagyon hálás vagyok a CEU-nak. Ott végeztem el egy mesterszakot. A CEU akkor és most is nagyon magas színvonalú képzést nyújtott közgazdaságtanból. Én az ott kapott ajánlásoknak köszönhetően is kerültem a Princetonra. Büszke is vagyok, hogy az intézmény a honlapján gratulált a rektori kinevezésemhez.

De mit gondol arról, hogy a CEU már nincs Magyarországon?

Rektorként nekem nem lenne szerencsés véleményt formálnom egy másik egyetem helyzetéről, stratégiájáról és kihívásairól.

Diplomatikus válasz. És arra mit mond, hogy az Oktatási Hivatal megvizsgálta, jogosan tanított-e a Corvinuson Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnökjelölt. Önnek van ezzel dolga?

Ez azért 17 évvel ezelőtt történt. Azóta egyébként digitalizáltunk egy csomó hr-folyamatot. Most már sokkal jobban nyomon követhetőek a személyi anyagok, az elvárások. Az Oktatási Hivatal maga is úgy zárta le a vizsgálatot, hogy ezzel nekünk most nincs feladatunk.

Akkor a 17 évesnél egy kicsit frissebb kérdés, hogy nemrégiben az Magyar Nemzeti Bank abbahagyta a Közgázzal a hosszú és addig sikeresnek tűnő együttműködését. Ezzel gondolom már kellett foglalkoznia.

Papíron nem, mert az MNB július 31-gyel távozott, én pedig augusztus 1-jén léptem be. Átadtuk egymásnak a stafétát. A viccet félretéve, az MNB-nek nagyon hálásak vagyunk, mert a jegybank öt éven keresztül támogatta az egyetemet, és létrehozott egy fontos tudásbázist. Remek emberek tanítottak itt, de most az MNB egy másik intézményre fog fókuszálni. Van, aki itt maradt, a képzések folytatódnak, partneri hangulatban zártuk a függő folyamatokat, a képzéseket, az ösztöndíjakat, azt mondhatom, hogy a hallgatók nem érzékeltek törést.

Ha egyetemi vezető nem is volt, tanult nagyon neves angol és amerikai egyetemeken. Milyen személyes tapasztalatokat hoz külföldről?

Felületesen nézve csak azt látjuk, hogy a Corvinus egy városi egyetem, a Princeton kampuszának a közepén pedig ott vannak a teniszpályák, ahol a hallgatók le tudnak játszani egy meccset két óra között. A valódi különbség azonban nem ez. Ami meghatározó volt számomra, az az élményszerű tanulás. Ott sokkal intenzívebben kellett készülni az órákra, és ha az ember mindent elolvasott, megoldotta az otthonra kiadott feladatokat, sokszor még akkor is kapaszkodnia kellett az órán. Ott az volt a tanári munka hozzáadott értéke, hogy megmutatta nekünk, hallgatóknak a mindenki által elolvasható dolgok finomságait, lényegi elemeit. És mondok még egy példát. Mit csinál az ember egy amerikai egyetemen szombat este? Én az otthonra kiadott házi feladatot próbáltam megoldani, és amikor felhívtam egy hallgatótársamat, ő is épp ezt csinálta. Annyira intenzíven kellett készülni az órákra, hogy ott nem lehetett például a tanulmányok mellett dolgozni. Nincs is amúgy értelme ennek. Kiszámolták, hogy bármilyen munka óradíja, amit az ember 18 évesen el tud végezni, az nem éri el annak az árnyékóradíját, amit azzal ér el, ha tanul, fejleszti a tudását, és ezt majd később a munkaerőpiacon pénzre váltja.

Mennyire valósítható meg ez a fajta élményszerű tanulás a Corvinuson?

Jó alapjaink vannak, de van javítanivaló ezen a téren. Nem tett jót a magyar egyetemeknek, hogy a mennyiségi szemlélet uralkodott el. Az egyetemek a hallgatók után kapták a fejpénzt, így az volt az érdekük, hogy minél több diákot vegyenek fel. A Corvinus idén júliusban már csak annyi embert vett fel az alapképzésre, hogy így 2025–2026-ra olyan lesz az oktató-hallgató arány nálunk, mint a London School of Economicson. Hihetetlen erősek egyébként a hallgatóink. Az oktatóktól azt kérem, tanítsák, terheljék őket. De ne értelmetlenül, hanem azért, hogy a kimenő kompetenciáik fejlődjenek annyit, amennyit a képességeik megengednek.

Az korábban is tudható volt, hogy a Corvinuson erősíteni kell a kutatási, publikációs tevékenységet, elvégre a nemzetközi rangsorokban ez elég nagy súllyal esik latba. Hogy áll az egyetem a kutatások területén?

A tudományt úgy kell elképzelni, mint egy épülő katedrálist. Ha az ember talál egy kavicsot, akkor úgy kell azt elhelyezni ott, hogy az tovább épülhessen. Ha valaki szuper tehetséges, akkor ő mondjuk egy díszes vízköpőt tesz fel erre az építményre. Ehhez azonban nagyon jól kell ismerni a katedrálist. Tudni kell, hol kell kiegészíteni a hiányzó részeket, mert aki csak úgy odadobja a kavicsot, akkor az leesik a porba – és ez nem építi a katedrálist. A Corvinuson nagyon nagy falat lesz a kutatási kultúraváltás. Egyértelműen növelnünk kell a nemzetközi szakma által elfogadott publikációk számát, ami jelenleg a helyzetünkhöz képest relatíve alacsony.

Hogyan tudnak ebben javulni? Megkeresik ezeket a bizonyos lyukakat a katedrálison, és olyan projektekben mélyednek el?

Nem lehet utasítani egy egyetemi tanárt arra, hogy mit kutasson, vagy milyen módszertant használjon. Nekem rektorként az a feladatom, hogy megszüntessem az akadályokat, és segítséget adjak olyan készségek kifejlesztéséhez, amelyekkel sikeresebbek lehetünk. Ha valaki nem tud eléggé angolul, akkor legyen egy angol szaknyelvi íráskurzus. Ugyanígy legyenek haladó módszertani kurzusok. A kutatás olyan, mint a filmkészítés: kell hozzá producer, rendező, forgatókönyvíró, kaszkadőr, operatőr. Legalább öt képesség kell hozzá, de ritka, hogy ezek közül három meglegyen egy emberben, ezért kell támogatni az együttműködéseket. Egy tömegegyetemen eleve nem lenne ideje egy oktatónak arra, hogy hat hónapig kutasson egy projektben. Mi kimondtuk, hogy kevesebb, de versenyképes, minőségi hallgatót képezünk, és javítjuk a kutatási tevékenységet.

Mi lesz azokkal, akik nem tudják felvenni az új ritmust? Veszélybe kerül az oktatók leggyengébb 10 százaléka, vagy az, aki nem publikál eleget?

Egy oktató esetében legalább három életpályamodell van: van, aki kutatás-, más inkább oktatáshangsúlyos, és van, aki ezt egyensúlyban tartja. Ha valaki inkább a kutatásra fókuszál, attól több publikációt várunk el, de kevesebb tanítási órát. Aki nem hozza az eredményeket a maga területén, annak lehet, hogy érdemes modellt váltania. De ez nem egy durva folyamat: nem a kényszeren, hanem a lehetőségen van a hangsúly. Elvégre a kutatás a legtöbb egyetemi oktató számára szakmailag kiemelkedően fontos. De összességében persze értékeljük a látható teljesítményt a többiekhez és az elvárásokhoz képest is.

Amikor jöttünk az interjúra, rögtön elég sok külföldi hallgatóba botlottunk itt az épületben. Most kb. 15 százalék körül van a külföldi diákok aránya. Mennyire szeretnék növelni ezt?

Ez számomra megint nem mennyiségi kérdés. A felvételin nagyon magas követelményeket támasztunk, ezért a magyar hallgatók kiválóan felkészültek. A külföldi hallgatók tudása így gyakran elmarad a magyarokétól. Ideális esetben arra lenne szükség, hogy a külföldi és a magyar hallgatókat azonos felkészültség mentén vegyítsük. Ebből mindkét fél profitálna. A külföldi hallgató megismerné jobban a magyar kultúrát és Budapestet. A magyar hallgató pedig azt érezné Budapesten, hogy nemzetközi környezetben tanulhat, nem kell ehhez külföldre mennie. Az Egyesült Államokban nekem a 32 osztálytársam közül négyen voltak csak amerikaiak. Versenyeztünk és segítettük is egymást. Amit én ott tanultam, a megszerzett tudásomnak az egyharmada vagy a fele az osztálytársaktól származott.

Közgázos tanárokkal beszélgetve hallani pár változást, például a negyedéves kurzusokat a féléves kurzusok helyett, illetve a több angol nyelvű oktatást. Az angol szükségességéről nehéz lenne vitatkozni, csak persze ilyenkor felmerül: lehet-e egy magyarokra építő angol nyelvű oktatás versenyképes az anyanyelvi előadókkal dolgozó angolszász iskolákkal?

Nyilván lehet az egyedi szakfejlesztésekről is beszélgetni, és már eddig is sok tartalmi elem megújult. Ma már a Corvinus közelebb van a nemzetközi benchmarkokhoz. De az, hogy konkrétan féléves, vagy negyedéves egy kurzus, önmagában semmit nem jelent, ez ettől még lehet jó is és rossz is. Valójában csak kontextusban értelmezhető a változtatás, de az fontos, hogy élményszerűbb legyen a képzés. Mérni kell a bemeneti és a kimeneti kompetenciákat, és a hallgatói visszajelzések is nagyon fontosak. Nem is feltétlenül a tanárok kontrollálása, inkább a támogatása miatt. És ezt tényleg mérni kell. Mert nem elég, ha a tanár érzi, hogy csillog a tanuló szeme. Ez jó, de lehet, hogy csak vicces az oktató, pedig az is hangsúlyos, hogy tényleg tanulnak-e. Nem ragadnék ki elemeket, ez csak rendszerszinten érdekes, viszont a rendszer szerintem kezd összeállni.

Ön például hogyan tanít, angolul?

Magyarul tanítok, de nem csak magyarul. 48 magyar diákom van a pénzügytancsoportomban, a feladott olvasmányok és a prezentációs diáim jellemzően angolul vannak. Ez egy olyan mix, ahol könnyebb váltani, illetve könnyebb megtalálni a nemzetközi szakirodalmat.

Ami cél, mármint a nemzetközibb fókusz?

Igen, de a nemzetköziesítés nem öncél. Egy tisztán magyar közegben látszólag értelmetlen angolul megszólalni, de egy magyar diák sokszor eleve nehezebben szólal meg bárhogyan, ezt érdemes lenne megváltoztatni. A hazai tanuló nem szól közbe, nem mondja azt, hogy ő másként gondolja, nem javít ki. Én például ezért tegeződöm a hallgatókkal, hogy talán így egy akadályt kiveszek, ráadásul esetemben súlyosbító körülmény, hogy én nemcsak a tanár, de még a rektor is vagyok.

A Corvinus alapítványi átalakulásakor a kormányzat részéről elhangzott, hogy 2030-ra be kell kerülni a világ 200 és Európa 100 legjobb gazdaság- és társadalomtudományi egyeteme közé. Az egyetemi rangsorok eléggé szórnak. A világ nagy egyetemeit figyelő Times Higher Education szerint a Corvinus az 1200. helyen szerepel, de a világ 100 legjobb üzleti iskoláját felsoroló Financial Times-rangsorban most a 91. helyen van a Corvinus egyik képzése. Ez utóbbi elsőre jól hangzik, de ebben a rangsorban 2019-ben még a 84. helyen voltak.

Számomra nem a rangsor a cél. Ha ez vezetne, akkor lehetne erre optimalizálni a tevékenységünket. Nekünk az a fontos, hogy a diákok azt kapják, amivel tudnak boldogulni a későbbiekben. Persze ez összefügg: épp az előbb beszéltünk az oktató-hallgató arányról, a kutatásokról vagy a nemzetköziesítésről. Épp ez a három elem meghatározó a rangsorokban, és mi mindegyikben igyekszünk előbbre lépni. De nem szabad a rangsorokat túlértékelni sem. A rangsorok többsége a nagy egyetemeket értékeli magasabb pontszámmal, a Corvinus pedig egy szakegyetem. A relatív helyezést is kontextusba kell helyezni. Ha megnézzük a prágai Károly Egyetemet, ami egy nagy és jól finanszírozott intézmény, az is egyre lejjebb kerül a rangsorokban. Ennek az az oka, hogy a felsőoktatás egy nagyon versenyző piac, és ha mi csak ugyanazt csináljuk, amit húsz vagy tíz éve, akkor folyamatosan egyre lejjebb kerülünk. Nagyon hálás vagyok a saját szenátusunknak, amelyik velem együtt nem akar hátradőlni, amit a magyarországi vezető pozíciónk alapján megtehetnénk, hanem partner a változásokban, és kész a nemzetközi versenyre.

Kik a fő versenytársaik, és miért válassza épp a Corvinust egy jelentős tandíjat fizető külföldi hallgató?

Azokkal a külföldi egyetemekkel versenyzünk, amelyek a legtehetségesebb, legjobb gazdaság- és társadalomtudományok iránt érdeklődő fiatalokat vonzzák Magyarországról. Ilyen például a bécsi Wirtschaftsuniversität (WU), amivel egyébként nagyon baráti a viszonyunk. Pont itt van az asztalomon az a jelentés, ami azt mutatja, hogy végül hány olyan magyar csúcsgimnáziumokból jelentkező diák nem iratkozott be hozzánk, akik amúgy a pontszámaik alapján bekerültek volna a Corvinusra. Ők nagy valószínűséggel végül valamelyik külföldi egyetemet választották. Szeretnénk rájönni, hogy milyen versenyképes ajánlattal tudnánk ezeket a diákokat itthon tartani.

Tehát nemcsak agyelszívásban, hanem agyvisszaszívásban is gondolkoznak?

Az agyelszívás, a legtehetségesebb hallgatók elvándorlása egy csendes nemzeti katasztrófa. Országos szinten azzal a veszéllyel nézünk szembe, mint egy falu vagy egy kisváros, ahonnan elmennek a képzett emberek, és soha nem térnek vissza oda. Nekünk az is a feladatunk, hogy a legtehetségesebb fiataloknak megfelelő alternatívát kínáljunk. Dolgozunk például azon, hogy a külföldön született vagy a szüleikkel külföldre kivándorolt magyar diákok is jöhessenek tanulni a Corvinusra. Több ilyen megkeresés érkezett, de ennek jelenleg számos adminisztratív akadálya van. Szeretnénk megszólítani azokat a tehetséges magyar diákokat is, akik gazdasági és társadalmi helyzetükből adódó hátrányaik miatt nem tudják elérni a Corvinusra való bejutáshoz szükséges 460-470 pontot, holott a képességeik kiemelkedőek. Lehetőséget akarunk adni nekik a belépésre, hogy a felzárkóztatás után nálunk bontakozzanak ki és itthon szárnyaljanak. Minden tehetségre szükségünk van, nekünk is és Magyarországnak is.