Saját pénzükön élnek a diákok külföldön, a Corvinus elnézést kér, amiért még nem utalta az ösztöndíjakat

Legfontosabb

2022. október 18. – 19:38

Másolás

Vágólapra másolva

„Jelenleg Erasmus+ ösztöndíjjal Spanyolországban tartózkodom. Vagyis, majdnem: hiszen jelenleg Spanyolországban tartózkodom, az Erasmus+ ösztöndíjat elnyertem, ugyanakkor az a mai napig nem került folyósításra; sem nekem, sem más hallgatóknak”

– írta lapunknak október közepén a Corvinus Egyetem egyik hallgatója.

Szerinte ha az ösztöndíja a következő két hétben nem érkezik meg, haza kell utaznia, mert nem tudja saját pénzéből finanszírozni a költségeit. Többen is panaszkodtak lapunknak arról, hogy a Corvinus Egyetem nem küldte el nekik időben az Erasmus-ösztöndíjukat. Megkerestük az ügyben a Corvinus Egyetemet, akik válaszukban azt írták:

„A Corvinus számára fontos, hogy hallgatói minél nagyobb arányban éljenek az Erasmus által nyújtott lehetőségekkel.

Valóban történt egy sajnálatos adminisztratív hiba, ami miatt idén csúsztak az ösztöndíj-kifizetések,

de október 20-ig mindazok a hallgatók, akik adataikat rögzítették és dokumentumaikat megküldték, gyorsított eljárásban megkapják az utalásokat, és a Corvinus a héten a többi érintett diáknál is elindítja a kifizetéshez szükséges adminisztrációs eljárást.”

Hozzátették, hogy a Corvinus a kiutazott hallgatókkal folyamatosan kapcsolatban áll a helyzet mielőbbi rendezése érdekében, és az egyetem elnézést kér az okozott kellemetlenségekért.

Nem központi problémáról van szó

A hallgató szerint más egyetemek kint tartózkodó diákjai már megkapták az ösztöndíjukat, ezért tisztában vannak vele, hogy nem központi problémáról van szó.

A Telex birtokába került az a levél, amit augusztus végén a hallgatók kaptak a Corvinustól, ebben azt írták: „Azok, akik már kiutaztak vagy a napokban kezdik meg a mobilitásukat, természetesen nem fognak elesni a támogatástól, de sajnos, ahogy jeleztük korábban,

a kezdeti kiadások miatt önerőre van szükségük. Elnézést kérünk a projektváltás általi csúszás okozta kellemetlenségért!”

Szeptember 15-én újabb üzenetet kaptak a hallgatók, amiben az Erasmus Iroda tájékoztatása szerint a Külföldi Részképzési Ösztöndíj 2022/2023/1 pályázatának ideje alatt az Erasmus támogatási szerződések nem fognak elkészülni. Ezért az érintett hallgatók a szerződés csatolása nélkül adhatták le a pályázati kérvényt.

Olvasónk azt írta, az elején minden rendben ment, emailben kaptak tájékoztatót, várták a kinti fogadóegyetem visszajelzését a további teendőkről. Mikor aztán elküldtek minden szükséges dokumentumot, elkezdtek szállást keresni, repjegyeket nézni, listákat írni és felkészülni a nagy kalandra, valamint elkészítették az Online Learning Agreementet (OLA, online tanulási megállapodás), mely alapfeltétele a szerződéskötésnek. „Megvan a repjegy, a szállás, az OLA, a szükséges dokumentumok. Tudjuk, mikor utazunk. Jön egy email: a szerződéskötés nem feltétele a kiutazásnak.(...) Újabb levél: a szerződésminta megvan, mihamarabb készítik a szerződéseket.”

Igaz, a kiutazásnak eredetileg feltétele, hogy a szerződéskötés a kiutazás előtt legalább egy hónappal megtörténjen. De mivel az egyetem azt írta, hogy ettől eltekintenek, olvasónk kiutazott Spanyolországba. Volt némi félretett pénze, hiszen tudta, az ösztöndíj nem fogja fedezni a teljes kinti tartózkodását. Családja is próbálja támogatni, hiszen lakbért a kollégiumban is fizetni kell. „Szerencsére kaptam haladékot, mert könnyek között és teljesen összetörve elmondtam az igazat a pénzügyes hölgynek: (…) az egyetem nem utalja az ösztöndíjat, nem tudnak 300 eurót utalni a szüleim nekem (…).

A szerződésminta is hibás volt

Végül megérkezett a szerződésminta, de hibásak voltak benne az adatok, nemcsak olvasónknál, hanem több hallgatónál. Többen is a Hallgatói Önkormányzathoz (HÖK) fordultak, akik azt mondták, a szerződést első körben elég elektronikusan aláírni, ezzel is meggyorsítják a folyamatot. Olvasónk felhívta az intézményi koordinátort is, aki „kedvesen, készségesen áll hozzám és hozzánk, ugyanakkor nem érti, miért mindenki őt hívja”.

Mikor olvasónk a levelet írta nekünk, már egy hónapja Spanyolországban volt. Az összespórolt pénzből megvette félév eleji és végi repjegyét. „Január 28-án terveztem végleg hazarepülni, hogy a félévet a Corvinuson február elején pontosan meg tudjam kezdeni. Ha az ösztöndíj 2 héten belül nem érkezik meg, kapok 40 eurót anyukámtól, mely a Ryanairnél az utazás dátumának módosítási díja. Haza kell mennem.”

Azt írta, többen szeretnének feljelentést tenni, de a HÖK „csillapítja a kedélyeket”.

„Illetve csillapítaná azét, akiét lehet. De nekem itt elég. Képviseltem az egyetemet már számos eseményen, büszke vagyok arra, hogy ide járhatok, de ha reklámozzuk, hogy top 100, akkor legyen legalább 10/9 a belső tájékoztatás is, ne csak kifele a marketing. Én nem ezt a Corvinust képviseltem, nem ezt a Corvinust ajánlottam más diákoknak.”

Szerinte ideális esetben kártérítés is járna nekik.

Arra nem számítottunk, hogy 3 hónapig önerőből kell élnünk

Egy másik hallgató, aki mesterszakon tanul a Corvinus Egyetemen, szeptember végén írt nekünk, akkor éppen Erasmus Mobilitási ösztöndíjjal volt külföldön. Ő már gyakorlottnak számít a témában, mert alapszakon is részt vett Erasmus programban. Így pontosan tudja, hogy a félév elején biztosan szükség van valamennyi fedezetre önerőből, amíg az ösztöndíjat nem utalja a felsőoktatási intézmény. Az viszont meglepő, hogy az egyetem még mindig nem készítette el az Erasmus Mobilitási szerződésüket, „aminek köszönhetően több hallgatónak is veszélybe került a kint tartózkodása”.

„Természetesen mindannyian vállaltuk azt, hogy valamennyi önerőre szükségünk lesz a mobilitás elején, azonban arra nem számított senki sem, hogy ez az önerő akár 3 hónap kint lét fedezését is jelenti.

A jelenlegi euróárfolyamnak köszönhetően több hallgató panaszkodott már arra, hogy tényleges veszély fenyegeti a külföldi félévüket, és lehetséges, hogy nem lesznek képesek fedezni az egyetem által okozott késés financiális vonzatait” – írta a hallgató.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!