Végre megtudtuk, milyenek a fideszesek, amikor szerények

2022. június 19. – 18:08

frissítve

Végre megtudtuk, milyenek a fideszesek, amikor szerények
Illusztráció: Lerch Julcsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért az iskola, lassan kezdődik a fesztiválszezon – de a Telex Lájkbajnoksága ilyenkor sem pihen, ha eljön a vasárnap, azzal jövünk mi is, hogy kielemezzük a hét történéseit a közösségi média politikai csataterein. Ahogy mindjárt látni fogjuk, nyár ide, választás utáni apátia oda, most sem hagytak minket unatkozni a nép szolgái.

Nincs új a nap alatt. Tavaly ilyenkor, június harmadik hetében a lájkbajnokság a magyar fociválogatott sikerei körül forgott, amikre a politika azonnal rátelepedett, és le is rángatta a mocsárba, volt térdelés körüli hiszti, térdelés kifütyülése körüli hiszti, szivárványos jelképek körüli hiszti, satöbbi. Most a fociválogatott megint elért egy nagy sikert, és a politika ugyanezeket a köröket futja körülötte, végtelenül elszomorítva mindenkit, aki csak úgy, világnézettől függetlenül szeretne örülni annak, hogy a csapat jól játszott, és úgy megruházta az angolokat, hogy öröm volt nézni.

És akkor szögezzük is le: a 4–0 csodálatos eredmény, fantasztikus volt a válogatott, és tök mindegy, mennyire volt tét nélküli a meccs, vagy mennyire játszott rosszul az ellenfél – ekkora csapatot ennyire megverni legutóbb talán 1986-ban, az emlékezetes brazil meccsen sikerült. A gáz az, amit aztán a politika erre ráépített. Mindjárt részletezzük is, hogy mit, de előbb lássuk a szokásos toplistánkat, ennyi lájkot gyűjtöttek a legnépszerűbb magyar politikusok a héten a Facebookon:

Heti interakciók
1.Orbán Viktor469 000
2.Szijjártó Péter285 000
3.Varga Judit139 000
4.Jakab Péter89 000
5.Hadházy Ákos79 000
6.Varga Mihály70 000
7.Potápi Árpád67 000
8.Novák Katalin66 000
9.Ujhelyi István59 000
10.Mesterházy Attila59 000
11.Zsigmond Barna56 000
12.Karácsony Gergely50 000
13.Szentkirályi Alexandra49 000
14.Dúró Dóra47 000
15.Dömötör Csaba39 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a június 10, péntek reggel 8:02 és június 17, péntek reggel 8:02 közti időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

Szerénység!

A magyar politikában a foci azért olyan Szent Ügy, amilyen, mert Orbán Viktor focirajongó, és a magyar politika már jó ideje Orbán Viktor körül forog. Az angol meccs feldolgozásához is ő adta meg az alaphangot, egy váratlanul visszafogott és szimpatikus poszttal, miszerint „most kell szerénynek lenni”. Volt is utána nagy szerénység fideszes berkekben: a posztokban-kommentekben minden csupa „Aranycsapat”, „évszázad mérkőzése”, „Puskás is büszke lenne”, „most jól megmutattuk Brüsszelnek”, „bosszút álltunk a meccs eleji letérdelésért”.

Két eset lehetséges:

  • Ellenszegültek Orbán intelmének. Ez felettébb valószínűtlen, a Fideszben ilyesmit legutóbb Simicska Lajos tett, aztán annak is mi lett a vége. Kizárásos alapon tehát a megoldás:
  • Ilyenek, amikor szerények.

Érdekességként jegyezzük meg, hogy egyébként a legendás Puskás-féle válogatottat nem az angolok elleni 6:3 után kezdték el Aranycsapat néven emlegetni, de még csak nem is az 1952-es olimpiai győzelem vagy az 1954-es világbajnokság után, hanem csak évekkel később, amikor a csapat már messze túl volt a fénykorán, és elkezdett szétesni, a legnagyobb sztárok pedig emigrálni.

Az egésznek ráadásul még ad egy kellemetlen mellékízt, hogy az igazi szurkoló arról ismerszik meg, hogy jóban-rosszban, hidegben-melegben kitart a csapat mellett, ott van és drukkol a kudarcoknál is, nem csak akkor, amikor fut a szekér. És hát mondanunk sem kell, hogy a most talpig piros-fehér-zöldben stadionszelfiző politikusok és propagandisták valahogy mind éppen máshol voltak, amikor például az albánoktól kaptunk ki oda-vissza.

Végül emlékezzünk meg az egész focis-facebookos verseny abszolút győzteséről, a KDNP-s Nacsa Lőrincről, aki konkrétan elkezdte listázni azokat az ellenzéki politikusokat, akik nem gratuláltak nyilvános posztban a válogatottnak. (Tavaly ilyenkor ugye még az volt a beszólogatás tárgya, hogy hogy mernek ezek egyáltalán kimenni a meccsre.) Azért ebben van még perspektíva, össze lehetne gyűjteni például, hogy kinek nem volt nyilvános anyák napi posztja, érettségizőknek sok szerencsét kívánó posztja és az elvárhatónál kevesebb adventi gyertyás posztja – ami nyilván arra utal, hogy az illető gyűlöli a magyar édesanyákat, a magyar gyermekeket, és sátánista.

Közmédia minek van?

A focin túli világban a legnagyobb esemény a benzin és az alapvető élelmiszerek hatósági árának megtartása volt, egészen októberig. Ezt egy sima Facebook-posztban jelentette be Orbán, sőt, egy úgynevezett ráírós képpel, vagyis már arra se vette a fáradságot a stáb, hogy legalább egy videót rögzítsen. A facebookos fontos bejelentés persze már nem újdonság, a járvány alatt lett standard, de azért gondoljunk bele: ez egyben a beismerése annak, hogy a közmédia a maga 100 milliárdos büdzséjével nem igazán alkalmas arra, hogy a fontos bejelentéseket eljuttassa az emberekhez.

Ráadásul ha ez a trend folytatódik, az októberi árstophosszabbítás már Tiktokon fog érkezni, a Piros lesz a paradicsom dallamára, autotune-nal felénekelve, Kis Grofóval duettben.

Még egy érdekes trendet fedeztünk fel a fideszes kommunikációban: mintegy varázsütésre (és itt persze Rogán Antal kezébe kell képzelni a varázspálcát) kezdte el mindenki használni, sőt, valósággal spammelni a „háborús infláció” kifejezést. Amiben az az érdekes, hogy ugye vagyunk itt a környéken mi, a háborúba nem belesodródó, békepárti ország, meg a többiek, a szankciózós, fegyverküldős, háborúpárti belesodródók – aztán valahogy mégis csak a mi forintunk bizonyul sokkal-sokkal romlandóbbnak, mint az ő koronájuk, kunájuk, zlotyijuk meg lejük. (Ezt a témát egyébként itt boncolgattuk bővebben.)

További random érdekességek a toplistáról

  • Az ellenzék továbbra sem mutat túl sok életjelet a választási KO óta megszokott vegetáláson felül. Életjelek alatt itt nagyjából Hadházyt, Karácsonyt, illetve az Ujhelyi-Mesterházy duót kell érteni. És most, egészen meglepő módon, Jakab Pétert, aki a Jobbik-elnöki lemondása óta látványosan aktivizálta magát, és előrelépett. Jobbikos körökben óriási divat az új párt alapítása, vicces lenne, ha ez is oda futna ki.
  • Ötödik hete vív óriási különpárbajt Zsigmond Barna és Mesterházy Attila, folyton szorosan egymás mögött, minimális különbséggel jönnek be a toplistán. Tavaly tavasszal egyébként hasonló párost alkotott Varga Judit és Z. Kárpát Dániel, 11 hétből 8 alkalommal végeztek közvetlenül egymás mellett a listán.
  • Dúró Dóra éppen csak bejutott a top 15-be, ami ahhoz képest, hogy pár hónapja még stabil dobogós volt, elég komoly visszaesés, pláne úgy, hogy a Mi hazánk nagyot nyert a választáson, most kéne lendületben lenniük. Most látszik igazán, hogy a járvány alábbhagyásával egyszerűen elfogyott az egyetlen témájuk, az oltásellenesség, ami megkülönböztette őket az átlagnál dühösebb és konteóhívőbb fideszesektől.

Come on, come on, listen to the moneytalk

Továbbra is erősen rezsicsökkentett üzemmódban csordogál a hirdetési pénz a szponzorált posztokra; valószínűleg onnan fogjuk észrevenni, hogy az ellenzék feltápászkodott a padlóról, hogy itt újra beindulnak a költések mindkét oldalon. Jelenleg ennek nyoma se látszik: amíg az egyik oldalon nincs mondanivaló, addig a másikon sincs igény arra, hogy ezt túlkiabálják. A kormánybarát média azért tessék-lássék hirdetget, talán megszokásból.

Ja, és hogy ki az a Tóth Edina? Fideszes EP-képviselő, a hirdetései nagyjából arról szólnak, hogy az EU-s klímavédelmi tervek rosszabbak, mint a radioaktív pestises ebola.

Hirdetésre költött pénz
1.Mediaworks1 300 000
2.Magyar Állampapír800 000
3.Hirado.hu500 000
4.Nyugati Pályán400 000
5.Origo300 000
6.Alapjogokért Központ200 000
7.Márki-Zay Péter200 000
8.A szeretet nem árt200 000
9.Magyar Falu Program200 000
10.Tóth Edina200 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a június 7. és 13. közti időszak költéseit mutatják.)

A 0–4 az új 6:3

A legnépszerűbb bejegyzések listáját természetesen uralják a focis posztok, azokon belül is a miniszterelnök bejegyzései. Érdemes kiemelni, hogy míg Orbán következetesen nemzetegyesítő sikerként beszél a fociválogatott eredményeiről („Egy ország veletek!”), minél lejjebb megyünk a fideszes hierarchiában, annál inkább az lesz az üzenet, hogy az ellenzékre ez nem vonatkozik, mert egyrészt kommunisták, másrészt beszóltak a stadionépítésekre.

  1. Orbán szerénységre int az angol meccs után – 115 ezer interakció
  2. Orbán bejelenti, hogy októberig marad a hatósági áras benzin és az élelmiszerárstop – 71 ezer
  3. Orbán örül a fociválogatott sikerének – 59 ezer
  4. Szijjártó fel van háborodva, mert az angolok kifütyülték a magyar himnuszt – 40 ezer
  5. Orbán szurkol – 37 ezer

Jegyezzük még meg, hogy a listavezető poszton az a 115 ezer interakció extrém sok, az év 4. legnépszerűbb posztja eddig (az első három mind a választási győzelmet ünneplő egy-egy Orbán-bejegyzés).

Meglepődik, nevet, elszomorodik

Az egyes reakciótípusokból a legtöbbet behúzott posztok toplistáján a papírforma-eredmények mellett némileg meglepő Ujhelyi István dupla kategóriagyőzelme. De egyébként jogos a pont, az államtitkár tényleg azt mondta, amit Ujhelyi idézett tőle, és ez tényleg eléggé tragikomikus.

  • A legtöbb megosztás: Orbán posztja az árstopok meghosszabbításáról;
  • A legtöbb komment: Orbán az angol meccs után szerénységet kér;
  • A legtöbb mérges emoji: Szabó Tímea, „Miniszterelnök úr vidám, mert miközben ő egy 800 milliárdos megszorítócsomagot vetett ki az emberekre, az ő fizetését épp most emeli meg a Fidesz-KDNP.”;
  • A legtöbb meglepett emoji: Ujhelyi István, „Répássy államtitkár szerint ha csatlakoznánk az Európai Ügyészséghez, az csak akadályozná a magyarországi korrupció felszámolását”;
  • A legtöbb szomorú emoji: Varga-Damm Andrea levezeti, hogy a buszban felejtett és ott meghalt kislány egyenesen Orbán hibája, és ez az ügy „a rendszer banánhéja”;
  • A legtöbb szívecske: Orbán, angol meccs, győzelem, szerénység;
  • A legtöbb nevető emoji: Ujhelyi, Répássy, EU-s ügyészség, korrupció.

A legtöbb megosztás

Orbán újra visszaelőzte Hadházyt a legértékesebb interakciók toplistáján, leginkább az árstopos és a focis posztok segítségével. Ez meg is mutat egy nagyon fontos különbséget kettejük követői között: Hadházy jellemzően a hatalom körüli korrupciógyanús ügyekről posztol, és ezeket azért osztják tovább az emberek, mert szeretnék, hogy másokhoz is eljusson ezeknek a híre. Ugyanez a motiváció nyilván nem működik Orbán megosztásainál. Az ő követőtáborában az látszik jellemzőnek, hogy nem is a posztok tartalmát szeretnék az emberek a megosztásokkal tovább terjeszteni, hanem inkább a saját maguk fideszességét és Orbán-rajongását megmutatni.

Heti megosztások
1.Orbán Viktor19 100
2.Hadházy Ákos15 800
3.Mesterházy Attila11 000
4.Szijjártó Péter7 800
5.Ujhelyi István6 600
6.Jakab Péter4 600
7.Szabó Tímea4 600
8.Vadai Ágnes4 500
9.Varga Judit3 300
10.Gyurcsány Ferenc3 000

De nehéz az iskolatáska

A virális posztok toplistáját egészen váratlanul, viszont legalább ennyire megérdemelten, bravúros posztokkal tarolta le Németh Szilárd. A rá jellemző, ikonikus kajás posztok sajnos elmaradtak, emiatt lehet némi hiányérzetünk, de hát ne legyünk telhetetlenek.

  1. Németh Szilárd bejelenti, hogy véget ért az iskola, és kezdődik a vakáció gyerekeknek és tanároknak egyaránt – 11,9× szorzó (Valójában a tanároknak ilyenkor még bő két hétig nem kezdődik, de hát honnan is tudhatná ezt hősünk, elvégre csak másfél évtizedet dolgozott tanárként, mielőtt politikus lett.)
  2. Németh Szilárd kifejti, hogy a csepeli panelekbe technikai hiba miatt kiküldött százezres távhőszámlákért személyesen Karácsony Gergely a felelős, és kérjen bocsánatot – 9,1×
  3. Varga-Damm Andrea a buszban felejtett és meghalt kislányról – 8,9×
  4. Dézsi Csaba örül a fociválogatott sikerének – 8,8×
  5. Kubatov Gábor szerint „a tegnap este futballgyőzelme jobban fájt a kommunistáknak, mint április 3.” – 8,1×

Kubatov posztjánál egyébként a topkommentek között kb. ötvenet pörgettünk át, és csak egyet találtunk, ami nagyjából azt mondta volna, mint Orbán: a focisikernek az egész ország örül, politikától függetlenül. Jól el is lett küldve melegebb éghajlatra az „aki nem fideszes, az hazaáruló” logikai séma mentén.

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak.)

Instagram

Orbán visszavette az első helyet Instagramon, ami a világ legkevésbé meglepő dolga, tekintve a hét focis eseményeit. Jellemző a magyar politikai Insta világára, hogy a miniszterelnök bármelyik focis posztja egymagában is felfért volna a heti toplistánkra. Novák Katalin szépen berendezkedett a második helyen, jellemző, hogy Szijjártó, aki Facebookon stabil második, itt focis, dzsudzsákos és gyerekes posztokat is bevetett, de így se sikerült utolérnie. A köztársasági elnök egyébként a Telexnek adott interjújában is érintette a közösségi médiát: azt mondta, egészen másképp kezeli az Instát, mint a Facebookot vagy a Twittert (ez valóban így van, és ebben meglehetősen fehér holló a magyar politikusmezőnyben). És azt is mondta, hogy „nem a lájkokra hajt”.

Heti interakciók
1.Orbán Viktor71 000
2.Novák Katalin18 400
3.Szijjártó Péter16 400
4.Varga Judit12 200
5.Szentkirályi Alexandra9 700
6.Hadházy Ákos9 300
7.Dúró Dóra4 800
8.Jakab Péter4 700
9.Nagy István4 000
10.Karácsony Gergely3 400

Oroszok, angolok, szaúdiak

A propagandaoldalak mezőnyében továbbra sincs sok változás az erőviszonyokban, és úgy tűnik, nem is nagyon lesz, míg a Megafon újra el nem kezdi égetni a nemközpénzt a hirdetési kazánban. Az egyetlen komolyabb mozgás a toplistán az Elemié, és ez egyébként egy nagyon érdekes jelenség. A Vadhajtások-alomból kinőtt, fociultra hátterű fideszdrukker oldal ugyanis a lájkjai nagy részét olyan posztokkal aratja, mint egy magyar paraatléta távolugró csúcsa, egy ifjúsági tornaverseny vagy egy mozgássérült úszó aranyérme, ami elég fura sormintát alkot a vérfideszes és oroszbarát tartalmakkal.

Az orosz propaganda érdekes módon még a focis témákat is lenyomta, utóbbi igazából csak a megafonos influenszereknél futott nagyot, kb. azzal a mondanivalóval, hogy a foci a fideszeseknek a hazaszeretetet jelenti, bezzeg a degenerált nyugaton.

A Megafon háza táján aktuális hír még, hogy újabb Facebook-harcosuk oldalát törölték (hogy a gazdája vagy a Facebook, nem tudni), ezúttal Trombitás Kristófét, alig 140 millió forint reklámköltés után. Ez már a negyedik halott megafonos oldal, Rákay Philipé 112 milliós költés után ment a levesbe, Bohár Dániel egyik oldala 89, a másik 52 millió elfüstölése után.

Kordokumentumként még rögzítsük, hogy a Pesti Srácok kommentelői gyakorlatilag egy emberként ünneplik Szaúd-Arábiát a normalitás fellegváraként a szivárványszínű gyerekjátékok és -ruhák betiltása miatt.

Heti interakciók
1.Vadhajtások450 000
2.Orosz Hírek362 000
3.Elemi.hu287 000
4.Nyugati Fény214 000
5.Deák Dániel / Megafon202 000
6.Gond-olkodó171 000
7.Bohár Dániel / Megafon149 000
8.888.hu103 000
9.Pesti Srácok92 000
10.Orbán Viktor Támogatói Oldal62 000

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a 2021 eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!