Így hódította meg a Fidesz a Facebookot 2021-ben

Legfontosabb

2022. január 4. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy éve követjük már figyelemmel a magyar politikusok közösségi médiás aktivitását Lájkbajnokság című sorozatunkban. 2021 igazán izgalmas, fordulatokkal teli év volt a hazai politikai kommunikáció világában, hogy ezt röviden összefoglaljuk, készítettünk egy animált grafikont a lájkbajnokság tavalyi 52 fordulójának eredményeiről. A következő másfél percben a mindenkori top15-ös listára feljutott politikusok eredményei látszanak, az, hogy az egyes heteket ki hány reakcióval zárta a bejegyzésein. Érdemes többször is végigpörgetni, még sokadjára is fel lehet fedezni érdekes jelenségeket – de párat mi is összegyűjtöttünk lejjebb.

(Az adatok forrása a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle. A számok a politikusok posztjaira az adott héten érkezett összes interakciót, vagyis a lájkok, megosztások és kommentek összegét mutatják.)

  • Az év legelején, az uborkaszezonban Hadházy Ákos és Szijjártó Péter söpört be egy-egy bajnoki címet – de olyan számokkal, amik aztán év közben a dobogóra is kevésnek bizonyultak volna
  • A tavasz és kora nyár királya egyértelműen Jakab Péter, alig-alig sikerül csak a győzelmi sorozatát megszakítani – és amikor igen, az is Karácsony Gergely műve, nem kormánypárti politikusé
  • A foci-Eb alatt pár hétre Orbán Viktor veszi át az első helyet, de aztán visszaáll az ellenzéki fölény, még az olimpia alatt is
  • Augusztus legvégén aztán hirtelen a feje tetejére áll minden, és Orbán kezd el dominálni
  • És ez kitart egészen az év végéig, két, egy-egy hetes megszakítással
  • Érdemes megfigyelni az ellenzéki előválasztás szezonját, ami alatt Dobrev Klára kiemelkedően teljesít, utána pedig Márki-Zay Péter válik stabil élvonalbeli szereplővé
  • Az év utolsó hónapjainak nagy sztorija Dúró Dóráé, aki az oltásellenes tartalmakkal hódítja meg a dobogót
  • Az év végére egészen látványos lesz a fideszes fölény, decemberben már rendszeres a 6-7 kormánypárti szereplő a top15-ben, míg tavasszal még 3-4 volt a standard
  • Mindössze két versenyző van, aki végig, hibátlanul tartotta a toplistás helyezést, az 52 hétből 52 héten volt befutó: Jakab Péter és Hadházy Ákos
  • További négyen – Orbán Viktor, Varga Judit, Szijjártó Péter és Karácsony Gergely – egyetlen hiányzással hozták le az évet
  • 35 alkalommal végzett a dobogón Jakab, 32-szer Orbán, 22-szer Szijjártó
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!