Csányi Sándor meghívta Karácsonyt és Fekete-Győrt, ők a VIP helyett inkább a nézők közé ülnek

2021. szeptember 2. – 20:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs helye a politikának a fociban Csányi Sándor szerint. Az MLSZ elnöke a hétvégén közleményben kérte a politikusokat, hogy a magyar focit ne használják fel politikai harcaikban, és ne próbálják megosztani a szurkolókat. Ezzel arra reagált, hogy az elmúlt időszakban több fideszes politikus is amiatt támadta az ellenzéki politikusokat, mert a válogatottnak szurkoltak, vagy gratuláltak az olimpiai győzteseknek.

„Azt üzenem Karácsony Gergelynek, Fekete-Győr Andrásnak és többi libernyáknak aki kamuból járnak ki a nemzeti 11 meccseire, hogy ne jöjjenek ki a magyar válogatott soron következő mérkőzéseire! Maradjanak otthon, Fegyőr vegye fel a román mezt, KariGeri pedig keljen fel időben és nézze meg mekkora dugók vannak Budapesten! A magyar focit pedig hagyják békén” – írta pár napja Budai Gula, fideszes országgyűlési képviselő.

Csányi szerint viszont a magyar futballnak minden támogatásra és minden támogatóra szüksége van, pártállástól függetlenül. Mint fogalmazott, a válogatott mérkőzéseken minden politikust szívesen látnak a nézőtéren, bármelyik párt tagjai is legyenek. Ezért meghívta Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást az angolok elleni hazai meccsre.

Sem Karácsonyt, sem Fekete-Győrt nem fedeztük fel ezek között a szurkolók között – Fotó: Huszti István/Telex
Sem Karácsonyt, sem Fekete-Győrt nem fedeztük fel ezek között a szurkolók között – Fotó: Huszti István/Telex

A főpolgármester később a Facebook-oldalán reagált. Megköszönte, és elfogadta Csányi invitálását, de azt írta, hogy a VIP-páholyt továbbra is elkerülné, és jó lesz neki a sima lelátó is. Karácsony szerint azt lenne fontos megérteni, hogy a nemzeti válogatottnak való szurkolás nem megosztja, hanem éppen hogy egyesíti ezt a tudatosan széjjelszakított országot. „Attól, hogy sokan vagyunk, akik bűnnek tartjuk, ha egy miniszterelnök összekeveri a magánhobbiját a közérdekkel, attól még a nemzeti válogatottnak való szurkolás élménye és öröme minden magyarnak jár.”

A Momentum miniszterelnök-jelöltje is azt ígérte, hogy ott lesz a meccsen. Fekete-Győr András szerint Csányi meghívása egy nagyon szép gesztus a társadalmi megbékélés irányába. „Sok ehhez hasonló törekvésre lesz szüksége a nemzetünknek, hogy betemessük azt a bizonyos árkot, és egyszer s mindenkorra békében tudjunk egymás mellett élni” – írta, majd a Népszavának később megerősítette, hogy ő is a szurkolók között foglal majd helyet a VIP-szektor helyett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!