Magyarország 4-0-val kiütötte Angliát, 1953 óta vártunk erre a sikerre, vezetjük a csoportot a Nemzetek Ligájában

Legfontosabb

2022. június 14. – 22:42

frissítve

Magyarország 4-0-val kiütötte Angliát, 1953 óta vártunk erre a sikerre, vezetjük a csoportot a Nemzetek Ligájában
Sallai Roland ünnepli a gólját – Fotó: Paul Ellis/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott negyedik Nemzetek Ligája mérkőzésén másodszor nyert, a hazai 1-0-s siker után idegenben 4-0-val megsemmisítette Angliát. Nagy győzelem volt, az enervált angolokat a saját közönségük fütyülte ki, miután a második félidőben el sem találták a kaput. 96 éve nem kaptak ekkora verést az angolok hazai pályán.

Az angol kapitány, Gareth Southgate kilenc helyen változtatott azon a csapaton, amelyik az olaszok ellen gól nélküli döntetlent játszott szombaton. Marco Rossi a kapuban cserélt, Dibusz Dénes állt a gólvonalon, Schäfer András visszatért a középpályára, miután a németek ellen letöltötte eltiltását. A 3-4-2-1-es felállás ezúttal sem változott. Ha végig akarja nézni helyszíni közvetítésünket, mit műveltek az angolok a Himnusz alatt, itt megteheti.

Az első helyzetre a hatodik percig kellett várni, akkor Kane passzából James húzott el a bal oldalon, középre adta a labdát, Bowen fejelt, Nagy Zsolt a helyén volt, és mentett.

Az első magyar lövés rögtön a kapuban landolt.

Szoboszlai ívelt be szabadrúgást a tizenhatoson belülre, Lang és Stone ugrott fel fejelni, a magyar védő megelőzte ellenfelét. A labda Kane talpa alatt elcsúszott, Sallai combbal átvette, azonnal lőtt 7 méterről, mielőtt még Phillips odaért volna, Ramsdale ugyan beleért, de kiütni már nem tudta. Szoboszlainak volt egy másik, sokkal közelebbről elvégzett szabadrúgása, amit igen veszélyesen lőtt be a kapu elé, James a gólvonalról mentett, Szalai Attila elől. A kipattanóból az angolok egy gyors kontrát vezettek, de a magyar tízes visszafutott, és a tizenhatoson belül szerelni tudott.

A magyar válogatott nem volt nagy nyomás alatt, az angolok akkor jártak legközelebb a gólhoz, amikor Orbán a 36. percben a saját kapuja felé fejelt, de Dibusz akkor is a helyén volt. A hazai szögletek veszélyesek voltak, de egyik sem annyira, hogy a szívünkhöz kellett volna kapnunk.

A második félidőben az angolok felgyorsították a játékukat, de igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, Rossi pedig már az 55. percben érezte, hogy frissíteni kell, és Szoboszlai helyére Gazdag, Styles helyére pedig Nagy Ádám állt.

Mivel a válogatott visszaállt, és fegyelmezetten zárta le a területeket, az angolok ötlettelen, olykor lassú adogatása veszélytelen volt. A csapat ezúttal is igazolta, mennyire képes megnehezíteni, megkeseríteni a riválisai dolgát.

A hajrában jött a varázslat

Most azonban azt is igazolta, hogy egy pillanat alatt a kapu elé tud kerülni. A Szalai helyére beálló Ádám Martin megharcolt egy labdáért, megtartotta a térfél közepén, majd tökéletesen szöktette Sallait, aki a tizenhatoson belül állítgatás nélkül jobb külsővel elrúgta a labdát Ramsdale lába mellett.

A 77. percben Kane használható labdát kapott a szélről, kilenc méterről fejelt, a kapufáról pattant vissza a labda a mezőnybe, a center megpróbálta átvenni, de másodszorra már nem tudta, így odalett a helyzet. A 81. percben Magyarország berúgta a harmadik gólt.

Nego fejesét még hárították a védők, a kipattanót készítette le Ádám Martin a támadást kísérő Nagy Zsolt elé, aki 17 méterről külsővel, állítgatás nélkül, pazarul lőtte ki a jobb alsó sarkot. A 29 éves felcsúti védő ennek a 11 napnak a legnagyobb felfedezettje, mert a németek ellen is eredményes volt szombaton.

Stonest a hajrában még kiállították, a mieink nem törekedtek még jobban a gólkülönbség javítására, de magabiztosan passzolgattak, így Angliának esélye sem volt a szépítésre, miután alig volt náluk a labda. Hogy teljes legyen az angol KO, arról Gazdag Dániel gondoskodott, amikor egy nagy sprint után lazán átpörgette a labdát a kimozduló kapus felett.

Ha Anglia nem is veszi komolyan ezt a sorozatot, mert a novemberi vb-re készül, és egy fárasztó szezon végén már a legszívesebben pihennének a klasszisai, négy gólt biztosan nem akart kapni, mert így könnyen ki is eshetnek az A divízióból. Tavaly szeptemberben Eb-selejtezőn Anglia ugyanilyen arányban verte a mieinket a Puskás Arénában, ez most egy méltó visszavágás volt.

A csoport másik meccsén a németek 5-2-vel küldték haza az olaszokat, és ezzel feljöttek a második helyre.

„Nem találok szavakat. Senki nem gondolta volna, hogy négyet rúgunk Angliában. Külön öröm, hogy lehet látni, honnan hová jutottunk rövid idő alatt. Jobban akartuk ezt a győzelmet, mint az angolok, csúsztunk-másztunk, örökké emlékezetesek maradnak a góljaim, ez az első duplám a válogatottban”

– értékelt az M4-nek Sallai Roland.

Gazdag Dániel azt nyilatkozta, hogy még fel sem fogják, mekkora sikert értek el, hogy történelmet írtak. „Tőlünk csak a szurkolók voltak jobbak, az első perctől biztattak bennünket” – mondta fülig érő szájjal.

Anglia–Magyarország 0 – 4
Anglia: Aaron Ramsdale – Kyle Walker, Marc Guéhi, John Stones, Reece James – Conor Gallagher (Mason Mount, 56.), Kalvin Phillips, Jude Bellingham (Phil Foden, 68.) – Bukayo Saka (Harry Maguire, 85.), Harry Kane, Jarrod Bowen (Raheem Sterling, a szünetben)
Magyarország: Dibusz Dénes – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – Fiola Attila, Styles Callum (Nagy Ádám, 56.), Schäfer András, Nagy Zsolt – Sallai Roland (Nego Loic, 78.), Szoboszlai Dominik (Gazdag Dániel, 56.) – Szalai Ádám (Ádám Martin, 68.

A csoport állása:

  • 1. Magyarország 7 pont,
  • 2. Németország 6 pont,
  • 3. Olaszország 5 pont,
  • 4. Anglia 2 pont.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!