Orbán egyszerre vetette be a két legerősebb fegyverét, esélye se volt másnak a lájkbajnokságban

2021. június 20. – 17:57

frissítve

Orbán egyszerre vetette be a két legerősebb fegyverét, esélye se volt másnak a lájkbajnokságban
Kép: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Kereken 30. alkalommal jelentkezik a lájkbajnokság a Telexen, hogy a politikusaink közösségi médiás aktivitását és népszerűségét elemezze. Ahogy az várható volt, a foci-Eb témája uralta ezt a hetet, és mivel a franciák elleni bravúros döntetlen már a jövő heti fordulónk idejére esik, aligha tévedünk, ha azt jósoljuk, a jövő héten is a focis posztok fognak legjobban pörögni.

„A focirajongó, és a focit Nemzeti Szent Ügynek tartó miniszterelnöknek illene megnyernie minimum a következő két hetet csak meccsnézős, buzdítós, gratulálós, ünneplős, játékosokkal/drukkerekkel szelfizős tartalommal.” – jósoltuk múlt héten, és ez egyelőre be is jött. Ráadásul Orbán biztosra ment, és a foci mellé bevetett még egy másik tuti lájkbombát is – de erről majd kicsit később. Hogy mennyire rápörögtek a focis témára a politikusaink, azt jól szemlélteti a grafikon arról, hogyan alakult a héten a teljes mezőny posztjaira érkezett interakciók száma. A halványkék a múlt heti görbe, a sötét az aktuális; az a meredek kiugrás kedd délután-este a portugál meccs.

Fotó

Talán nem spoilerezünk nagyot, ha eláruljuk, hogy a görbe szombaton egy még nagyobb tüskét produkál majd, sőt, dupla tüskét: egy kiugrást a meccs eleji szelfikkel, aztán egy sokkal nagyobbat a végén az eredmény ünneplésével. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk a heti toplistát, mennyi lájkot-kommentet-megosztást gyűjtöttek a politikusaink a héten!

Interakciók
1.Orbán Viktor343 000
2.Karácsony Gergely183 000
3.Gyurcsány Ferenc174 000
4.Jakab Péter160 000
5.Szijjártó Péter133 000
6.Szabó Tímea132 000
7.Hadházy Ákos105 000
8.Dobrev Klára87 000
9.Varga Judit73 000
10.Mesterházy Attila54 000
11.Keresztes László Lóránt50 000
12.Z. Kárpát Dániel48 000
13.Ujhelyi István48 000
14.Szél Bernadett47 000
15.Dúró Dóra45 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a június 11. és 18., péntek déltől péntek délig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. A miniszterelnök semmit nem bízott a véletlenre, és a focis tartalmak mellé egy unokás fotót is bedobott 60 ezer lájkért. Amikor legutóbb megnyerte a lájkbajnokságot, még tavaly decemberben, szintén egy unokás fényképpel körözte le a mezőnyt, úgy tűnik, ez örökzöld bestseller téma a követői között. De az igazi aduász persze a foci volt, és jellemző, hogy ezt mennyire személy szerint Orbánnal kapcsolja össze a Facebook népe: az összes többi fideszes politikus is hatalmas lelkesedéssel szelfizett a stadionban, és tolta a hajrámagyarok-posztokat, de egyedül Varga Juditnak sikerült egy ilyennel 10 ezer lájk fölé jutnia. Ráadásul ő bevetette mellé a cukiságfaktort is, mert a gyerekei arcfestésével illusztrálta, hogy mennyire hajrá magyarok. (Ez egyébként a jövő hétre várhatóan változni fog, a franciák elleni döntetlen ünneplését már sokkal jobban elkapták a fideszes politikusok.)

Orbán 343 ezer interakciója persze kiemelkedő eredmény (top10-es a teljes lájkbajnokság történetében), és fog ez még feljebb is menni, hiszen a jövő heti fordulóba a francia után még a német meccs is belefér. De az igazi kérdés az, mi lesz utána. A magyar csapat előbb-utóbb elbúcsúzik az Eb-től, azzal leáll a lájkgenerátor, és vélhetőleg visszatérnek a belpolitikai botrányok, mint központi tematika a Facebook politikai terében. A Fidesznek most, amíg a fociőrület tart, kéne kitalálnia valamit, hogy ne a Fudan egyetemre, a melegtörvényre és hasonló, a kormánynak kínos témákra kanyarodjon vissza a közbeszéd. (Ebből a szempontból különösen érdekes a német kezdeményezés a müncheni stadion szivárványos kivilágítására.)

2. Bár első pillantásra Orbán győzelme a hét leglátványosabb eredménye, valójában csak kb. 100 ezerrel növelte az interakciószámát múlt hét óta – és ezzel párhuzamosan Jakab Péter 200 ezerrel esett vissza. És még csak nem is egy kiugró héthez, hanem az elmúlt négy heti átlagához képest. Mi történhetett? Leginkább az, hogy a hét legforróbb témája, a melegtörvény nem igazán kényelmes pálya neki. A Jobbik az ellenzési összefogásból kiszavazva beállt a törvény mögé, Jakab pedig magyarázkodni kényszerült, hogy miért, de ez elég vegyes reakciókat hozott, érthető módon nem is forszírozta nagyon a témát.

Mivel a kampányban valószínűleg előkerülnek majd még bőven hasonló ellenzéki töréspontok, és a kormány ütni is fogja ezeket bőszen, fontos kérdés, hogyan tudják ezt kezelni. Nagyon nem mindegy, hogy az lesz az ilyenek után az általános konklúzió, hogy

„Na, ennyit a nagy összefogásról, már nem értenek egyet, hát hogy tudnának együtt elvezetni egy országot”

vagy az, hogy

„Éppen ez a demokrácia lényege, és ebben különbözik az ellenzék a Fidesztől, hogy itt nem kötelező mindenkinek központi utasításra ugyanazt gondolnia mindenről”

Valószínűleg a következő hónapok egyik legfontosabb politikai kommunikációs csatájának tárgya lesz, hogy melyik verziót sikerül több emberrel elfogadtatni.

Ráadásul Jakab teljesen távol tartja magát a focis tematikától, amivel gyakorlatilag egyedül van a magyar politikai élmezőnyben, még Hadházy Ákos is kitért egy fél poszt erejéig a portugál meccsre, pedig ő aztán tényleg nagyon ritkán kalandozik el a hardcore politikától és a korrupciógyanús ügyek feltárásától. A Jobbik stábja túl profin kezeli a közösségi médiát ahhoz, hogy ilyen ziccert kihagyjanak, szóval valószínűleg tudatos a dolog, még ha nem is látszik mögötte még igazán a stratégia.

Lehet hogy ezzel akarják Jakabot még inkább a focirajongó Orbán ellenpólusaként lefesteni? (Karácsony valami hasonlóval próbálkozott a VIP páholyban ülő miniszterelnök ellentéteként egy olcsó helyről, a mezei szurkolók közül bejelentkezve a meccsről.) Lehet hogy az lesz majd az üzenet, hogy „hé emberek, vannak azért itt a focinál fontosabb dolgok is”? Most, hogy derekasan helytáll a válogatott, ez nem biztos hogy népszerű kommunikációs irány lenne.

3. Új versenyző a listán az MSZP-s Mesterházy Attila, aki rögtön a 10. helyen nyitott. Mesterházy májusban kezdett komolyabb facebookos offenzívába, a korábbi, kb. havi 50 posztos tempóját majdnem a háromszorosára emelve. Ennek mostanra meg is lett az eredménye, a 230 ezres (!) követőtáborát sikerült elég jól újraaktivizálni. A posztjai jellegzetes, kézműves képi világot mutatnak, de a témái nem igazán mutatnak túl az „A Fidesz hazudik, a NER lop” sablonokon. Meglátjuk, sikerül-e neki ezzel megkapaszkodni az élvonalban.

4. Nagyjából a szokásos neveket látjuk a hirdetésekre legtöbbet költő politikai szereplők toplistáján is, a Fidesz és a kormány kirobbanthatatlan az élről, viszont a Megafon központ most meglepően keveset költött, a legtöbb szponzorált influenszerét konkrétan pénz nélkül hagyta a héten.

Új versenyző itt a Budapest Beszél nevű oldal, ami két hete született, azt állítja magáról hogy egy civil kezdeményezés, ami az utca emberét szólaltatja meg. Alig 2000 követője van, viszont úgy szórja a pénzt, mintha nem lenne holnap. Semmit nem árul el arról, ki csinálja, miért és miből, viszont egy az egyben a Fidesz legfrissebb Karácsony-ellenes kampányába illeszkedik a mondanivalója. Valami azt súgja, tucatjával fognak még hasonló kezdeményezések indulni a következő hónapokban.

A héten ők költötték a legtöbbet a magyar politikai szférából:

Hirdetésre költött pénz
1.Fidesz9 000 000
2.Magyarország kormánya4 500 000
3.Karácsony Gergely2 500 000
4.Bohár Dániel (Megafon)2 200 000
5.Erősítő.hu1 900 000
6.Budapest Beszél1 900 000
7.Baranyi Krisztina900 000
8.Ezalényeg.hu800 000
9.Nagy István (Fidesz)500 000
10.Hollik István (Fidesz)500 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a június 11. és 17. közti időszak költéseit mutatják.)

Azt ismét feljegyezhetjük, hogy látványosan sok olyan politikus költ sok pénzt a posztjai népszerűsítésére anélkül, hogy ezekkel sok lájkot söpörne be (a heti listán ilyen még 300 ezer fölötti költéssel Márki-Zay Péter, Dömötör Csaba és Kocsis Máté). A pénzt nem könnyű népszerűségre váltani, sokkal jobban lehet a videók nézettségét pörgetni vele, ahogy nemsokára látni fogjuk.

5. A hét legnépszerűbb posztjainak toplistáját nem is uralja annyira a foci, ahogy azt vártuk volna:

  1. Orbán szelfizik a Portugália elleni meccs előtt a stadionban Dzsudzsák Balázzsal – 87 ezer interakció
  2. Orbán az unokájával – 60 ezer
  3. Jakab Péter a szokásos parlamenti felszólalásos videójával („Maradok az, aki vagyok. Egy vidéki gyerek, akit nem törhetnek meg a budai urak.”) – 33 ezer
  4. Orbán egy nemzetiszínű sállal örül a foci-Eb-nek – 32 ezer
  5. Karácsony szelfizik a meccsen – 26 ezer

(És a további sorrend: Orbán az operatív törzsről, Karácsony az autópálya-koncessziók kiszervezéséről, Szijjártó szelfije Kis Grófóval, Jakab a Fideszt ekézi, Karácsony a dán-finn meccs torokszorító pillanatairól ír.)

Vagyis ugyan a top10-ből csak négy volt focis poszt, de olyan téma nem akadt, ami fel tudott volna nőni mellé, vagy akár csak a közelébe. A melegtörvény és a Fudan egyetem, mint téma, úgy látszik legalább átmenetileg kifújt.

Érdekes, hogy Orbán unokás fotója 60 ezer lájkot hozott, míg a múlt héten a felnőtt lányával közös képe csak 25 ezret. Ha tippelnünk kellene, ez arra utal, hogy a miniszterelnök követői között elég jelentős az a nyugdíjas réteg, akikben az unoka láttán indul be a pedagógiai pszichológiában azonosulásként ismert folyamat.

6. Az egyes reakciótípusokból a legtöbbet kapott posztok következnek, és előre szólunk, hogy elég tanulságos lesz.

  • A legtöbb megosztás: Jakab parlamenti felszólalása
  • A legtöbb komment: Orbán szelfije Dzsudzsákkal
  • A legtöbb mérges emoji: Jakab elmagyarázza, miért szavazta meg a melegtörvényt (oké, itt van egy kis csalás, mert az egész poszt Kaleta Gábor ügyére van felhúzva, és direktben azt kéri, hogy aki szerint túl enyhe büntetést kapott, nyomjon mérges emojit).
  • A legtöbb meglepett emoji: Szabó Tímea, a fekete paravánok mögé bújt fideszes frakcióülésről
  • A legtöbb szomorú emoji: Szabó Tímea, „Több ezer ápoló és egészségügyi dolgozó készül felmondani az alacsony bérek és a túlterheltség miatt.”
  • Legtöbb nevető emoji: Gyurcsány azon viccelődik, hogy Kocsis Máté annyit foglalkozik vele, hogy biztos beleszeretett („Egy vacsorameghívás már tolakodó lenne? Vagy csak egy mozi. Foghatnánk egymás kezét. Esetleg édes hármasban. Viktort is meghívnánk.”)
  • Legtöbb szívecske emoji: Orbán unokás fotója

Szóval foci ide vagy oda, azért ez csak a felszín, és amikor az egyes érzelmeket legjobban megmozgató posztokról van szó, továbbra is ott van témaként az egészségügy, meg a többi szokásos politikai sablon. Külön súlyos, hogy Jakab Péter milyen magabiztosan húzza be rendszeresen a legtöbb megosztást egyszerű parlamenti felszólalásokkal (amik ráadásul, nagyrészt mind ugyanarról szólnak). Mindez arra utal, hogy a fociláz csillapodásával jó eséllyel vissza fog térni a lájkbajnokság a régi kerékvágásba (aztán majd jön az olimpia és két hétre megint eltéríti az egészet).

7. A legtöbb megosztás toplistáján úgy tűnik, pár heti káosz után helyreállt a világ rendje, és újra Hadházy Ákos vezet, az ő követőtábora terjeszti a legaktívabban az üzeneteit (illetve ő ad leginkább olyan tartalmat, ami ilyesmire ingerli az embert). Feltűnő még Mesterházy meglepően erős indítása (ennyire bejön nála az orbánozós tartalom), illetve az, hogy Orbán hiába nyert nagy fölénnyel, ezen a listán épp csak befért a top10-be. 343 ezerből csak 6 ezer, vagyis szűk 2% a legértékesebb interakció, a megosztás aránya, ez nem túl acélos, Hadházynál ugyanez bő 16%.

Megosztás
1.Hadházy Ákos17 000
2.Karácsony Gergely17 000
3.Szabó Tímea16 000
4.Mesterházy Attila13 000
5.Jakab Péter13 000
6.Keresztes László Lóránt13 000
7.Gyurcsány Ferenc13 000
8.Z. Kárpát Dániel12 000
9.Dobrev Klára10 000
10.Orbán Viktor6 000

8. A videós tartalmakban Orbán szokott az élen járni, de érdekes módon most, amikor egyébként 25 hét után újra megnyerte a lájkbajnokság heti fordulóját, ebben pont lemaradt. Mondjuk nem sokkal, Jakab Péter 656 ezer videóindítást hozott össze, Orbán 639 ezret, Gyurcsány 422 ezret, Hollik István 346 ezret, Szijjártó Péter 341 ezret. A legnézettebb videók ezek voltak:

  1. Jakab parlamenti felszólalása, 257 ezer megtekintés (megosztásokkal együtt 484 ezer)
  2. Orbán, „5,5% fölé kell emelni a gazdasági növekedést”, 143 ezer (összesen 236 ezer)
  3. Orbán üzenete a focistáknak arról, hogy harcoljanak és ne térdeljenek le, 182 ezer (összesen (210 ezer)
  4. Hollik István szintén a térdelős ügyről, „A baloldal most a nemzeti büszkeségünket támadja”, 159 ezer (összesen 173 ezer)
  5. Orbán bejelentkezése a NATO-csúcsról, 116 ezer (összesen 173 ezer)

A meglepetésnév itt mindenképpen Hollik Istváné, de aki emlékszik még pár bekezdéssel ezelőttre, az jól sejti, hogy itt azért nem annak vagyunk a szemtanúi, ahogy egy Pewdiepie szintű videós influenszer szupersztár nő fel a magyar ugaron. Hollik a videós nézettségének nagy részét 500 ezer forint bedobásáért cserébe dobta a gép.

9. Instagramon a látszat az, hogy nem történt semmi, de annyira, hogy az első hat helyen konkrétan egy szem változás van csak múlt hét óta. De emögött azért felfedezhetünk pár nagyon érdekes jelenséget. Az első, hogy Orbán persze itt is nagyot aratott a dzsudzsákos és unokás szelfikkel (50 ezer interakció ebből a két posztból jött ki), viszont a két kép egészen más arányban lett sikeres, mint Facebookon. Ott a focis fotó éppen csak több lájkot hozott, mint az unokás, míg Instagramon a különbség több mint kétszeres. Ez jól mutatja a két platform közönsége közti különbséget, amit a politikusaink egyébként nem nagyon látszanak felismerni. Annyira nem, hogy Szijjártó Péter például ki se tette Instára a Facebookon nagy sikerrel futott szelfijét Kis Grófóval. Sőt: a héten egyáltalán nem posztolt semmit Instagramra, mintha elfeledkezett volna róla (a stábja), hogy létezik az is.

De még ennél is izgalmasabb, ami Orbán focis-dzsudzsákos fotójával történt a hozzászólások között. A kommentszekciót ugyanis szó szerint ezerszámra lepték el a szivárványos zászlók, a #nemvagyegyedül hashtagek és „love is love” kommentek, mintha egy szimpatikus meleg pár boldogságában osztoznának a kommentelők. 14 ezernél tart most a kommentszámláló, és annak ránézésre legalább a 90%-a a trollkodós demonstráció része.

Heti interakciók
1.Orbán Viktor92 000
2.Gyurcsány Ferenc39 000
3.Jakab Péter16 000
4.Varga Judit14 000
5.Szentkirályi Alexandra10 000
6.Karácsony Gergely9 000
7.Novák Katalin9 000
8.Hadházy Ákos6 000
9.Dúró Dóra6 000
10.Márki-Zay Péter5 000

10. Végül a szokásos pillantás a szakadékba a szürkezónás propagandaoldalak világába. Ha belenézel a mélységbe, a mélység visszanéz beléd, írta Nietzsche, és tényleg valami ilyesmi történik, annyira szürreális üzeneteket közvetítenek itt a két oldal legelvakultabb rajongóinak/gyűlölőinek. A fő csapásirány a héten nagyjából a következő volt:

Kormánytámogatók: Az ellenzék nyíltan pedofil, Gyurcsány a legpedofilabb, Putyinról kell példát vennünk, az EU-t a meleglobbi irányítja, de úgy félnek Orbántól, mint ördög a tömjénfüsttől

Kormányellenesek: Jó, hogy kikapott a fociválogatott, ezeknek csak bunkók és nácik szurkolnak amúgy is, Orbán most biztos megpukkad, hogy 6000 milliárdot tett a fociba, és ez az eredmény

Az egyik oldalon nem járunk már túl messze attól, hogy összeálljon egy rendes QAnon-mitológia, a másik meg a francia meccs utánról visszanézve válik különösen taszítóvá.

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!