Népszava: Elakadtak a vállalkozóvá válást segítő tanfolyamok

2022. május 24. – 09:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem lesznek idén már olyan programok, amelyek szakmát is adnak, csak felzárkóztató programok indulnak több munkaügyi hivatalban is, írja a Népszava. A lap több megyében is megkeresett irodákat, hogy megtudják, indulnak-e ilyen programok, és ha nem, akkor miért nem.

A lap azután kezdett ennek utánajárni, hogy Fodor István, a Demokratikus Koalíció (DK) egyik szabolcsi választókerületi elnöke felhívta a figyelmet arra: Szabolcs-Szatmár-Beregben korábban EU-s támogatással indultak vállalkozóvá válást segítő pályázatok meg OKJ-s képzések, idén azonban a megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint nem lesznek ilyen programok. Fodor szerint forráshiányra hivatkozva nem írnak ki vállalkozóvá válást elősegítő pályázatot sem.

A Népszava több megyei hivatalt is megkérdezett, és hasonló választ kaptak Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon is. A lap kereste a Miniszterelnökséget, hogy megtudják, miért nem indulnak képzések, és miért álltak le a vállalkozást segítő pályázatok, és hogy ez összefügg-e azzal, hogy Magyarország nem jut hozzá uniós forrásokhoz. Azt a választ kapták, hogy a járvány okozta veszélyhelyzet idején a vállalkozóvá válási támogatási igények jelentősen visszaszorultak, a forrásokat a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként ezért átcsoportosították, így segítve a magyar családokat, munkavállalókat és vállalkozásokat. Több mint 1,66 millió munkavállaló részesült ebből, így a miniszterelnökségi sajtóiroda szerint az állam által nyújtott támogatások célba értek, és ott segítettek, ahol arra a legnagyobb szükség volt.

A vállalkozást segítő pályázatok továbbra is folyamatosak, a hamarosan induló TOP Plusz program pedig a vállalkozóvá válásban is segítséget nyújt majd – írta a Miniszterelnökség. Hozzátették: tavaly szeptemberben indult el a GINOP Plusz 3.2.1 program 70 milliárd forintos keretösszeggel, amelyben a vállalkozások szakaszosan meghirdetett, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak összesen közel 70 ezer munkavállaló képzéséhez, továbbá ez a lehetőség kombinálható a vállalkozások munkaerő-támogatásával, amely az álláskeresők felvételéhez biztosít pénzügyi ösztönzőket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!