Orbán arra kéri a szülőket, hogy ha tehetik, oltassák be az 5–11 éves gyerekeket

Pontról pontra, röviden összefoglaltuk Orbán Viktor szokásos pénteki rádiónyilatkozatát azoknak, akik lemaradtak róla.
Sikeres az oltási akcióhét?
Igen, ezért egy héttel meghosszabbítják. A legtöbben a harmadik oltást veszik fel, és ez döntő jelentőségű, életet menthet, mert „felspilázza, felerősíti” az első két vakcina hatását. Magyarországon 20-21 százalék a harmadik oltást felvevők aránya, Nyugat-Európában ennél jóval alacsonyabb. Orbán szerint nehéz kiismerni a magyarokat, az adóbevallásoknál látja, hogy mindent az utolsó pillanatra hagynak. De nem baj, mert bár tavaly kiskarácsonyunk volt, idén nagykarácsonyunk lehet a harmadik oltásnak köszönhetően.
A pénteken közölt adatok szerint a harmadik dózissal is beoltottak száma 2 269 551. Az előző naphoz képest 116 434-gyel nőtt ez a szám.
A környéken zárnak, mi gondolkodunk ezen?
A zárás csak lassítás, a harmadik oltás az életmentés, de a miniszterelnök semmit sem zár ki, „két lábbal állunk a valóság talaján”.
Egyre súlyosabb a helyzet Csehországban, éjféltől harmincnapos szükségállapotot rendelt el a kormány. Szlovákiában szerdán jelentették be, hogy két hétre bezárnak mindent éttermet és nem létszükségletű boltot.
Mikor olthatják az 5–11 éves gyerekeket?
December 20-án jön az első szállítmány az 5–11 éveseknél bevethető vakcinából. A kormány kétmillió vakcinát szerzett, az első szállítmány 130 ezer adagot jelent, utána folyamatosan érkezik a többi. Orbán arra kéri a szülőket, ha tehetik, oltassák be a gyerekeket. Szerinte nincs igazuk az oltáselleneseknek, komoly tudós közösségek dolgoztak, kísérleteztek az elmúlt két évben azon, hogy biztonsággal kijelenthessük, ennek meglesz a haszna, és senkinek nem fog kárt okozni.
Ebben a cikkben röviden összeszedtük, mit érdemes tudni a vakcináról, a gyerekek oltásáról, illetve hogy Magyarországon mikor és hogyan indulhat az oltásuk.
Mi újság van a határon, határokon?
„Három irányból ér minket támadás”, mondta a miniszterelnök. Olaszország (Spanyolország) felől, a belarusz–lengyel határ felől, és „a mi igazi fejfájásunk, a mi igazi bajunk” a balkáni útvonal felől. Idén több mint százezer migránst állítottunk meg a szerb határon, ez két-háromszoros növekedés az elmúlt évhez képest. „Elvileg be kellene zárnunk őket, de hová tesszük őket?” – tette fel a kérdést. Az unió nem fogadja el, hogy a kerítés másik oldalára visszavisszük őket, ez a vitánk lényege Brüsszellel. Szerinte ma nem békeidő van, háborús körülmények között nem ilyen szabályokat kell alkalmazni, „ostobaság, amit csinál Brüsszel, csak bajt hoznak a nyakunkra”. A baj nőni fog, mert Afganisztánt mindennap elhagyja 30-35 ezer ember, ők minden valószínűség szerint a balkáni útvonalat fogják választani.
Orbán szerint a 2015-ös menekültválságnál is nagyobb migrációs fenyegetésre kell felkészülnünk. Tényleg ez látszik? Ebben a cikkünkben vizsgáltuk meg alaposabban a helyzetet>>>
Mit akarnak a németek?
Orbán megnézte az új német kormány programját, és szerinte az van benne, hogy bevándorlóországnak nevezik magukat. Nem mint állapotot, hanem mint célt jelölik meg. Mi nem akarunk bevándorlóország lenni, ezt a két álláspontot nem lehet összeegyeztetni.
Orbán szerint nem lehet azzal a hozzáállással nekiállni, hogy a járvány végére az emberek oltottak, gyógyultak vagy halottak lesznek. Durva volt ez a német kormány részéről korábban elhangzott mondat, inkább azon kell dolgozni, hogy minél többen felvegyék az oltást.
Olaf Scholz várhatóan december 9-én átveszi a kancellári széket Angela Merkeltől. Róla itt írtunk részletesen>>>
A rezsiharc örök?
A rezsiharc örök. Ez így lesz 2022-ben is. 2013 óta látjuk, hogy a rendszer működik, ha ez rosszat tenne a családoknak, akkor beszélhetnénk róla. „Nem úgy van, hogy doktor Piac vagy miszter Piac bekopog hozzánk, ez nem a mennyből ránk ereszkedett szabályrendszer. Abból kell kiindulnunk, hogy szabadok vagyunk, nekünk kell szabályoznunk a piacot.” A miniszterelnök szerint ezt parasztvakításnak nevezni butaság.
„A világpiaci árakat nem lehet megállítani a határon, ezek ostoba dolgok, az ilyen adminisztratív intézkedések a kommunista pártállamban is csak ideig-óráig működtek” – mondta korábban Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Lesz adócsökkentés?
Lesz. A parlament előtt van az adócsomag. 750 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál, cserébe kétszázezer forint lesz a minimálbér. Ezzel párhuzamosan a babakötvény után járó állami támogatást is megduplázzák.
A babakötvény után járó támogatás jelenleg 42 500 forint. Részletek itt>>>
A miniszterelnöki rádiónyilatkozatot korábban itt közvetítettük élőben>>>
A miniszterelnök a kritikus kérdéseket itthon kerüli, viszont évek óta szinte minden pénteken bemegy a Kossuth rádióba, hogy interjút adjon az évi 120 milliárd forint közpénzből működő közmédia egyik vezető szerkesztőjének. Orbán Viktort harmadik kétharmados ciklusában szinte kizárólag Nagy Katalin kérdezi az állami csatornán, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett újságíró pedig nem rest kihasználni az alkalmakat.