Két hétre szinte mindent bezárnak Szlovákiában

2021. november 24. – 17:04

Másolás

Vágólapra másolva

Új járványellenes intézkedéseket vezetnek be Szlovákiában, amelynek értelmében bezárnak minden éttermet és nem létszükségletű boltot. Az Új Szó írja, hogy a lezárás két hétig tart, de az iskolákat egyelőre nem zárják be. Akik nem oltatják be magukat, vagy akik 180 napnál régebben estek át a koronavíruson, azoknak hétnaponta kell negatív teszteredményt felmutatni. A munkahelyekre pedig év végéig csak teljesen beoltott személyek, negatív teszttel rendelkezők vagy olyanok mehetnek be, akik 180 napnál nem korábban estek át a víruson.

Korábban már lehetett hallani, hogy egész Szlovákiában teljes lezárást sürgetnek, miután az összeomlás szélére kerültek a kórházak. Annyira rossz a helyzet a szomszédban, hogy minden harmadik PCR-tesztnek pozitív az eredménye, a kórházban ápoltaknak pedig több mint a 80%-a egyáltalán nincs beoltva.

A szlovák államfő már napokkal korábban elismerte, hogy óriási a baj. „Jelenleg mi vagyunk a legrosszabb helyzetben lévő ország a világon, ami az új fertőzöttek lakosságarányos számát illeti. A kórházak teljesítőképességük határán állnak, és kénytelenek az ellátást korlátozni, a kimerült egészségügyi személyzet segítséget kér” – fogalmazott. „Ideje végre hallgatni a szakértőkre” – mondta Zuzana Čaputová, aki a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a legnépszerűbb politikus hazájában.

Eduard Heger miniszterelnök pedig azt is bejelentette, hogy ma éjféltől 90 napos veszélyhelyzet lesz érvényben Szlovákiában. A Paraméter azt is írja, hogy kijárási tilalom is lesz az országban, ami alól egyedül a hajnali 1 és reggel 5 közti időszak jelent kivételt. Az is kiderült, hogy a nagy lezárás alól mik mentesülnek:

  • alapvető szükségleteket (élelmiszer, illatszer, gyógyszer, cipő, takarmány, üzemanyag, újságok) lehet majd vásárolni a legközelebbi boltokban.
  • a bezárás nem vonatkozik többek között a bankokra, biztosítókra, autójavító műhelyekre, e-shop kiadóhelyekre, gyógyszertárakra, kulcsszervízekre, látszerészetekre, mobilszervízekre és a gyógyfürdőkre sem, illetve a vendéglátóhelyek az ablakon kiadhatnak ételt.
  • szabad majd utazni távolabbra is, de ez kizárólag a munkára vonatkozik, és ehhez szükséges lesz egy igazolás a munkáltatótól, de a kormány alapvetően a home office-t ajánlja mindenkinek.
  • kivétel még továbbá, ha valaki oltásra vagy tesztelésre megy, illetve ha bölcsődébe vagy óvodába, akkor még a kíséret is megengedett, de ha az ember nem megy messzebb a járáson belül, akkor kimehet a természetbe is.
  • állatot is lehet sétáltatni 500 méteren belül, ahogy állatorvoshoz szállítani is.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!