Gulyás Gergely szerint bordélyházba nem, de Pride-ra elviheti a szülő a gyereket

2021. szeptember 29. – 10:43

frissítve

Gulyás Gergely szerint bordélyházba nem, de Pride-ra elviheti a szülő a gyereket
Gulyás Gergely a kormányinfón 2021. szeptember 29-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán is percről percre közvetítettük a kormányinfót. A helyszínen Nyilas Gergely kollégánk tette fel a Telex kérdéseit.

Gulyás a kérdésre, hogy jónak gondolják-e az ötletet, hogy jövő tavasszal az országgyűlési választás napján legyen a népszavazás is azt válaszolta, hogy a Fidesz frakciója támogatja ezt az elképzelést, támogatják a Párbeszéd frakcióvezetőjének ez irányú javaslatát.

Ez a nemzetközi gyakorlatnak is megfelel, Magyarországon pedig szerinte nem egyértelmű a jogi szabályozás, ebből is látszik, tette hozzá, hogy egy ellenzéki javaslat is lehet jó, azt lehet támogatni. Hozzátette, Magyarországon abból az irányból tilalom van, hogy egy kitűzött országgyűlési szavazás napjára nem lehet már népszavazást kitűzni, de ellenkező irányból nincs ilyen tilalom. Majd hozzátette újra, a nemzetközi gyakorlat is amellett szól, hogy lehessen ilyen. És így bármilyen népszavazást ki lehet tűzni, akár a Fudanról szólót is.

A személyes adatok védelme miatt nem hozzák nyilvánosságra, hogy az elhunytak között kik voltak azok, akiket korábban beoltottak, és kik azok, akiket nem, reagált az ATV kérdésére Gulyás. A miniszter szerint a kérdésben ráadásul felmerülnek a kegyeleti jogok is, melyet nem szeretnének megsérteni.

Hozzátette, hogy a tömegközlekedésen való maszkhasználatról az önkormányzatok döntöttek, „de egyébként mindenki szabadon eldöntheti, hogy hord-e maszkot, vagy sem”, mondta Gulyás.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Gulyás szerint a gyermekvédelmi törvénynél nem tudunk eleget tenni annak, amit most kér az Európai Bizottság, annak nincs jogi alapja. Szerinte minél hamarabb meg kell állapodnia a Bizottságnak azokkal az országokkal, akikkel még nem tették a helyreállítási alapról, hiszen ez versenyhátrányt is jelent, de az előfinanszírozással megoldja a kormány addig is.

Az ATV megkérdezte, hogyan kommentálná a miniszter, hogy az ellenzéki előválasztáson több mint 600 ezren vettek részt. Gulyás azt mondta, ez a választásra jogosultak 8%-a, ilyen támogatottsága legalább van ma az ellenzéknek. Inkább több, tette hozzá, ezért nem meglepő, hogy legalább ennyien részt vettek azon.

Gulyás szerint egyébként nincs verseny, ennek a vége nem nyitott, hanem előre koreografált forgatókönyv szerint zajlik, aminek a végén Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt.

„Mit gondol arról, hogy egyre durvább a politikai hangnem, hová vezethet ez?” – tette fel a kérdést a Mandiner.

„Sajnálatosnak tartom” – felelte a miniszter, kiemelve, hogy amit Gyurcsánytól láthattunk, mérgezi a közéletet, jó lenne visszatérni a józan polgári viselkedésmódhoz, és minél higgadtabb vitákhoz.

Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) delegációjáról Gulyás Gergely azt mondta, hogy bárki szabadon jöhet Magyarországra, bizonyára jól fogják magukat érezni itt, hiszen Budapest szép város. „Nincs illúziónk afelől, hogy Magyarország gyalázása miatt érkeznek, és azért, hogy a baloldali ellenzéknek elvtársi segítséget nyújtsanak”, vélekedett a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A delegációval az igazságügyi miniszter és a belügyminiszter találkozik majd.

Gulyás a kormányinfón elmondta, Hajmáskéren lesz kihelyezett kormányülés csütörtökön, ahol a kormány egy németekkel közös hadgyakorlatot is megtekint majd.

Gulyás arról is beszélt, Magyarország 10+5 évre a Gazprommal megállapodást kötött, ami hosszú távon biztosítja a rezsicsökkentés eredményét. A megkötött szerződés lényegesen kedvezőbb Gulyás szerint, mint a most lejáró szerződés. 3,5 milliárd köbméter délről, 1 milliárd köbméter Ausztria felől érkezik majd. Európában többéves csúcsot értek el az energiaárak, de Magyarországon átlagosan 25%-kal csökkentek az energiaárak, tette hozzá Gulyás. A miniszter szerint a magyar fogyasztók a 40%-át fizetik annak, mint amit a jelenlegi európai árak alapján kellene fizetniük. Ez azért lehet, mert jó szerződéseket kötött a kormány, másrészt tudunk raktározni is jelentős mértékben gázt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Gulyás Gergely megerősítette, hogy ha az 5,5 %-ot eléri a gazdasági növekedés, akkor a személyi jövedelemadót a gyermekes családoknál mindkét szülő visszakapja. Az első két negyedév eredményét már ismerjük, a kormány meg tudja állapítani, hogy olyan forgatókönyv nem lehetséges hogy az idei növekedés ne érje el az 5,5%-ot.

Minden 18 év alatti gyermeket nevelő család mindkét szülője az átlagjövedelem szintjéig a befizetett személyi jövedelemadóját vissza fogja kapni. Az ezzel kapcsolatos, frissen nyilvánosságra hozott részletekről és kivitelezési nehézségekről itt írtunk.

A visszatérítés értékhatára a 2020. decemberi KSH által meghatározott teljes munkaidőben dolgozókra vonatkozó nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 12-szerese.

Azt már eddig is tudtuk, hogy minden olyan gyerekes szülőnek jár az adó-visszatérítés, aki családi pótlékra jogosult, így összesen 1,9 millió szülőt érint az intézkedés. Tállai András újabb részleteket árult el szerdán: február 15-ig automatikusan kézhez kapja mindenki a visszatérítést. Akinek a gyereke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul, neki is jár a pénz. 2021-ben szerzett jövedelem után az adó nemcsak annak a szülőnek jár vissza, aki a családi pótlékot kapja, hanem a házastársának is.

A kormány 12,2 milliárd forintos támogatást biztosít a járvány miatt halasztott műtétek várólistáinak csökkentésére, írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A koronavírus-járvány miatt a kórházakban felfüggesztették a halasztható egészségügyi beavatkozásokat, hogy ezzel is csökkentsék a vírus terjedésének esélyét, illetve megvédjék az amúgy is leterhelt egészségügyi dolgozókat. A műtéteket ma már nagyobb biztonságban lehet elvégezni, mert a dolgozók felvették az oltást.

Az Emmi azt írta, hogy május 13-ától már újraindultak az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, de ahogy arról szeptember elején a Telex is írt, több mint 40 ezerre nőtt a műtétre várakozók száma az országban, és ebből kilencezren május után kerültek fel a várólistákra.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke akkor azt mondta, hogy nemcsak a kórházi finanszírozások hiánya miatt vannak hosszú várólisták, hanem a nem megfelelő személyi feltételek miatt is

Lassan, de folyamatosan nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja. A szennyvízminták SARS-CoV-2-koncentrációja több hét távlatában lassú emelkedést mutat, közölte legfrissebb jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Enyhe emelkedés látható Békéscsabán, Debrecenben, Nyíregyházán, Szolnokon, valamint a Budapest környéki agglomerációs települések (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) közös mintájában.

A legfrissebb járványügyi adatok szerint szerdán az

  • új fertőzöttek száma: 546 (az előző napon közölt adatokhoz képest: +281)
  • Új halálos áldozatok száma: 6 (az előző napon közölt adatokhoz képest: -2)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 529 (az előző napon közölt adatokhoz képest: +16)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 81 (az előző napon közölt adatokhoz képest: +7)
  • Új mintavételek száma: 13 033 (az előző napon közölt adatokhoz képest: +5515)
  • Az első dózissal oltottak száma: 5 884 183 (az előző napon közölt adatokhoz képest: )
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 5 640 410 (az előző napon közölt adatokhoz képest: +2687)
  • A harmadik dózissal is beoltottak száma: 742 000 (az előző napon közölt adatokhoz képest: +17 000)

Parlamenti vita nélkül, 112 igen, 25 ellenszavazattal a kormánypárt többségével újra meghosszabbították a rendkívüli jogrendet és a veszélyhelyzeti rendeleteket, így azok most január 1-jéig tartanak majd.

A kormány szerint, mivel még mindig tart a koronavírus-járvány, és a delta variáns miatt a fertőzöttek száma is nő Magyarországon, „a járvány elleni további hatékony védekezés és gyors reagálóképesség érdekében” szükség van arra, hogy a törvényt meghosszabbítsák. Már csak azért is, mert „az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták a járvány elleni védekezést”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!