Tizenkét milliárdot ad a kormány a halasztott műtétek várólistáinak csökkentésére

2021. szeptember 24. – 21:31

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány 12,2 milliárd forintos támogatást biztosít a járvány miatt halasztott műtétek várólistáinak csökkentésére, írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A koronavírus-járvány miatt a kórházakban felfüggesztették a halasztható egészségügyi beavatkozásokat, hogy ezzel is csökkentsék a vírus terjedésének esélyét, illetve megvédjék az amúgy is leterhelt egészségügyi dolgozókat. A műtéteket ma már nagyobb biztonságban lehet elvégezni, mert a dolgozók felvették az oltást.

Az Emmi azt írta, hogy május 13-ától már újraindultak az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, de ahogy arról szeptember elején a Telex is írt, több mint 40 ezerre nőtt a műtétre várakozók száma az országban, és ebből kilencezren május után kerültek fel a várólistákra.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke akkor azt mondta, hogy nemcsak a kórházi finanszírozások hiánya miatt vannak hosszú várólisták, hanem a nem megfelelő személyi feltételek miatt is.

Az Emmi most azt írja, hogy az időközben felhalmozódott műtétek elvégzésére, a megnövekedett várólisták csökkentésére kiemelt kormányzati támogatást kapnak a kórházak, hogy mielőbb el tudják végezni betegeiken az eddig halasztott műtéteket.

A Magyar Közlönyben az olvasható, hogy az egészségügyi szolgáltató a várólisták csökkentésére kapott többletpénz 80 százalékát az ellátást végző orvosok és szakdolgozók díjazására kell fordítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!