A Parlamentre akasztott táblával tiltakozott a kormány melegellenes politikája ellen egy lengyel aktivista

2021. július 03. – 23:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszasan igazoltatták a rendőrök a Bart Staszewski nevű lengyel LMBTQ-aktivistát, miután a férfi kiakasztott a magyar parlamentre egy „LMBT mentes övezet” feliratú táblát, ám végül nem találtak semmit, amiért megbírságolhatnák, így elengedték. Staszewski egy, a Budapest Pride Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint az akcióval a magyar kormány homofób és transzfób politikája ellen akart tiltakozni.

A Budapest Pride a posztban azt írta, hogy a rendőrök egy órán keresztül igazoltatták a férfit, akit megpróbáltak megbírságolni, de nem tudták, hogy milyen jogalappal tehetnék ezt meg. Míg ezen tanakodtak, a bejegyzés szerint közben a telefonjukon beírták Staszewski nevét a Google-be és cikkeket olvastak a munkásságáról, végül pedig további intézkedés nélkül elengedték őt.

Az aktivista saját bejegyzést is közzétette az akcióról, ebben azt írta, hogy így akart tüntetni az ellen a bevezetés alatt álló drákói törvény ellen, ami az egész országot egy veszélyes hellyé fogja tenni az LMBT közösség számára. Mint írta, a magyar és a lengyel queereknek együtt kell küzdeniük, mert szolidaritással és összefogással el tudják hozni a változást.

Staszewski természetesen az Áder János által június 23-án aláírt, melegelleness módosítókkal eltérített pedofiltörvény ellen tiltakozott, amely azután lett éles viták, tüntetések és mostanra nemzetközi felháborodás tárgya, hogy a módosító javaslatok sorában megjelentek olyanok, amelyek belekeverték a törvénybe a homoszexualitás kérdéskörét is, ezzel párhuzamba állítva a pedofíliát és a homoszexualitást.

Hogy milyen csapdahelyzetet teremtettek a módosítások az összetömörülő ellenzéknek, illetve hogy a melegeket hogyan érintik hátrányosan a törvény rendelkezései, itt írtunk részletesen. A törvény elfogadása után több ezres tüntetést tartottak Budapesten, ahol azt is kérték a tüntetők Áder Jánostól, hogy ne írja alá a törvényt, de legalábbis vizsgálja meg, hogy alkotmányellenes-e. A törvénnyel a Telex Gyorstalpalóban is foglalkoztunk, ezt a cikket itt olvashatják el. A kormány tagjait ebben a videóban kérdeztük a témáról:

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szégyennek nevezte a magyar törvényt, valamint levelet is küldött Varga Judit magyar igazságügyminiszternek, amiben kifejezte a Bizottság jogi aggályait a magyar törvénnyel szemben. Később számos uniós ország ítélte el közös nyilatkozatban a magyar törvényt a jelenlegi formájában, már a jobboldali német belügyminiszter is uniós támogatást vonna el Magyarországtól az LMBTQ-ellenes törvénymódosító miatt. Az amerikai nagykövetség és médiavállalatok is tiltakoztak a törvény miatt. Nemrég az is kiderült, hogy nem indíthatja el a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen az EU a melegellenes törvény ügyében.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!