Áder János aláírta a melegellenes módosítókkal eltérített pedofiltörvényt

2021. június 23. – 18:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda délután közlemény jelent meg a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján, amelyben Áder János a melegellenessé tett pedofiltörvényről írt néhány bekezdést.

A közleményt a köztársasági elnök a következő mondattal zárta: „Miután az új törvény a 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti, ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését.”

Ez azt jelenti, hogy Áder a törvényt aláírta, mert az elnöki aláírás utáni következő lépcsőfok a törvényalkotásban a törvény kihirdetése a Magyar Közlönyben.

Áder közleményének előzménye, hogy civilektől ezer levelet kapott, amiben azt próbálták magyarázni az elnöknek, hogy a melegellenes passzusokkal kiegészített pedofiltörvény miért káros a jelenlegi formájában, és miért kellene vizsgálnia az alkotmányosságát, illetve megtagadnia az aláírást.

A sokáig a teljes országgyűlés konszenzusát élvező pedofilellenes törvénycsomag azután lett éles viták, tüntetések és mostanra nemzetközi felháborodás tárgya, hogy a módosító javaslatok sorában megjelentek olyanok, amelyek belekeverték a törvénybe a homoszexualitás kérdéskörét is, ezzel párhuzamba állítva a pedofíliát és a homoszexualitást.

Hogy milyen csapdahelyzetet teremtettek a módosítások az összetömörülő ellenzéknek, illetve hogy a melegeket hogyan érintik hátrányosan a törvény rendelkezései, itt írtunk részletesen. Érdemes ezt a cikkünket átnézni, ha nincs tisztában a részletekkel.

A törvény elfogadása után több ezres tüntetést tartottak Budapesten, ahol azt is kérték a tüntetők Áder Jánostól, hogy ne írja alá a törvényt, de legalábbis vizsgálja meg, hogy alkotmányellenes-e.

A szerdai közleményben erre is reagált Áder, ő nem talált semmi kivetnivalót a törvény szövegében. „A törvény két tárgykört szabályoz. Az első: a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények súlyosabb büntetése. A második: a kiskorúak – a 18 év alattiak – megóvása a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmaktól. A sajtóban megjelent állításokkal szemben a törvény a 18 év felettiek vonatkozásában semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz. Arról, hogy ki kivel és hogyan él, hogy kinek milyen a nemi identitása, és hogy valaki felnőttként miként változtatja meg születési nemét, a törvény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz. Magyarország Alaptörvénye rögzíti a magán- és családi élet tiszteletben tartásának jogát (VI. cikk). Az elfogadott törvény rendelkezései ezt nem sértik. Ugyanakkor az Alaptörvény XVI. cikke előírja, hogy »minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz«. Az új törvény rendelkezései a kiskorúak védelme érdekében tiltják a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmak elérhetőségét. A szabályozás az Alaptörvény idézett XVI. cikkéből következik” – vezette le Áder, hogy szerinte miért nincs semmi látnivaló a törvény körül.

A kritikusai szerint egyértelműen az orosz melegellenes rendelkezésekből merítkező törvényből közben szép lassan nemzetközi felháborodás lett azután, hogy egy petíció indult el, hogy a szerda esti Németország–Magyarország-mérkőzésen a müncheni Allianz Arena kapjon szivárványos díszkivilágítást a törvény elleni tiltakozás jegyében.

Az ötlet hamar népszerű lett, a müncheni városvezetés rá is bólintott a dologra, az UEFA viszont arra hivatkozva, hogy ne keverjük a focit a politikával, letiltotta a dolgot, amire válaszul több másik német stadion jelezte, hogy szolidaritásból akkor ők majd kivilágítják a saját stadionjaikat a szivárvány színeivel. Már önmagában ez a sportos szál nagyon érdekes, a zászlópártiak azt mondják, ez nem politikáról szól, hanem szolidaritásról, azt meg korábban már ezen az Eb-n is engedélyezte az UEFA. Ezzel szemben a zászlóellenes oldal pedig klasszikus malmos csiki-csukit játszik, amikor azt mondja, hogy nem kellene a politikát a sporttal keverni ebben az esetben, amikor viszont arról van szó, hogy sportolókkal pózolni vagy sportklubokat tulajdonolni, vagy éppen sportkluboknak közpénzeket átszivárogtatni politikai szempontból hasznos tevékenység, akkor az ilyesmi nem okoz gondot.

Miközben a focis szál kezdett egyre szürreálisabb méretekre duzzadni, megjelentek a nemzetközi kritikák is a törvényre.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szégyennek nevezte a magyar törvényt, valamint levelet is küldött Varga Judit magyar igazságügyminiszternek, amiben kifejezte a Bizottság jogi aggályait a magyar törvénnyel szemben.

Szerdára már 15 uniós ország ítélte el közös nyilatkozatban a magyar törvényt a jelenlegi formájában. De az amerikai nagykövetség és médiavállalatok is tiltakoztak a törvény miatt.

Eközben Orbán Viktor a visszavágások nagymestereként visszakézből Von der Leyen nyilatkozatát nevezte szégyenteljesnek, szerinte a Magyarországot érő vádak szokás szerint alaptalanok, a magyar törvény a fiatalkorúak védelméről szól, másról nem.

És hogy végül teljesen körbeérjünk: szerdán Orbán Viktor úgy döntött, kihagyja a kihagyhatatlant, és az előzmények után nem megy el a Németország–Magyarország-mérkőzésre Münchenbe, helyette inkább Brüsszelbe ment tárgyalni.

A brüsszeli indulásról szóló posztja alatt egyébként ugyanúgy, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter egy korábbi posztja alatt a tiltakozás jeléül elkezdtek záporozni a szivárványos GIF-ek és emojik, amiket válaszcsapásul magyar zászlós GIF-ekkel és emojikkal próbáltak ellensúlyozni az Orbánnal szimpatizáló kommentelők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!