Átadták Ádernek a leveleket, amelyekben leírták neki, miért károsak a pedofiltörvény melegellenes részei

2021. június 22. – 16:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt hét szerdán a Sándor-palota előtt tüntettek a meleg közösségeket a pedofilokkal összemosó törvényjavaslat ellen, amit egy nappal korábban fogadott el a parlament. „A szeretet erősebb a gyűlöletnél – mutassuk meg Áder Jánosnak is!” elnevezésű újabb demonstrációt a Háttér Társaság és az Amnesty International Magyarország szervezte, és azt kérték a tüntetőktől, hogy írják meg saját történetüket arról, amikor valaki kiállt értük, támogatta őket.

Olyan beszámolókat is vártak, hogy volt-e pedagógus, pszichológus vagy segítő szakember, aki segített önmaguk elfogadásában, volt-e olyan iskolai beszélgetés, ahol hiteles információkat lehetett kapni LMBTQI-emberekről, van-e olyan LMBTQI-családtag, ismerős, barát, akit támogatnak, és ha igen, miért és hogyan.

A szervezők azt ígérték, hogy az összegyűjtött leveleket később eljuttatják Áder János köztársasági elnöknek.

Ez most kedden történt meg, az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület képviselői 1000 levelet adtak át a köztársasági elnök hivatalának. Facebook-posztjukban azt írják: eddig több mint 130 ezren írták alá a petíciót, amiben arra kérik Ádert, hogy ne írja alá a korábban elfogadott homofób intézkedéseket is tartalmazó törvényt. Arra is kitérnek, hogy pénteken indult a Pride-hónap, várnak minden érdeklődőt a megnyitóra és az azt követő bulira.

Kormánypárti, jobbikos és független képviselők múlt hét kedden 157 igen és 1 nem szavazattal fogadták el a módosítókkal melegellenessé eltérített pedofilellenes törvénytervezetet, leszavazva az ahhoz benyújtott összes ellenzéki módosítót. A törvény megtiltaná például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, a szexuális felvilágosításból kizárná a civilek egy részét. Itt írtunk bővebben arról, hogy a módosító javaslatok az LMBTQ-embereket hogyan érintik.

A törvény melegellenes módosításai ellen egy nappal korábban többezres tüntetés volt a Kossuth téren, civil szervezetek szerint az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!