Nem várta meg az állami beruházó, mit mond a bíróság, ledózerolta a Fertő tavi cölöpházakat

A Fertő tónál zajló állami turisztikai nagyberuházást már a kezdetek óta sokan sérelmezik (elsősorban helyi civil szervezetek és környezetvédők, a Greenpeace nemrég pert is indított az ügyben), de az érintettek közül senki nem járt olyan rosszul, mint a helyi jellegzetességnek számító cölöpházak tulajdonosai. Ők azok, akiknek váltakozó hivatkozási alappal próbálta a kezdetektől bebizonyítani az építtető állami cég, hogy a házaiknak nincs helye többé a tavon – annak ellenére sem, hogy nem a beruházási területen helyezkednek el, így valójában érdekellentét sincs.

Az 1966 óta a partszakasz arculatához tartozó házak eltávolítása egy dolog; viszonylag gyakori, hogy egy állami nagyberuházásnak útjában áll valakinek a háza, telke, ilyenkor a beruházó általában megegyezik a tulajdonosokkal a kártalanításról, és az ingatlant kisajátítják. A cölöpházaknál azonban ilyesféle megegyezés fel sem merült: hiába vásárolták többen sokmilliós összegekért az épületek bérleti jogát, az állam még azt sem ismerte el, hogy ingatlanokról van szó, holott ingatlanadót kellett fizetni utánuk a korábbi években (az ügynek ezt a részét korábban itt jártuk körül).

Kártérítés helyett az állami azt mondta ki, hogy még a cölöpházak eltávolítása is a tulajok kötelessége a saját költségükön.

Néhányan beleálltak

A magántulajdonosok eleinte egységesen tiltakoztak a bontás ellen, a jogi képviseletüket ellátó ügyvédek szerint azonban fokozatosan ledarálta őket a hosszan húzódó, reménytelennek látszó eljárás. Akik bele akartak állni a jogérvényesítésbe, azok is nehezen találtak maguknak képviselőt; amikor az ügyvédek látták, ki áll a másik oldalon, visszadobták a felkérést, vagy olyan árat mondtak, ami gyakorlatilag egy visszautasítással ér fel, állítják a háztulajok.

Azoknak az ügyvédeknek, akik végül elvállalták az ügyet, már csak két magyar és két osztrák ügyfelük maradt, a többiek megadták magukat, beleegyeztek a bontásba – mondta Pusztai-Csató Adrienn, az SFTFN Zrt.-vel a mai napig hadakozó cölöpházasok ügyében szakértőként közreműködő beruházási jogász.

Ő és Stelli-Kis Sándor, az utolsó magyar cölöpházas család ügyvédje arról számoltak be a Telexnek, hogy az egész ügy folyamán időhúzásnak látszó gyakorlatokkal szembesülnek: miután a területen dolgozó munkások – fényképpel bizonyíthatóan – engedély nélkül behatoltak a házba, birtokvédelmi kérelmet adtak be, de ezt elutasította a soproni jegyző, az ideiglenes intézkedés iránti kérelemhez pedig hiánypótlást kért a bíróság, illetve jelen eljárásban szükségtelen nyilatkozat megtételére szólított fel.

Pedig ebben az ügyben minden nap számított, hiszen csak ezzel a végzéssel lehetett volna megtiltani a bontást arra az időre, amíg jogerős ítélet születik a tervezett perben.

Jött a markoló

A szerdán Brenner Koloman jobbikos országgyűlési képviselő által közzétett helyszíni fotók tanúsága szerint az időhúzásnak meg is lett az eredménye: megtörtént a bontás, mielőtt elbírálták volna a kérelmet.

Brennerék Ausztria felől behajózva tudtak egyáltalán felvételeket készíteni, a magyar oldalról már régen nem megközelíthető a helyszín, így a háztulajdonosok is csak innen értesültek a dózerolásról. „A bontással sajnos a tervezett jogi eljárásokat sem indulhatnak meg: birtokpert így már nem lehet indítani, hiszen a birtok tárgya megszűnt, és ugyanezért az ideiglenes intézkedés iránti kérelem is okafogyottá vált” – mondta Stelli-Kis Sándor, a magyar érintetteket képviselő ügyvéd (aki civilben egyébként a Pálinkás József nevével fémjelzett Új Világ Néppárt alapító tagja).

A megmaradt utolsó magyar tulajdonos Som család egyébként hajlandó lett volna jelentős költségek árán átköltöztetni máshová, a beruházási helyszíntől messzebb a mólót és a házat, ebbe azonban nem egyezett bele az SFTFN. Ekkor már azzal is megbékéltek volna, ha nem használhatják többé az épületet, de nem is bontják el azt, mivel a család érzelmileg kötődik hozzá: azt szerették volna elérni, hogy a ház maradjon meg emléknek és múzeumnak, mint a part egykori jellegzetessége, ha már a beruházásnak amúgy sincs útban.

Néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, pozitív fordulat állhat be az ügyben: az Som családot fogadta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, majd továbbirányította őket Kárpáti Bélához, az SFTFN vezetőjéhez. Ezt a megegyezés irányába mutató jelnek vették, de csalódniuk kellett:

Kárpátiék közölték velük és jogi képviselőikkel, hogy ha nem hajlandók bontani, akkor majd ők fognak, a költségeket viszont rájuk terhelik.

Somék ekkor már csak azt próbálták elérni, hogy az állami cég legalább várja meg, hogy dönt a bíróság arról a kérelemről, amit azért nyújtottak be, hogy ne indulhasson el a bontás a perben születő végső ítélet előtt. A bontás után ugyanis már nem segítség az sem, ha ezzel a végzéssel netalán a javukra döntene a bíróság.

Kárpátiék ettől is elzárkóztak, de közben megkérték az ügyvédeket, hogy ne forduljanak a sajtóhoz. Arra a kérdésre, hogy mindehhez miért volt szükség személyes találkozóra, azt válaszolta a cég jogásza, hogy „ez csak a lepattintós része volt az ügynek” – elevenítette fel az eseményt Pusztai-Csató (aki jogi munkája mellett a Változtassunk Végre Valamin politikai think tank kabinetjének egyik alapítója).

Vitatható a bontás elrendelése

A cölöpházasok a két héttel ezelőtti találkozó után feszülten várták, mi lesz: nekiesnek-e az épületeknek, mielőtt még megszülethetne akár csak az azt kimondó végzés is, hogy a peres eljárás végigfutásáig maradjon minden a helyén. Ez a végzés, ha kijönne is a napokban (ahogyan arra a határidő lejárta miatt számítani lehet), az időközben lezajlott bontás miatt már eső után köpönyeg. Pedig a jogászok azt mondják, több fogódzót is találtak az ügyön, ami így álláspontjuk szerint korántsem lett volna reménytelen.

Az SFTFN egy 1999-es mederhasználati szerződéstől számítja a cölöpházasok jogviszonyának kezdetét Somék esetében, ebben pedig valóban az áll, hogy a jogviszony kártalanítás nélkül felmondható.

A családnak viszont megvan az eredeti, 1993-as szerződés, amellyel a mólóra vonatkozóan határozatlan időre szóló, kizárólagos bérleti jogot vásároltak 2 millió forintért.

Ebben a régebbi szerződésben még felépítmény építésére való jogosultságot is rögzítették, az ennek értelmében készült ház még bőven az 1999-es szerződés előtt kapott építési engedélyt. Álláspontjuk szerint tehát a későbbi dokumentumra hivatkozva jogszerűtlen volt a felmondás, és ha kártalanításnak nem is, de kártérítésnek mindenképpen járnia kell a család tulajdonát képező épület elbontása után. Stelli-Kisék álláspontja szerint egyébként már az is sántít, hogy az SFTFN kiindulópontjául szolgáló mederhasználati jogviszony ebben a formában felmondható lett volna. „Az 120/1999-es kormányrendelet a mederhasználat keletkezését egy mederhasználati megállapodáshoz köti, amit csak közigazgatási eljárás keretében, határozattal szüntethetett volna meg a vízügyi hatóság, nem sima felmondással, mint a bérleti jogot. A közigazgatási eljárásban pedig lehetett volna fellebbezni”, magyarázza Stelli-Kis.

A dózerolás után mindez már csak annyiban számíthat, hogy ha végül pert nyernek, Somékat kártalaníthatják, de az eredeti állapot már nem lesz visszaállítható.

A ház egyébként igen értékes vagyontárgynak számított, mielőtt még beindult volna a tónál a beruházás, 2018-ban egy osztrák vevő 120 millió forintos vételi ajánlatot tett rá – mondta a Telexnek Stelli-Kis Sándor.

Az, hogy jogi kikényszerítés nélkül semmilyen módon (akár peren kívül) nem szeretné kárpótolni az állam a cölöpházasokat, egyébként nehezen érthető: egy 32 milliárd forintos projekt esetében ez a néhány százmillió forint tényleg nem tűnik nagy tételnek, ráadásul a jogászok szerint

az állam is nagyot hibázott többekkel szemben akkor, amikor a 2017-es nagy tűzeset után (amelyben több móló leégett) még újra engedélyezte házak visszaépítését.

A terület fejlesztésére létrehozott SFTFN ekkor már be volt jegyezve, így ha kellőképpen előre tervezne az állam (ahogyan ez egy ekkora volumenű projekt esetében elvárható lenne), akkor annak tudatában, hogy végül úgyis bontani kell majd, nem engedték volna, hogy a mólók állandó bérlői hatalmas költségekbe verve magukat helyrehozzák a kárt, vagy mások akár tízmilliókért mólóbérleti jogot vásároljanak. Az előre tervezés hiányának végül minden érintett kárvallottjává vált, annak is bontania kellett, aki csak pár évvel korábban építkezett, aki pedig erre nem volt hajlandó, az jelen állás szerint egy vaskos számlára számíthat az állami cégtől a dózerolás fejében.

Kártérítésben reménykednek

Miután értesültünk a bontásról, kerestük emailben a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Zrt. titkárságát kérdéseinkkel. Arról érdeklődtünk, hogy miért nem várták meg a bontással, hogy a bíróság legalább az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elbírálja, illetve hogy mekkora összeget fognak kiszámlázni a házak osztrák és magyar tulajdonosainak a munka fejében, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Stelli-Kis Sándort is kérdeztük, milyen jogi lépéseket terveznek ezek után. A cölöpház-tulajdonosok ügyvédje azt mondta, most már csak kártérítésért és sérelemdíjért próbálhatnak meg folyamodni, amit meg is fognak tenni: a kártérítési igényt arra alapozzák, hogy a mólón található felépítmény mégiscsak a Som család tulajdona volt, sérelemdíjra pedig azért számítanak, mert az ügyfelüket megfosztották a jogorvoslati joguktól azzal, hogy nem közigazgatási eljárás keretében szüntették meg a jogviszonyukat.

Másrészt ott van az a körülmény is, hogy a bíróság szerintük „indokolatlanul és alaptalanul” elhúzta az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elbírálását, aminek a vége a bontás lett. „Ennek a típusú kérelemnek éppen az lenne a lényege, hogy gyorsan bírálják el, hiszen az aktuális állapot fenntartására irányul a jogi vita lezártáig. Ehhez képest olyan hiánypótlások kérésével húzták az időt, ami egy nemperes eljárásban szokatlan”, mondta Stelli-Kis.