Átvállal három nagy fővárosi beruházást a kormány, ha cserébe nem emelnek a helyi adókon

2021. március 18. – 13:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány leült tárgyalni a fővárossal arról, hogy költsék el a hamarosan befolyó mintegy 3000 milliárd forintos uniós támogatást. A nagy fejlesztések közül a pesti rakpart átépítésében egyetértés van, de a villamosfejlesztés ügyében a kormány inkább a budai fonódót, a főváros pedig inkább a pesti fonódót preferálja.

„A kormány ötpontos javaslatot tesz a Karácsony Gergely vezette fővárosnak. A tervekben szerepel az egészségügy, oktatás és a közlekedés fejlesztése, Budapest zöldítése és három nagy beruházás átvállalása a fővárostól”

– jelentette be Fürjes Balázs budapesti fejlesztésekért felelős kormánybiztos csütörtökön online sajtótájékoztatón a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése előtt.

A tájékoztatás szerint a kormány elsőként azt javasolja a fővárosnak, hogy a következő öt-tíz évben az uniós költségvetésből fordítsanak Budapestre 3000 milliárd forintot. Fürjes azt is megemlítette, hogy a kormány kötött egy megállapodást Karácsony Gergellyel, ami szerint minden évben az Egészséges Budapest Program keretein belül a főváros dönthet tízmilliárd forint sorsáról. A kormánybiztos állítása szerint „tavaly ennek a forrásnak a háromnegyedét baloldali kerületek egészségügyi fejlesztésére fordították, és negyed részét a kormánypárti vezetésű önkormányzatok kapták meg”.

A második javaslat szerint a főváros a járvány alatt kieső bevételeit ne adóemeléssel próbálja pótolni. Ezért cserébe a kormány felajánlotta, hogy átvállal Budapesttől három nagy beruházást: a pesti alsó rakpart felújítását, a budai fonódó villamoshálózat meghosszabbítását a Budafoki útig, és a Kelenföldi buszpályaudvar bővítését is.

A harmadik ígéret a Zöld Budapest program, miszerint a kormány következő öt évben harminckilenc helyszínen hajtana végre zöldítéseket. Ennek keretében huszonnégy parkerdő és tizenöt városi park újulhatna meg 200 milliárd forint értékben.

A negyedik javaslat az, hogy rögzítsék az uniós támogatások (az a bizonyos 3000 milliárd forint) felhasználásának összegét. Az uniós szabályok szerint Budapest fejlettsége csak 80 milliárd forint járna csak a fővárosnak, de a kormány javaslatot tenne 3000 milliárd forint Budapestre irányítására, ebből az oktatás és egyetem fejlesztés, közlekedésfejlesztés, egészségügyi fejlesztések és a zöld területek növelése valósulhatna meg.

Karácsony: Az egészségügyi támogatás és a zöld rakpart ügyében már egyetértés van

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatót, jelezve neheztelését Fürjes Balázs felé, aki a tárgyalás előtt tartott tájékoztatójával beelőzte őket.

A főpolgármester örömét fejezte ki, hogy az Európai Unió nyomásának hatására a magyar kormány végre partnernek tekinti a fővárost, és kész a tárgyalásokra az uniós támogatások budapesti részének elköltéséről. Karácsony szerint ez elég nagy pénz, összesen 3000 milliárd forint jöhet Budapestre a következő években, és ezeknek a forrásoknak a lehívása szempontjából a főváros megkerülhetetlen partner lesz.

A főpolgármester visszafogottan pesszimista a kormánnyal kapcsolatban, azt viszont biztatónak tartja, hogy a jövő héttől intenzív tárgyalások kezdődnek a források elköltéséről. Két biztos pontban már most meg tudtak állapodni: megérkezik az az idei 10 milliárd forint, amit a ciklus elején alkudott ki a főváros a kerületi járóbeteg-ellátás fejlesztésére, valamint közös fejlesztéseként megvalósul a zöld rakpart program, azaz a pesti alsó-rakpart átalakítása.

A Fürjes-listával összehasonlítva látszik, hogy több kérdésben viszont most még nem tudtak megállapodni. Karácsony viszont reméli, hogy a következő hetek intenzív tárgyalásai meghozzák az eredményt. Kérdésre a főpolgármester a főbb fővárosi célkitűzések közül kiemelte a pesti fonódó villamos fejlesztését, valamint a lakhatási programot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!