Fact check: „egy szénerőmű több radioaktív anyagot bocsát ki, mint egy atomerőmű”

Az atomerőműveket erősen szabályozzák, a szénerőműveket radioaktív kibocsátás szempontjából kevésbé, így lehet az, hogy utóbbi valóban több radioaktív kibocsátással jár.

… Ez elsőre nem tűnhet soknak, de egy erőmű tipikusan néhány gigawattos kapacitású, és több millió tonna szenet éget el évente. Ez azt jelenti, hogy minden ilyen erőmű évente körülbelül 5-10 tonna uránt és tóriumot tartalmazó pernyét gyárt. … Az ügynökség szerint a pernye 99 százalékát felfogják az erőmű szűrői, 1 százalék kikerülhet a környezetbe, de az amerikai kormányrendeletek előírják, hogy az erőművek korlátozzák a környezetbe kerülő pernye mennyiségét, és megfelelően ártalmatlanítsák … Ebben egyértelműen olvasható, hogy a széntüzelésű erőművek szabályozása a tagországok ellenőrzése alá tartozik. Magyarországon a Mátrai Erőmű működik még lignittel, vagyis a legfiatalabb, még erősen fás szerkezetű szénnel. … Megkérdeztük az erőművet üzemeltető MVM-et, hogyan szabályozzák a környezetbe jutó melléktermékek mennyiségét. … A kibocsátási pontokon távozó füstgázra vonatkozóan több komponens mellett a porkibocsátásra vonatkozóan is van határérték, aminek a Mátrai Erőmű megfelel.” …

Népszava: Az energiaügyi miniszternek ki kell adnia az MVM–Mészáros-ügy adatait

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője régóta próbálja megszerezni az MVM 2019-es és 2020-as tulajdonosi határozatait, az illetékesek eddig megpróbáltak kibújni a kérés alól.

… Ez azért is lehet érdekes, mivel 2019–2020 között az MVM megvásárolta az igencsak veszteséges Mátrai Erőművet a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő tulajdonos cégtől, ennek a részletei is kiderülhetnek most. …

Elindulnak a közbeszerzések a kelet-magyarországi erőművi blokkok megépítésére

Tervben van két új tiszaújvárosi erőmű építése is, ami évente átlagosan 5200 gigawattóra (GWh) villamos energiát termelhet majd.

… Elindulnak a közbeszerzések a kelet-magyarországi erőművi blokkok megépítésére – írja az MTI az Energiaügyi Minisztérium hétfői közleménye alapján Az MVM Csoport nyílt, feltételes közbeszerzési eljárásokat indít kombinált ciklusú gázturbinás erőművi … A minisztérium közleménye azt írja, a kombinált ciklusú gázturbinás (CCGT) erőművekkel előnye, hogy viszonylag gyorsan megépíthetők, hatásfokuk magas, fajlagos szén-dioxid-kibocsátásuk alacsony, teljesítményük a fogyasztáshoz igazodva szabályozható, és … Ezenfelül tervben van az MVM Tiszai Erőmű tiszaújvárosi bázisán két, egyenként maximum 500 MW teljesítményű, az MVM Mátra Energia Zrt. Mátrai Erőmű visontai telephelyén pedig egy legfeljebb 650 MW teljesítményű blokk létesítése is. … A fejlesztések megvalósításához felhasználnak már meglévő infrastruktúrákat is, így például a tiszaújvárosi építkezés barnamezős beruházásban, egy működésből korábban kivont, olaj-földgáz tüzelésű erőmű telephelyén valósul meg. … Reklám A két új tiszaújvárosi blokk évente átlagosan 5200, míg a mátrai 3800 gigawattóra (GWh) villamos energiát termelhet majd. …

Orbán Viktor erkélye alá kifeszített molinóval tiltakozik a Greenpeace a gázfüggőség ellen

„Gáz, függőség: elég!” – hirdeti a Karmelita alá felszerelt molinó.

… Ezeket a programokat azokból a forrásokból kell finanszírozni, amelyeket a magyar állam a fosszilis függőséget fenntartó beruházásokra (pl. szénkitermelés növelése, Mátrai Erőmű termelésének növelése és üzemidejének meghosszabbítása, földgázkitermelés …

Orbán Viktor hatalmas erőműfejlesztést jelentett be – öt projekt, amire gondolhatott

„Energia kell, sok energia, annyi, amennyi még sohasem kellett Magyarországon” – mondta a miniszterelnök szombaton. Hazai energetikai szakemberek segítségével tekintettük át, miért kell és honnan,...

… Magyarország nukleáris, gázturbinás, gáztüzelésű, nap-, szél és vízerőművet, de biomasszát, hulladékot égető erőműveket … Reklám A kormány annyiban felébredt, és ezt már Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Mátrai Károly MVM-vezér érkezésének is be lehet tudni, hogy a hivatalos politika már valóban minden lehetőséget nyitva tart, nem csak Paks II. megépítésére vagy az … A hivatalos közlésből annyit lehet tudni, hogy egyet a Mátrai Erőmű mellett. A Mátrai Erőmű oldalán is lehet erről olvasni. … Hagyományos gáztüzelésű erőművek és ezek futamidő-hosszabbítása A kormány olykor „egyszerű” gáztüzelésű erőművek tömeges építéséről is beszél, mert azt gondolja, hogy a földgáznak fontos kiegészítő és főleg kiegyenlítő szerepe lesz az atomra és megújulóra … A kormány emellett nagy beruházási igénnyel vizsgálja a már működő erőművek életciklusának hosszabbítását. … Ilyen hosszítás nem csak a gázos erőműveknél várható, hanem például Paks I., illetve a Mátrai Erőmű esetében is, de több kisebb gáztüzelésű erőmű élettartamának növelése is napirenden van. …

Három új miniszteri biztost nevezett ki az energiaminiszter

A három biztosból kettőnek a lignitalapú villamosenergia-termelést kell fokoznia.

… Feladata között szerepel, a Mátrai Erőmű lignites villamos energia termelésének fokozása, és az erőműhöz kapcsolódóan térségfejlesztési programot kell kidolgoznia. …

Attól tartok, csak most fog kiderülni Lantos Csabának, hogy mire is mondott igent

Záporoznak a szakmából az izgalmas kérdések az új energiaügyi tárca indulása után. Ki irányítja majd az MVM-et? Hogy néz ki a jövő energiahivatala? Lantos Csaba minisztertársai segítenek, vagy...

… Emellett fókuszban kell maradnia mindennek, ami megújuló, kicsiben is, nagyban is, itt felmerül a nap, a szél, a geotermikus, a hulladék, a biomassza, de feladat lesz a Mátrai Erőmű megmentése is az energiamixünk számára. …

Palkovics: Már hiányzott a tüntetés, ezért felmentettem a meteorológiai szolgálat vezetőit

Így ironizált a Mathias Corvinus Collegiumban tartott előadásán a technológiai és ipari miniszter, aztán egy olyan ábrát mutatott be, hogy a hibás előrejelzések 370 millió eurós kiadást jelentenek a...

… Ma 44 terawattóra (TWh) elektromos áramot használunk egy évben, ennek egyharmadát a Paksi atomerőmű állítja elő, a másik egyharmad a Mátrai Erőműből és más erőművekből származik, egyharmadát pedig külföldről vesszük. …

Mártha Imre: Mennyiségre az önkormányzatoknak is jutna Paks és a Mátrai Erőmű...

Szerinte ehhez csak egy jogszabály-módosítás kell.

… Mennyiségre ugyanakkor Mártha szerint lenne elég termelés, Paks és a Mátrai Erőmű termelése ugyanis az önkormányzatok kiemelt közfeladatainak – a tömegközlekedésnek, a közvilágításnak, a kórházaknak, az iskoláknak és a bölcsődéknek – is jusson kedvezményes …

Segítséget kaptunk az oroszoktól, de nem ajándékba – vajon már kifizettük, vagy az még csak most...

Nagy könnyebbség a magyar államnak, hogy lett egy sapkája a havi orosz gázszámlájának. Ez még akkor is nagy segítség, ha ez a rezsicsökkentés csak ideiglenes haladék.

… aligha lesz alkalmazható földgáz tárolására, marad ugyan valamilyen alternatív energetikai hasznosítása, mint például a sűrített levegős energiatárolás, valamint a környékbeli, szén-dioxidban dús földgáz felhasználásával villamosenergia-termelés (ezt a Mátrai … Erőmű és a jövőben létrehozandó Tiszai Földgáztüzelési Erőmű végezheti). …

Kövess minket Facebookon is!