Mártha Imre: Mennyiségre az önkormányzatoknak is jutna Paks és a Mátrai Erőmű olcsó áramából

2022. október 15. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

„Abból a pénzből, amelyet a kormány az elmúlt másfél évben az alaptevékenységén felül elköltött, komplett városokat lehetett volna hőszigetelni.”

- mondta Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Hvg360-nak adott interjúban. A cégvezető azt is hozzátette: az emelkedő rezsiárak ellenére gyönyörűen túl lehetne élni a következő fél évet, ha megszületne a megállapodás az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap kifizetéséről.

Az interjúban kitértek arra, hogy Karácsony Gergely szerint a Pakson termelt 12-13 forintos áramból az önkormányzatoknak is jutna, Gulyás Gergely szerint azonban ez nem így van. Az egykor az MVM élén is álló Mártha Imre szerint ma a hatályos törvények alapján a cégnek ezt a lakosságon kívül mindenkinek piaci áron kell eladnia, beleértve az önkormányzatokat is.

Mennyiségre ugyanakkor Mártha szerint lenne elég termelés, Paks és a Mátrai Erőmű termelése ugyanis az önkormányzatok kiemelt közfeladatainak – a tömegközlekedésnek, a közvilágításnak, a kórházaknak, az iskoláknak és a bölcsődéknek – is jusson kedvezményes áram. Mindez úgy, hogy közben a lakosságnak is fennmaradna a rezsicsökkentett áram.

Mártha szerint ehhez csak egy jogszabályt kellene módosítani, ha ez nem történik meg, akkor drasztikusan vissza kell fogni az energiafogyasztást, korlátozni kell a közintézmények működését és néhány hónapon belül sok vállalat is be fog zárni. Szerinte a forint további gyengülését és a csődhullámot csak akkor lehetne elkerülni, ha a kormány megegyezne az EB-vel az újjáépítési alap kifizetéséről.

A hatályos törvények alapján az önkormányzatok piaci áron kapják az áramot, a piaci ár pedig az egész EU-ban úgynevezett marginális árképzés alapján alakul ki. Ez azt jelenti, hogy az áramtőzsdén a napi árat (a paksi áram árát is) a legdrágábban (többnyire gázzal) termelő csúcserőművek által kínált árhoz lövik be. Az árképzési rendszer működéséről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Mártha a kukások fizetésemeléséről is beszélt, szerinte az állami kukaholdingot csak azért nem perelték be több pénzt követelve, mert az tovább rontaná a hangulatot. Ennek a helyzetnek azonban egyszer vége lesz, a hulladékgazdálkodás koncesszióját ugyanis a Mol nyerte el.

Arra a kérdésre, hogy fenyegeti-e csőd az önkormányzatokat, Mártha nem válaszolt közvetlenül, de szerinte nem lehet különválasztani a kormány felelősségét és az önkormányzatok lehetőségeit, ugyanis mindkettő az államháztartás része. „Ha ennek a rendszernek valamelyik eleme meginog, azonnal berobban egy kezelhetetlen finanszírozási válság.”

A teljes interjú Hvg360 előfizetéssel itt olvasható.

Mártha Imre az utóbbi időben azzal került be a hírekbe, hogy a kormánypropaganda szerint luxuséletvitelt folytat, több milliós órákat hord és jachton nyaral. Október elején, az FKF dolgozóinak sztrájkja idején pedig azzal hívta fel a figyelmet, hogy a bértárgyalás előtt beült az egyetlen forgalomba álló kukásautó volánja mögé, és tett egy szemétgyűjtő kört, majd visszavitte a járművet az Ecseri úti telephelyre.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!