Archívum
Egyetemi diplomát adó könnyűzenei képzés indul a Póka Egon Művészeti Akadémián
A Petőfi Zenei Tanács kitalálta, a Petőfi Zenei Tanács megvalósítja.
2027-től csak elektromos autókat gyártanának a BMW müncheni üzemében
A vállalat 650 millió eurót, vagyis több mint 246 milliárd forintot költ a gyár átalakítására.
Csak pedagógiából nem érettségizhetnek a pedagógusnak készülő szakiskolások Csornán
A pedagógiai szakgimnáziumok nem alakultak át technikummá 2020-ban. Ennek már eddig is érezték a hátrányait, de most kiderült, hogy hiába készültek rá, négy év után mégsem érettségizhetnek a...
Nincs elég tanár, aki honvédelmet oktatna, ezért „katonás megjelenésű” katonákat toboroz a Honvédség
Úgy tűnik, 120 helyett csak hat iskolában indul el a próbaoktatás.
Húsevő baktérium: órákon múlhat az életben maradás, akár egy nem steril tűvel készült tetoválás is...
Wikonkál Norberttel, a Honvédkórház főigazgatójával beszéltük át, honnan ismerhető fel a fertőzés, és mit lehet tenni a kockázatok minimalizálása érdekében. A szakember szerint több tényező...
Hihetetlen szerb hiba a büntetőknél, a magyar pólósok a négy között az Eb-n
A legjobbjait pihentető magyar válogatott 10–10-re végzett a szerbek ellen a zágrábi Eb-negyeddöntőben, az ötösöknél jött a dráma. Az erőn felül teljesítő magyar csapatból senki sem hibázott.
Készül a Top Gun harmadik része
A hírek szerint Ehren Kruger, aki a Top Gun: Maverick társírója volt, már dolgozik az új rész forgatókönyvén.
Meglepetés: 2023 volt a legmelegebb év Magyarországon
És a nyolcadik legcsapadékosabb is.
35 napig nem volt sem mobilnet, sem telefon két nógrádi faluban
Hó és kidőlt MVM-oszlop miatt szűnt meg a Vodafone szolgáltatása december 6-án Szendehelyen és Nőtincsen. Egy jó darabig csak az egymásra mutogatás ment, majd mikor a sajtó is foglalkozni kezdett az...
Kiderült, melyik állampapírral lehet idén 19 százalék felett keresni
Kijött a tavalyi inflációs adat, lehet számolgatni, hogy melyik állampapírral mennyit lehet keresni.









