Egyetemi diplomát adó könnyűzenei képzés indul a Póka Egon Művészeti Akadémián

2024. január 12. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

A Póka Egon Művészeti Akadémián (PEMA) egyszerre valósul meg a Miskolci Egyetemmel közösen életre hívott kortárs könnyűzenész akkreditált BA-képzés, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség tehetséggondozásra fókuszáló oktatási programja.

A popkultúra, „korunk elsődleges kulturális közegének minőségelvű fejlesztését” jelölte ki elsődleges küldetéseként a Petőfi Zenei Tanács, ami 2023. márciusában alakult meg, csupa férfi részvételével. A tanácsban rögtön fel is merült egy popzenei egyetem létrehozása, erről Németh Alajos, a Bikini együttes basszusgitárosa akkor azt mondta:

„Olyan ötlet is van, hogy szeretnének csinálni jövőre egy kifejezetten popzenei zeneművészeti főiskolát. A tervek szerint a Kőbányai Zenei Stúdió lenne a szakközépiskola, és afölött lenne majd ez az egyetem, ami Póka Egon névre hallgat.”

Arra a kérdésre, hogy ez akkreditált felsőoktatási képzést jelentene-e, ezt válaszolta:

„Hogyne. Nem egy zsebből kirántott, hanem valós felsőoktatási intézmény lesz. Végre egy popzeneoktatási intézmény.”

A megalakulás után megkérdeztük Demeter Szilárdot, hogy miért nincs nő a tanács tagjai között, kérdésünkre azt válaszolta, hogy emögött nincs nemi alapú megkülönböztetés, az összetétel teljesítményalapú, ő soha nem nézi a nemeket.

A névadó Póka Egonról, a Kőbányai Zenei Stúdió egyik alapítójáról, valamint arról, hogy rendszeresen fogdosta és csókolgatta az iskola jellemzően 18–23 éves diákjait és több női dolgozóját, tanárát, ebben a cikkben olvashat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!