Készül a Top Gun harmadik része

2024. január 12. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

Mint írtuk, Tom Cruise és a Warner Bros. Discovery nemrég stratégiai partnerséget kötöttek, ami azt jelenti, hogy jövőben Cruise nekik készít mozifilmeket a saját főszereplésével. Az egyezség viszont nem jár kizárólagossággal. Így fordulhat elő az is, hogy a hírek szerint a Paramountnál már készülőben van a Top Gun harmadik része, aminek a főszereplője természetesen Tom Cruise lesz, írja a Deadline.hu.

Az új rész forgatókönyvírója Ehren Kruger, aki a Top Gun: Maverick társírója is volt. A jövőben trilógiává avanzsáló Top Gun-filmek második részét 2022-ben mutatták be, ami Cruise karrierjének legnagyobb bevételt hozó filmje lett.

A hírek szerint az új részben Cruise együtt dolgozik majd a Maverickből megismert Miles Tellerrel és Glen Powellel, valamint Jerry Bruckheimer és David Ellison producerekkel. Joe Kosinkiről még nem tudni, hogy producerként vagy rendezőként tér vissza az új Crusie-filmbe.

A színész a következő időszakban két filmen is dolgozik. A Paramountnak a nyolcadik Mission: Impossible-ön, a Universalnak pedig A holnap határának rendezőjével egy olyan produkción, amelynek köszönhetően a színész lehet az első civil a világtörténelemben, aki űrsétát tehet a Nemzetközi Űrállomáson.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!