Archívum
Kusturica elment a Kremlbe, és megköszönte Putyinnak a „személyes történelmi igazságtételt”
A világhírű szerb rendezőről eddig is tudni lehetett, hogy putyinista, most három filmötletet dobott be az orosz elnöknek egy kis dicsérettel körítve.
Milák Kristóf mellett Hosszú Katinka is indul az úszó országos bajnokságon
Az ob-t jövő héten rendezik a Duna Arénában.
Tajvani földrengés: több mint 600 bajba jutott embert próbálnak kimenteni
A halálos áldozatok száma kilencre, a sérülteké pedig ezer fölé nőtt.
Schadl irodavezetője Völnerről: Pillanatra láttam az irodában, felismertem, mert a tévéből ismertem
P. Máté olyan jóban volt a főnökével, hogy inkább tőle kért volna kölcsön, mint egy banktól. Ő volt ott, amikor a nyomozók ékszereket és készpénzt foglaltak le a végrehajtói irodában. Egyébként csak...
Magyar Péter szerint olyan eredményt fog elérni az EP-választáson, hogy a Karmelitából is látszani...
A Magyar Közút- és MBH-karrierje végén tárgyalt Mészáros Lőrinc egyik cégével, meg is kapta volna az állást, de végül úgy döntött, hogy nem vállalja el – mondta Magyar a Válasz Online-nak.
Betörtek a magyar ortodox egyházmegye budapesti templomába
A RIA orosz hírügynökség szerint a rendőrség már nyomoz az ügyben.
Egyelőre nem indult el az ellen-Partizánnak szánt Köztér
A Hvg.hu szerint szerettek volna nagy neveket leigazolni, de nem sikerült.
A Magyar Nemzet a kijárási tilalmat megszegő Magyar Péterről ír, de Varga Juditot kifelejtették a...
A vendéglátó Gulyás Gergelyt sem említették meg.
Az uniós átlaghoz képest kevesebb időt tölthetnek nyugdíjban a magyarok
A magyar férfiak átlagosan 4, a nők pedig 2 évvel kevesebb időt tölthetnek el nyugdíjban, ami a magas nyugdíjkorhatárnak és az alacsony várható élettartamnak is köszönhető.
Schadl felhúzta magát, amikor Rogánról kérdeztük
Az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének kulcsfigurája azt mondja magáról, hogy ő nem közszereplő, ezért ne is filmezzük, egyébként pedig kitartóan nem válaszol arra a kérdésre, hogy ismeri-e...









