Archívum
Franciaországban száz-, Bécsben negyvenezren tüntettek a korlátozások ellen
Németországban is ezrek vonultak az utcákra.
A Völner- és Városháza-ügyek megmutatták, miben erős a Fidesz, és miben gyenge az ellenzék
A Völner-ügy az ellenzék gyengeségét, a Városháza el nem adása körüli történet pedig a fideszes politikai- és propagandagépezet erejét mutatta meg. Telex Magyarázó a kampány előtti legfontosabb...
Edzés közben esett össze, újra kellett éleszteni a Diósgyőr utánpótlás-játékosát
A csapat fizitoerapeutái a mentős diszpécser útmutatásával, defibrillátor segítségével mentették meg a futballista életét.
A nagy bevásárlásunk egy éve még 16 ezer forint sem volt, most 18 ezer forint környékén van
Nagyot fordult a világ 2021 végére, decemberben a méréseink szerint 13-15 százalékra ugrott az élelmiszerinfláció üteme.
Csőtörés miatt került kórházba két amerikai síelő, beterítette őket a fagyos víz
A hóágyúból előtörő víz pont a felvonón utazókat terítette be.
Az amerikai elnök limuzinját a leszerelése után addig lövik, amíg darabjaira nem hullik, aztán...
Persze csak a következő elnök biztonsága miatt. Azzal, hogy elpusztítják a kocsit, megőrzik a titkait is, így nincs ugyanis lehetőség arra, hogy valaki ellopja és esetleges biztonsági rések után...
Egy zárt rendőrségi területre jutott be valaki illegálisan, nagy rendőri akció indult emiatt Budán
A Budai Vár közelébe kivonult a Készenléti Rendőrség és a TEK is.
Kirándulóhajókat temetett maga alá egy brazíliai kanyon leomló sziklafala, legalább heten meghaltak
Az első jelentések szerint a heves esőzések miatt szakadt le pillanatok alatt egy hatalmas sziklatömb. Sok a sérült és az eltűnt személy.
Ha azt mondták, Hercegfalva, azt értették: pokol
Sztálinváros árnyékában muszáj volt megváltoztatni a szomszédos Hercegfalva nevét, a település névadója ugyanis a Habsburg József nádor főherceg volt. A rendszerváltás után kezdeményezték ugyan, de...








