Felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát az Országgyűlés

2022. március 10. – 16:57

Felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát az Országgyűlés
Tóth Csaba, az MSZP képviselője felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 21-én – Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta az Országgyűlés a parlament mentelmi bizottságának javaslatát, így 175 igen szavazattal felfüggesztették Tóth Csaba zuglói egyéni országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Nemmel senki sem szavazott, ahogy nem is tartózkodott senki a szavazástól.

Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés mentelmi bizottsága javasolta, méghozzá befolyással üzérkedés bűntette miatt – derült ki hétfőn a mentelmi bizottság határozatából. A javaslat várható volt, mert közvádas bűncselekményeknél mindig javasolják a mentelmi jog felfüggesztését.

Polt Péter legfőbb ügyész február 25-én indítványozta, hogy az Országgyűlés függessze fel Tóth Csaba mentelmi jogát. „A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Tóth Csaba országgyűlési képviselő 2016-ban Horváth Csabával – a XIV. kerület jelenlegi polgármesterével, aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. Tóth Csaba cselekménye vesztegetés látszatát keltve üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette megalapozott gyanúját kelti” – szólt akkor az ügyészség közleménye.

Az ügy előzménye, hogy Fuzik Zsolt, a CBA informatikai vezetője (aki korábban a BKV informatikai igazgatója is volt) egy számlagyáras ügy fő gyanúsítottjaként vallani kezdett szocialista politikusokra. Az Atv.hu szerint Fuzik a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészségen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét.

Az ügyben Horváth Csabán és Tóth Csabán kívül Molnár Zsolt MSZP-s pártigazgató neve is előkerült, aki tagadta, hogy pénzt kapott volna Fuziktól, ezt abszurditásnak és aljas rágalomnak nevezte.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom