A Magyar Nemzet szerint Molnár Zsolt 40 milliós kenőpénzt vett át, az MSZP pártigazgatója ezt már előre tagadta

2022. február 28. – 10:51

Másolás

Vágólapra másolva

Horváth Csaba Zugló szocialista polgármesteren és Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőn kívül Molnár Zsolt szocialista politikus is részesült a vesztegetési pénzekből a zuglói ügyben, írta hétfőn a Magyar Nemzet egy birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyv alapján. A lap szerint Molnár 40 millió forintot vett át az Olimpia parkban, és a táska pénz fejében megígérte, hogy két évig nyugta lesz az őt lefizető cégnek.

A lap szerint Molnár egy fekete színű, bőr Hugo Boss táskában kapta meg a pénzt, a táskát pedig nem adta vissza.

Molnár ugyanakkor már három nappal ezelőtt bement azért az ATV-be, hogy ezekről a vádakról beszéljen – igaz, ott 30 millió forintot emlegettek. Molnár azt mondta, a történetből mindössze annyi igaz, hogy életében egyszer találkozott a Fuzik Zsolt nevű emberrel, 20 percig beszélgettek a Képviselői Irodaház közelében lévő park egyik padján. Szerinte ez a beszélgetés egyébként a számára „értelmezhetetlen” volt, mert szakmai hivatkozásokkal volt tele, ő pedig nem informatikai szakértő. Tagadta, hogy pénzt kapott volna az illetőtől, ezt abszurditásnak és aljas rágalomnak nevezte. Molnár azt mondta, azért ült le egy padra tárgyalni egy idegennel, mert jó idő volt, nyár.

Az MSZP pártigazgatója szerint az ügy arról szól, hogy Fuzik Zsolt egy vádalkuban a saját bőrét menti, ezért állt elő ezzel a rá vonatkozó rágalommal, és a dolog azért került most a felszínre, mert a választási kampány közepén vagyunk, és az ügyészség ilyenkor nálunk komoly szereplőjévé szokott válni a politikai életnek, egyébként pedig az ilyenkor elővett ügyek „a választásokat követően nagyrészt kifújnak”. Molnár szerint ha a történetből bármi igaz, akkor neki „a dutyiban a helye”, az anyja meg hozza majd a bablevest neki.

Fuzik Zsolt hivatalosan a CBA informatikai vezetője, korábban a BKV informatikai igazgatója volt, most pedig egy számlagyáras ügy fő gyanúsítottja, aki vallani kezdett szocialista politikusokra. Az atv.hu szerint Fuzik Zsoltnak a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészégen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét. Ugyanebben a vádalku keretében tett vallomásban hangzott el az ATV és a Magyar Nemzet információi szerint állítólag Molnár neve is.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom