Azonnali kérdések a parlamentben: szex, drogok, korrupció és Szijjártó orosz kitüntetése is szóba került

2022. március 10. – 17:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú nap a csütörtöki a parlamentben, délelőtt megválasztották Novák Katalint államfőnek, délután felfüggesztették Tóth Csaba mentelmi jogát, ezután pedig azonnali kérdések óráját is tartottak.

A jobbikos Szilágyi György például azt akarta megkérdezni Orbán Viktortól, hogyan értékelné az elmúlt tizenkét év munkáját, de Orbán nem volt már ott a parlamentben. Szilágyi szerint Európa legkorruptabb országa lett Magyarország, közben sokan meghaltak koronavírus-járványban is, ráadásul magas az infláció is.

Orbán helyett Gulyás Gergely miniszter válaszolt, aki csalódott, mert szerinte az ellenzék színvonala nem emelkedett meg a csütörtöki plenáris ülésre. Ezután összevetette, milyen az élet most Magyarországon (Gulyás szerint jó), és milyen volt a Gyurcsány-korszakban (Gulyás szerint rossz).

„Urizálás, szex, drogok, korrupció: ez jellemzi most a Fideszt leginkább” – reagált Szilágyi. Gulyás erre meg úgy, hogy pár perce adták ki a szocialista Tóth Csaba mentelmi jogát, így „ennyit a korrupcióról”.

Az MSZP-s Mesterházy Attila arról kérdezte a kormányt, Szijjártó Péter külügyminiszter mikor adja vissza a barátság kitüntetését, amit az oroszoktól kapott, valamint Ukrajna NATO-s csatlakozásáról is kérdezte a kormányt.

Szijjártó hiányában Magyar Levente külügyi államtitkár válaszolt, aki arról beszélt, most egy teljesen új helyzetben kell a kormánynak döntéseket hoznia, de az út tiszta a kormány előtt: a magyar érdekeket kell nézni, a magyar lakásokat fűteni kell. Magyar szerint a kormány sosem blokkolta Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz, az utóbbi két hétben pedig „nem az volt a prioritás, hogy kitüntetésekkel foglalkozzunk”, hárultak ennél nehezebb feladatok is a kormányra, és egyébként Gyurcsánynál is járt Putyin.

A DK-s Arató Gergely a pedagógusok sztrájkáról kérdezte a kormányt, arról, hogy mikor kezdenek velük érdemi tárgyalásokat, és mikor vonják vissza a sztrájkjukat megtiltó rendelkezéseket? Gulyás Gergely szerint Arató nem beszélt arról, hogy pár hete már volt egy pedagógussztrájk, amiről a bíróság kimondta, hogy jogellenes volt. Gulyás szerint a tanárok fizetésének megvizsgálása a kormány látókörében van a következő évekre, így pedig szerinte a jobban járnak a tanárok, ha a Fidesz marad kormányon, mintha az ellenzék kerülne oda.

Az LMP-s Hohn Krisztina a Budapest környéki agglomerációk megtelítettségéről beszélt, amik „lassan élhetetlenek lesznek”, ezért pedig szerinte a kormánynak cselekednie kell. Gulyás egyetértett Hohn szavaival, de szerinte a Fidesz kormány sokat tett azért, hogy az agglomerációs települések óvodáiban több legyen a hely. Hohn úgy reagált, a leszakadó településekre is oda kell figyelni, nem lehet hagyni, hogy falvak elnéptelenedjenek. Gulyás szerint valóban tenni kell azért, hogy vidéken is jó legyen a közszolgáltatás, de a kormány a Magyar Falu Programmal sok településen megállította az elvándorlást.

A párbeszédes Mellár Tamás a magas inflációról és a forint árfolyam elszállásáról beszélt. „Ez a Varga miniszter által megálmodott fideszes válságkezelési program, vagy lesz még rosszabb is?” – kérdezte Mellár, aki szerint a kormány „lufigazdasága a válság idején kipukkadt”. Tállai András pénzügyi államtitkár szerint az egész világ küzd az inflációval, így Magyarország is, „de ha most Márki-Zay Péter lenne a miniszterelnök, aki katonákat küldene Ukrajnába, akkor vajon most Magyarországon arról beszélnénk, hogy magas az infláció?”, kérdezte Tállai. Válasza szerint nem erről beszélnének, hanem például arról, hogy bezártak a kutak.

A jobbikos Dudás Róbert szerint a magyar gazdaság rögtön összeomlott az első igazi gazdasági nyomás, az orosz-ukrán háború hatására: akadoznak az üzemanyagellátások, nőnek az árak. Dudás szerint az adócsökkentés a megoldás. Gulyás Gergely erre úgy reagált, Dudás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ellenzi a rezsicsökkentést, az élelmiszerástopot és a benzinárstopot is, pedig ezek nélkül Gulyás szerint nagyobb lenne az infláció. Gulyás szerint a rémhírek miatt rohamozták meg az emberek a benzinkutakat, de hosszútávon semmilyen probléma nem lesz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!