Berontott a bírói öltözőbe a PSG katari tulaja, csak találgatni lehet, milyen büntetést kap

2022. március 10. – 16:53

Berontott a bírói öltözőbe a PSG katari tulaja, csak találgatni lehet, milyen büntetést kap
Nasser Al-Khelaifi a kéz közepén, mögötte a brazil sportigazgató, Leonardo – Fotó: Gabriel Bouys/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda este a francia bajnok PSG ugyan megszerezte a vezetést a Real Madrid otthonában, Benzema mesterhármasával 3-1-es vereséget szenvedett és kiesett. Nehezen viselte a kudarcot az edző, az argentin Mauricio Pochettino, aki a videóbíró, vagyis a VAR szégyenének nevezte, hogy a spanyolok első gólját megadták. Mert szerinte Benzema ellökte Donnarumma kapust. Az esetet természetesen visszanézték, de nem látták úgy, hogy érvényteleníteni kellene a találatot.

A katari tulajdonos, Nasser Al-Khelaifi annyira nem bírta fékezni az indulatait miután elviharzott a díszpáholyból, és a brazil sportigazgatóval, Leonardóval együtt az öltözők felé vette az irányt. A Real munkatársait megfenyegették, miután az egyikük mobiljával felvette a tulajdonos tajtékzását.

Megtalálták holland játékvezetőt, Danny Makkelie-t és segítőit, berontottak hozzájuk, amikor távozásra szólították fel őket, akkor Khelaifi összetörte az egyik asszisztens zászlaját. A bíró beleírta a jelentésébe a történeteket, nem várt látogatói agresszivitását, fenyegetőzését, és így a sorozatot kiíró európai szövetségnek (UEFA) fegyelmi bizottsága elé kerül az ügy.

A madridi székhelyű sportlap, az AS arról írt, hogy az edző több meccses eltiltása valószínű. Leonardót évekkel ezelőtt már büntették egyszer azért, mert meglökött a folyosón egy játékvezetőt, akkor kilenc hónapos eltiltást kapott. Hogy a tulajdonost hogyan szankcionálják, egyelőre rejtély. Khelaifi a UEFA szlovén elnökének, Aleksander Ceferinnek az egyik legfontosabb támogatója volt a Szuperliga megalakulása ellen vívott harcban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!