Iványi Gábor: Orbán Viktor küldte ezeket az embereket

Legfontosabb

2022. február 21. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn legalább egy tucatnyi, sárga mellénybe öltözött NAV-os vonult ki ahhoz a hajléktalanmentő egyesülethez, aminek Iványi Gábor lelkész a vezetője. Iványi szerint csak egy politikai akcióról van szó.

„Nyilvánvalóan politikai üzenetnek” nevezte Iványi Gábor, az Oltalom Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője a NAV hétfői akcióját, mivel az utóbbi időben többször felmerült lehetséges ellenzéki államfőjelöltként – igaz, helyette végül Róna Péter közgazdászt jelölték. Iványi több mint negyven éve jegyeztette be a MET-et, egyházi státuszukat azonban 2012-ben elvonta a kormány, amit azóta sem hajlandóak rendezni. Az elmúlt tíz évben komoly tartozásokat halmozott fel a MET a közművek felé, tavaly februárban pedig a szervezet egyes intézményeire összesen több mint 246 millió forintos bírságot szabott ki a NAV. Iványi évek óta, következetesen azt mondja, hogy azért nem tudják kifizetni a tartozásaikat, mert ők sem kapják meg a magyar államtól nekik járó támogatásokat.

Miután délelőtt kivonult hozzájuk a NAV, délután több ellenzéki politikussal együtt végül bejutott Iványi a helyszínre – tudósításunkat itt tudja elolvasni. Itt számolunk be az Iványi mellett rendezett esti tüntetésről, ebben a cikkünkben pedig összefoglaltuk, hogyan került szembe a lelkész Orbán Viktor rendszerével az elmúlt tíz évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!