Kivonult a NAV Iványi Gáborékhoz a Dankó utcába, már őt sem engedik be az épületekbe

2022. február 21. – 10:01

Kivonult a NAV Iványi Gáborékhoz a Dankó utcába, már őt sem engedik be az épületekbe
Az adó- és vámhivatal munkatársai a Wesley János Kiadó bejáratánál – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Nyilvánvalóan politikai üzenetről van szó” – mondta a Népszavának Iványi Gábor lelkész arra reagálva, hogy hétfőn legalább egy tucatnyi, sárga mellénybe öltözött NAV-os vonult ki a Dankó utca 11–13. szám alá a hajléktalanmentő egyesülethez. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjének neve az utóbbi időben többször felmerült lehetséges ellenzéki államfőjelöltként, de helyette végül Róna Péter közgazdászt jelölték.

Iványi szerint gyötrik és sanyargatják őket, és a lapnak azt is mondta, hogy az egyházának a státuszát 2017 óta nem hajlandóak rendezni.

Iványi több mint negyven éve jegyeztette be a MET-et, egyházi státuszukat azonban 2012-ben elvonta a kormány, amit azóta sem hajlandóak rendezni. Az elmúlt tíz évben komoly tartozásokat halmozott fel a MET a közművek felé, tavaly februárban pedig a szervezet egyes intézményeire összesen több mint 246 millió forintos bírságot szabott ki a NAV. Iványi évek óta, következetesen azt mondja, hogy azért nem tudják kifizetni a tartozásaikat, mert ők sem kapják meg a magyar államtól nekik járó támogatásokat.

Miután délelőtt kivonult hozzájuk a NAV, délután több ellenzéki politikussal együtt végül bejutott Iványi a helyszínre – tudósításunkat itt tudja elolvasni. A hétfői eseményekről a Telexnek is nyilatkozott a lelkész, beszámolónkat az Iványi mellett rendezett esti tüntetésről itt olvashatja, ebben a cikkünkben pedig összefoglaltuk, hogyan került szembe a lelkész Orbán Viktor rendszerével az elmúlt tíz évben.

A NAV a Telex megkeresésére délután, az egyesületért szervezett szolidaritási akció kezdete előtt pár perccel emailben arról adott tájékoztatást, hogy a NAV még 2020. január 20-án rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást ismeretlen tettes ellen egy, az adóigazgatási szakterülettől érkező bűnügyi tájékoztatás alapján.

„A büntetőeljárás során okirati bizonyítási eszközök felkutatása és lefoglalása vált szükségessé, ezért a NAV nyomozói 2022. február 21-én kutatást tartanak a nyomozás során beazonosított irattárolási helyeken, azaz a 1086 Budapest, Dankó utca 9., Dankó utca 11. és Dankó utca 15. szám alatti helyiségekben. Mivel a nyomozás jelenleg is folyamatban van, a NAV a büntetőeljárásról nem hozhat nyilvánosságra egyéb részleteket” – írták.

Iványi Gábor lelkész a MET Dankó utcai épülete előtt – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Iványi Gábor lelkész a MET Dankó utcai épülete előtt – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Megkeresésünkre Iványi Gábor elmondta, hogy van tartozásuk a NAV felé, de mindez nem lenne, mondta, ha az állam például nem vette volna el a támogatásuk jelentős hányadát, aminek ellenére ők tovább működtetik például a hajléktalanmelegedőt, és több száz adag ételt biztosítanak a rászorulóknak. A kérdésre, hogy mi állhat a NAV kivonulásának hátterében, Iványi a Telexnek elismételte, hogy bizonyára politikai indíttatásról lehet szó, mert markáns bírálatokat fogalmaz meg a kormánnyal szemben, vagy mert felmerült a neve államfőjelöltként.

Az adó- és vámhivatal munkatársai délelőtt már több helyiségben bent voltak, Iványi még nem találkozott velük, azt a sajtó jelenlétében szeretné megtenni. Mint mondta, iratokat szeretnének elvinni, számítógépeket lefoglalni. Hozzátette: a NAV munkatársaira nem haragszanak, hiszen ők csak eszközök.

Az adó- és vámhivatal munkatársai állnak MET bejáratánál, senkit nem engednek az épületbe – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex – Fotók: Németh Sz. Péter Az adó- és vámhivatal munkatársai állnak MET bejáratánál, senkit nem engednek az épületbe – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex – Fotók: Németh Sz. Péter
Az adó- és vámhivatal munkatársai állnak MET bejáratánál, senkit nem engednek az épületbe – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex – Fotók: Németh Sz. Péter

Tizenegy óra előtt nem sokkal a Hvg.hu élőben közvetített a Dankó utcából, ahol a Wesley János Kiadó épületében munkáltatói dokumentumokat kértek Iványi Gábortól a NAV munkatársai. A Hvg.hu tudósítója azt mondta: Iványit állítólag úgy értesítették, hogy adócsalás gyanúja miatt érkeztek a helyszínre, ez egy szóbeli közlés volt, papírt erről nem mutattak neki.

„Az lenne a jó, ha valakinek eszébe jutna, hogy jöjjenek ide a választópolgárok minél többen” – fogalmazott Iványi Gábor. A NAV később arra kérte a sajtó munkatársait, hogy hagyják el a könyvesbolt, kiadó épületét. Eredetileg Iványit sem akarták beengedni ide, de végül átmenetileg mind ő, mind a sajtó bejutott ide. Ez viszont már nem mondható el a MET épületéről, a NAV munkatársai ugyanis ide nem engedték be, elállták a bejáratot.

A lelkésznek nem először gyűlik meg a baja a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal: 2021 februárjában írtuk, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyes intézményeire összesen 246 131 000 forint (ebből 90 000 000 forint késedelmi díj) büntetést szabott ki a NAV, ami az egyes intézményeik bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelentette. Könnyen meglehet, hogy a NAV most emiatt vonult ki hozzájuk.

A NAV akciója miatt a Párbeszéd 15 órakor részt vesz a Dankó utcában, az Oltalom Karitatív Egyesületnél szerveződő szolidaritási akción, és kiállnak Iványi mellett – áll a sajtóközleményükben. Szolidaritását fejezte ki Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, és Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt is a támogatásáról biztosította a lelkészt; szintén így tett Róna Péter, az ellenzék államfőjelöltje, de reagált Gyurcsány Ferenc is.

Róna egyebek mellett azt írta, hogy „köztársaságielnök-jelöltként is, és szabad európai polgárként is kötelességemnek tartom felemelni a szavam a szükségtelen hatósági megfélemlítés ellen egy olyan szervezet és annak vezetőjével, Iványi Gáborral szemben, aki mindig igyekezett a törvényes keretek betartásával működni, és maximálisan együttműködik a vizsgálatokban. Ahogy Göncz Árpád mondta, kötelességünk azokért kiállni, akik nem tudnak kiállni magukért.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!