Háziorvos, focista és tévés műsorvezető az ellenzék új arcai között

Háziorvos, focista és tévés műsorvezető az ellenzék új arcai között
Orosz Anna és Fekete-Győr András a Momentum elnökségének átadásáról tartott sajtótájékoztatón 2021. október 11-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyesült ellenzék 56 mandátumot szerzett a vasárnapi országgyűlési választáson, 23 olyan képviselőjük lesz, aki először jutott be a parlamentbe. Az újoncok között találjuk a három roma származású jelöltet, Fekete-Győr Andrást és Kálmán Olgát is. Komáromi Zoltán háziorvosként ül be a DK frakciójába, de a párt szóvivője is képviselő lesz. Sokan az önkormányzati képviselőséget cserélhetik a parlamenti munkára, jó példa erre Újbuda momentumos alpolgármestere, Orosz Anna.

A Fidesz újabb kétharmados győzelmével végződő 2022-es választások után több ismert, régi motorosnak számító ellenzéki politikusnak kellett távoznia a parlamentből, ugyanakkor új arcok is feltűnnek majd az Országgyűlésben. Az egyesült ellenzék összesen 56 mandátumot szerzett, 18-at egyéniben és 38-at listáról. Jelenlegi állás szerint az ellenzéki lista első 38 helyezettje jut be a parlamentbe. A végső sorrend még módosulhat, mivel többen (például Márki-Zay Péter, Dobrev Klára és Karácsony Gergely) valószínűleg nem veszik fel a mandátumukat. Összesen 23 újoncot számoltunk össze az ellenzéki oldalon, ez a képviselőik kicsivel több mint 40 százaléka. (A Fidesznél is lesznek parlamenti újoncok, őket ebben a cikkünkben mutattuk be.)

Momentum – az előválasztási vereség sem volt akadály

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom egykori elnöke és előválasztási miniszterelnök-jelöltje az egyik legnagyobb név az újoncok között. Fekete-Győr az ellenzéki lista 5. helyéről jutott be. A 2018-ban ő vezette a Momentum országos listáját, de akkor a párt be sem jutott a parlamentbe. A Momentumnak összesen 11 képviselője lesz (6 listás és 5 egyéni mandátum), kilencen közülük most debütálnak országgyűlési képviselőként. (És maga a párt is először szerepel majd a parlamentben.) A Momentum frakciójába ül be Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs is, de mindketten már sokadik ciklusukat kezdhetik meg.

A lista 12. helyén álló Tompos Márton Kristóf megalapítása óta tagja a Momentumnak, 2020 óta a párt KorrupcióVadász munkacsoportjának vezetője. A VI–VII. kerületben indult az előválasztáson, de alulmaradt a DK-s Oláh Lajossal szemben. Lőcsei Lajos (20. hely) egyike az ellenzék három roma származású politikusának, részt vett az ellenzék romaprogramjának kidolgozásában. Lőcsei úgy lesz képviselő, hogy az előválasztáson kikapott a szocialista Korózs Lajostól, aki viszont csak 48. az országos listán. Hasonló módon jutott mandátumhoz Gelencsér Ferenc, aki az LMP-s Csárdi Antaltól kapott ki az előválasztáson Budapest 1-es számú választókerületében. A Budavári Önkormányzat alpolgármesterének a listán elfoglalt 26. helyének köszönhetően sikerült bejutnia a parlamentbe.

Ha felveszi a mandátumát, időközi választás jöhet a kerületben, mivel egy 2014-es törvénymódosítás óta nem lehet valaki egyszerre országgyűlési képviselő és polgármester vagy önkormányzati képviselő. Ebben a cikkünkben szedtük össze, hogy ez a szabály melyik településeket és fővárosi kerületeket érinti.

Sebők Éva – Fotó: Sebők Éva / Facebook
Sebők Éva – Fotó: Sebők Éva / Facebook

Sebők Éva (33. hely) Orosházán önkormányzati képviselő, tagja a Békés megyei közgyűlésnek is. Az előválasztáson nem indult Sebők, mert pártja végül az MSZP–Párbeszéd jelöltjét támogatta Békés megye 4. választókerületében. Bedő Dávid (33.) is önkormányzati képviselőként került be a parlamentbe, a XI. kerületi képviselő a még pont bejutónak számító 38. helyet kapta az országos listán.

Orosz Anna egyike annak a kevés ellenzéki politikusnak, aki egyéniben jutott be a parlamentbe. Újbuda alpolgármestere Simicskó Istvánt győzte Budapest 2. számú választókerületében. Hajnal Miklós több mint 2 ezer szavazattal előzte meg Fürjes Balázs államtitkárt a Hegyvidéken (Budapest 3.). Hajnal 2018-ban még a XIII. kerületben próbálkozott, de akkor csak a Kutyapárt jelöltjét sikerült megelőznie. Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa ugyancsak egyéniben szerzett mandátumot, Budafok-Tétényben győzte le a Fidesz–KDNP jelöltjét, Németh Zsoltot. Tóth ugyanitt lett önkormányzati képviselő 2019-ben.

Az ellenzék másik roma jelöltje, Berki Sándor a Párbeszéd frakciójához csatlakozik, a párt Nógrád megyei elnöke és kisebbségi referense az ellenzéki lista 15. helyéről jutott be. A Mérce korábbi főszerkesztője, Jámbor András is először lesz országgyűlési képviselő: Jámbor egyéniben szerzett mandátumot, Sára Botondot győzte le a Ferencvárost és Józsefvárost magában foglaló Budapest 6. választókerületben.

Kanász-Nagy Máté neve ismerősen csenghet az országos politikából, az LMP politikusa azonban még nem volt országgyűlési képviselő: 2019 óta Újpest alpolgármestereként dolgozik. 2018-ban csak negyedik lett egyéniben Budapest 11. számú választókerületében, a pártlistáról pedig nem került be.

Volt focista a Jobbiknál, tévés és háziorvos a DK-nál

A Demokratikus Koalíciónak 16 képviselője lesz az újonnan felálló Országgyűlésben (12 listás + 4 egyéni mandátum), nagyrészt kipróbált, veteránnak számító politikusok, de lesz pár újonc is. Közülük egyértelműen Kálmán Olga a legnagyobb húzónév: az egykori tévés műsorvezető az országos lista 24. helyéről jutott be a parlamentbe. A DK frakcióját erősíti majd a párt gazdasági szakértőjeként tevékenykedő Dávid Ferenc is. Ez lesz a közgazdász első politikai szerepvállalása, korábban 12 éven keresztül volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Kordás Lászlónak sincs még képviselői tapasztalata, tavaly szeptemberben lépett be a DK-ba, addig a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökeként dolgozott.

Kálmán Olga és Dobrev Klára, miután az ellenzéki előválasztásban nyilvántartásba vett jelöltek elkezdték az aláírások gyűjtését 2021. augusztus 23-án – Fotó: Huszti István / Telex
Kálmán Olga és Dobrev Klára, miután az ellenzéki előválasztásban nyilvántartásba vett jelöltek elkezdték az aláírások gyűjtését 2021. augusztus 23-án – Fotó: Huszti István / Telex

Az ellenzék egészségügyi programjának kidolgozását koordináló Komáromi Zoltán is először lesz tagja a parlamentnek, a háziorvosként dolgozó politikus 2014 és 2019 önkormányzati képviselő volt Hegyvidéken. Komáromi egyébként elhasalt az előválasztáson, a Fürjest is legyőző Hajnal Miklóstól kapott ki. Hegedüs Andrea a miskolci önkormányzati képviselőséget cserélheti a parlamenti munkára. Barkóczi Balázs a DK szóvivőjeként lehet országgyűlési képviselő, kereken ezer szavazattal előzte meg Pintér Gábort a XV. kerületben.

A Magyar Szocialista Párt kilenc képviselővel alakíthat frakciót az új parlamentben, közülük egyedül a párt elnökhelyettese, Komjáthi Imre nem volt még képviselő. Komjáthi, aki két éve tiltakozásul odaláncolta magát a Suzuki-gyár kerítéséhez, az országos lista 29. helyéről került be a parlamentben. Egyéniben nem indult, mivel az előválasztáson csúnyán kikapott Szabó Szabolcstól, akinek Németh Szilárddal szemben sikerült behúznia Csepelt.

Az MSZP-vel megegyező létszámú frakciót alakíthat a szavazóinak egy jelentős részét elvesztő Jobbik. Négy új arcot is találhatunk a jobbikosok soraiban. Bencze János, aki ugyan nagyon kikapott Süli Jánostól Tolna megye 3. választókerületében, de listás helyének köszönhetően ott lesz a parlamentben. A Haladás egykori focistája, Balassa Péter is az első képviselőségére készülhet. A Jobbik frakciójában kap helyet a harmadik roma jelölt, Varga Ferenc. Szabó Hajnalka a lista 35. helyén szerepel, de róla alig találni nyilvánosan elérhető információt, még a választási honlapon sincs róla fotó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!