Ezeket az ellenzéki arcokat nem látjuk mostantól a parlamentben

Legfontosabb

2022. április 4. – 22:58

Ezeket az ellenzéki arcokat nem látjuk mostantól a parlamentben
Fotó: Szél Bernadett / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Ötödszörre alakíthat kormányt Orbán Viktor Magyarországon, miután fölényesen megnyerte a 2022-es országgyűlési választást. A szinte százszázalékos feldolgozottság szerint az Országgyűlés 199 mandátumából a Fidesz–KDNP 135-öt behúzott. Az összeállt ellenzéknek mindössze 56 helyet sikerült szereznie.

Így aztán több olyan ellenzéki arc van, akiknek több év után most távozniuk kell a parlamentből: vagy azért, mert nem hozták egyéniben a választókörzeteiket, vagy mert a közös listáról nem kerültek be. Összeszedtünk néhány érdekesebb eredményt.

Aki a legnagyobb bukta

Az egyik legnagyobbat Szél Bernadett bukta, aki 2012 óta parlamenti képviselő. Ahogy négy éve, úgy most is Budakeszit akarta megnyerni, végül úgy alakult, hogy a kampányban Orbán Viktorral lángosozó Menczer Tamás ejtette ki őt az Országgyűlésből. A független képviselő több mint kétezer szavazattal maradt le a fideszestől a Budakeszi központú Pest 2-es választókerületben.

Szél még magához képest is rosszul teljesített: négy évvel ezelőtt alig 296 szavazattal kapott kevesebbet a fideszes befutótól, így papíron úgy tűnhetett, idén simán megnyerheti a körzetet. Ez végül nem történt meg, ráadásul Szél a közös ellenzéki listára sem került fel, így tíz év után egy időre biztosan búcsúzik a parlamenttől.

Szerettük volna megkérdezni tőle, ő maga hogy értékeli a teljesítményét, és a továbbiakban mik a tervei, továbbra is politizálni fog-e, de megkeresésünket azzal hárította el, hogy ezekre a Facebookon fog reagálni. Később egy posztban azt írta, „eszközt váltok, küzdelmet nem”, de ezt nem részletezte.

Aki az ellenzéki terepen kapott ki

Nagy meglepetést okozott az is, hogy az ellenzékinek tekinthető Dunaújvárosban a Fidesz–KDNP jelöltje legyőzte az összellenzéki jelöltet.

A 2018-as országgyűlési választásokon Fejér megye 4-es választókerülete volt az egyetlen körzet, ahol jobbikos jelölt tudott nyerni, Pintér Tamás ellenzéki összefogás nélkül is legyőzte a Fidesz–KDNP jelöltjét, Galambos Dénest. 2019 októberében aztán Pintért indították az ellenzéki pártok Dunaújvárosban polgármesternek, azt a választást is megnyerte. Ezután írtak ki időközi parlamenti választást az összeférhetetlenség miatt, és akkor lépett elő a háttérből Kálló Gergely, aki előtte Pintér asszisztense volt. Kálló akkor simán legyőzte a fideszes támogatással, függetlenként induló Molnár Tibort.

Kálló Gergely, a Jobbik parlamenti képviselője napirend után felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Kálló Gergely, a Jobbik parlamenti képviselője napirend után felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Idén aztán a kormánypártok egy új embert vetettek be: a dunaújvárosi kórház főigazgatóját, Mészáros Lajost küldték Kálló ellen a ringbe. Egy ideig szorosnak tűnt a küzdelem, végül már egészen sok, 1549 szavazattal Mészáros nyerte meg a választást. Valószínűleg az ellenzék dunaújvárosi győzelemmel számolt, mert Kálló a közös lista hetvennyolcadik helyére szorult vissza, amivel már esélytelen volt arra, hogy bejusson a parlamentbe. A politikus a Facebookon gratulált Mészárosnak, és úgy köszönt el: „Dunaújváros, szeretlek, a legjobbat érdemled”.

Távozik a nemzetbiztonsági képviselő

Szintén távozik a parlamentből a jobbikos Stummer János, aki főképp akkor került be a hírekbe, amikor nemzetbiztonsági kérdések kerültek szóba: ő volt ugyanis az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Gyakran szólalt meg a Pegasus-ügyben, de egy évvel ezelőtt azt is állította, hogy titkos alagút épül a Puskás Aréna alatt.

Stummer 2018-ban listáról került be a parlamentbe, idén aztán egyéniben próbálkozott a Békéscsaba központú Békés megye 1-es választókerületben. De még ő sem tudta megszorongatni a fideszes Herczeg Tamást. Az összellenzéki jelölt több mint 4500 szavazattal maradt alul, Herczeg pedig még saját magához képest is javított: öt százalékkal többen szavaztak rá, mint 2018-ban.

Stummer János, a Jobbik parlamenti képviselője napirend után felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Stummer János, a Jobbik parlamenti képviselője napirend után felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Pech ez Stummernek: a közös listán csak a 121. helyig jutott, így biztos volt, ha nem nyer egyéniben, egy időre elbúcsúzhat a parlamenti munkától. A Facebookon az eredményeket úgy értékelte: „nem tudom, hányan dobják be a törölközőt, de én nem adom fel. Ez az én becsületbeli ügyem”.

Akik nagyon kikaptak

Hiába kampányolt mellette még az utolsó pillanatban is Márki-Zay Péter, hatalmasat bukott Hatvanban Korózs Lajos. A szocialista politikus alig 29 százalékot szerzett a választáson, meg sem tudta közelíteni a kormánypártok jelöltjét, Szabó Zsoltot, aki majdnem 60 százalékig jutott. Szabó ezzel még jobban bebetonozta magát a körzetbe: tíz százalékkal több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt.

Korózs 1994-ben lett országgyűlési képviselő, időközben volt államtitkár és bizottsági elnök is. A koronavírus-járvány elején azzal került a hírekbe, hogy egy magát mentősnek kiadó nőről töltött fel videót. Az ügyben az Emmi feljelentést tett.

A politikus az utóbbi két választáson listáról jutott be a parlamentbe, de a mostani 48. helyével bőven lemaradt a lehetőségről, hogy újra az országgyűlésben politizáljon. Korózs a Facebookon csak szűkszavúan reagált az eredményre: megköszönte a szavazatokat.

Budapest, 2021. május 27. Korózs Lajos MSZP-s képviselő felszólal a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének létrehozásáról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 27-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Budapest, 2021. május 27. Korózs Lajos MSZP-s képviselő felszólal a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének létrehozásáról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 27-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Marcaliban sem tudta megközelíteni az ellenzék a kormánypártokat. Somogy megye 3-as választókerületében a jobbikos Steinmetz Ádám alig 34 százalékot szerzett, míg a a KDNP-s Móring József Attila közel 59 százalékot.

Steinmetz 2004-ben lett olimpiai bajnok, 2018-ban került be a politikába. Akkor egyéniben indult Marcaliban, de nem nyert: tizennégy százalékkal végzett Móring mögött. Végül listáról jutott be a parlamentbe, ahol az országgyűlés egyik alelnöke is lett. Idén duplán pórul járt, hogy rosszabbul teljesített, mert már a listában sem bízhatott: az 56. helye nem volt elég a bejutásra. Steinmetz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter szakértői csapatában is benne volt, ő felelt a sportügyekért.

Akikről már korábban tudni lehetett

Pár meghatározó politikusról már a vasárnapi választások előtt tudni lehetett, hogy nem kerülnek be a parlamentbe. Az LMP-ből Jobbikba igazoló Demeter Márta csak a közös ellenzéki lista 255. helyére került fel. Molnár Gyula, az MSZP volt társelnöke – aki DK-s színekben indult el az előválasztáson a budafoki választókerületben – mindössze a 135. helyig került. Mesterházy Attila, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje pedig fel sem került a 279 fős listára.

De januárban kegyvesztetté vált a szocialista Bangóné Borbély Ildikó is, miután kiderült, hogy míg a nyilvános önéletrajzába azt írta, 2013-ban közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán, addig a diplomájának nyoma sincs az egyetemen. Az MSZP ki is zárta a képviselőt, kijelentették, hogy a választáson nem indítják, és felszólították, hogy adja vissza a parlamenti mandátumát. Így a februárban nyilvánosságra hozott ellenzéki listán már nem is szerepelt a neve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!