Orbán egyedül maradt – senki nincs már hivatalban, akivel a magyar miniszterelnök kezdte 2010-ben

Orbán Viktor 2010. május 29-én kezdte a második miniszterelnöki ciklusát. Azóta megszakítás nélkül ő Magyarország miniszterelnöke. Az Európai Unióban egyetlen miniszterelnököt sem találni, aki ilyen régóta vezeti országát. A legtöbb országban politikai instabilitást hozott a menekültválsággal, brexittel, Coviddal súlyosbított 12 év. Volt, ahol közel tízszer változott a miniszterelnök személye, de teljesen általános volt, hogy 4-5-6 miniszterelnök is megfordult ennyi idő alatt.

Mielőtt megnéznénk, hogy az egyes országok hány miniszterelnököt fogyasztottak el Orbán miniszterelnökségének 12 éve alatt, nézzük meg, mi van most azokkal, akik hivatalba lépésének napján, 2010. május 29-én miniszterelnök-kollégái voltak az EU-ban. (Van, aki több halmazban is érdekelt, ezért összeadva 28-nál magasabb szám jön ki.)

• Politikus: 13
• Üzleti szféra: 7
• Büntetőeljárás alatt: 4
• Visszavonult: 5
• Meghalt: 1

És most nézzük részletesen.

A mai napig politikusok

Lars Løkke Rasmussen (Dánia) – 2011-ig töltötte be hivatalát, majd 2015–19 között ismét ő lett Dánia miniszterelnöke. Jelenleg is politikus, a dán parlament tagja, független képviselőként dolgozik.

Matti Vanhanen (Finnország) – A hét évig tartó Vanhanen-korszak utolsó napjaiban választották Orbánt miniszterelnökké. Egy páréves üzleti kitérő után ma is politikus, a finn parlament elnöke.

Andrus Ansip (Észtország) – Orbán 2010-es hatalomra kerülésekor Észtország éppen a 2005 és 2014 között tartó Ansip-korszak kellős közepén tartott. Miniszterelnöksége után az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa lett, jelenleg is politikus, az Európai Parlament képviselője.

Valdis Dombrovskis (Lettország) – 2014-ig töltötte be a miniszterelnöki posztot, jelenleg a gazdaságért és kereskedelmi kapcsolatokért felelős uniós biztosi posztot tölti be.

Andrius Kubilius (Litvánia) – A mai napig politikus, az ellenzék vezetője lett, miután 2012-ben leköszönt a miniszterelnöki posztról, jelenleg európai parlamenti képviselő.

Emil Boc (Románia) – Visszatért az önkormányzati politikába. 2012-es lemondása után ismét Kolozsvár polgármesterévé választották, azóta kétszer is újraválasztották, úgyhogy valamit jól csinálhat. Transtelexes kollégánk, Kertész Melinda szerint a híresen rossz emlékű, szélsőségesen magyarellenes Funar-korszakot követően Boc a város integratív vezetője. Jó diplomáciai érzékkel rendelkező politikus, akinek sikerült a társadalmi szinten jelentkező ellentéteket elsimítani, tompítani, és meghonosítani egyfajta kolozsvári büszkeséget. Kolozsvár Erdély szimbolikus fővárosa, egyetemi központ, Románia „Szilícium-völgye”, a helyben megtermelt tudást pedig a polgármester jó érzékkel képes a város javára fordítani.

Donald Tusk (Lengyelország) – 2010-ben Varsóba vezetett Orbán Viktor megválasztása utáni első külföldi útja. Donald Tuskkal, az akkori miniszterelnökkel akkor még szoros szövetségesek voltak, mára a viszony finoman szólva is megromlott, az orosz–ukrán háború kirobbanása után például azt mondta, Orbánnak és Szijjártónak a Gazprom igazgatótanácsában volna a helye. Tusk a miniszterelnökség után az Európai Tanács elnöke volt, jelenleg a lengyel ellenzéki Polgári Platform, valamint az Európai Néppárt elnöke. A magyar ellenzék március 15-i tüntetésén is beszédet mondott Orbán egykori elvbarátja.

Robert Fico (Szlovákia) – Orbán színrelépése után nem sokkal pártja megnyerte a választást, de a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget nem tudta megszerezni esetleges partnereivel sem, így ellenzékbe szorult. 2012-ben visszatért, közel hat évig vezette Szlovákiát. Bukását Ján Kuciak tényfeltáró újságíró meggyilkolása utáni belpolitikai botrány és tüntetéssorozat okozta. Jelenleg az ellenzéki Smer elnöke, parlamenti képviselő, kifejezetten aktív, munkásságát botrányok övezik.

Borut Pahor (Szlovénia) – 2012 januárjában bukott meg az általa vezetett kormány, decemberben pedig már ő volt Szlovénia köztársasági elnöke. Azóta még egy elnökválasztást nyert, de az idén októberben esedékes elnökválasztáson már nem indulhat, mivel két ciklusnál hosszabban senki nem töltheti be az államfői tisztséget.

Jórgosz Papandrèu (Görögország) – 2011 novemberéig maradt hivatalában, majd kiszorult a parlamentből, pártalapítási kísérlete nem járt sikerrel. A Papandrèu-dinasztiának ő volt az utolsó képviselője a görög parlamentben, ahol a család 1923 óta jelen volt. A parlamenten kívül ugyan, de most is politizál.

Aktív politikusok, akik büntetőügyek szereplői lettek

Bojko Boriszov (Bulgária) – Márciusban robbant a hír: egy napra őrizetbe vették uniós forrásokkal való feltételezett visszaélés miatt, vádat egyelőre nem emeltek ellene. Ahogy Magyarországon Orbánról, úgy Bulgáriában Boriszovról szóltak a 2010-es évek, csakhogy a bolgár politikus három részletben töltötte be a miniszterelnöki posztot. Most épp nem ő vezeti az országot, ellenzékben van, de övé a második frakció a parlamentben, ha őt kérdezik, biztos benne, hogy visszatér még, folyamatosan járja az országot.

Silvio Berlusconi (Olaszország) – Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1994-től 2011-ig volt olasz miniszterelnök, 85 éves kora dacára jelenleg is politikus, az Európai Parlament tagja, és némi esélye még arra is volt decemberben, hogy induljon a köztársasági elnöki posztért. Közben folyamatosan járkál bíróságokra (ő vagy az ügyvédjei), legutóbb az unga-bunga-perben mentették fel.

Büntetőügy szereplője

Josè Sócrates (Portugália) – 2011-es lemondása után a szocialista párt elnöki posztját is otthagyta. Párizsban élt luxuskörülmények között, amikor épp a repülőtéren vették őrizetbe. Az eljárások a mai napig nem értek véget.

Üzletemberek

Yves Leterme (Belgium) – 2011 decemberéig töltötte be posztját, megjárta a Volkswagent, a Kofi Annan Alapítványt, jelenleg a ToJoy kínai befektetési alap igazgatótanácsának társelnöke olyan egykori köztársasági elnökökkel, mint a szerb Boris Tadić és a Costa Rica-i Jose Maria Figueres.

Jan Peter Balkenende (Hollandia) – Nyolc évig tartó miniszterelnöksége utolsó hónapjaiban járt Orbán 2010-es megválasztásakor. A választási vereség után nemcsak a pártja vezetéséről, hanem parlamenti mandátumáról is lemondott. Rotterdamban vállalt professzori állást, volt tanácsadó az EY nemzetközi könyvvizsgáló cégnél, jelenleg felügyelőbizottsági tag az ING-nél.

Fredrik Reinfeldt (Svédország) – A 2014-es választási veresége után a politikától visszavonult. Saját, vezetői tanácsadással foglalkozó céget alapított.

Brian Cowen (Írország) – 2011 májusáig vezette Írországot, bukása után a Topaz Energy igazgatótanácsába került. 2019-ben agyvérzést kapott, több hónapot töltött kórházban.

Werner Faymann (Ausztria) – 2016-ig volt hivatalában az Orbánnal menekültügyben többször összezördült Faymann, karrierjét az üzleti szférában folytatta, szóvivőjével alapított közös cége 2017-ben 195 ezer eurós nyereséget könyvelhetett el.

Jan Fischer (Csehország) – 2010 júliusáig töltötte be posztját, később pénzügyminiszterként tért vissza a kormányba. Egy 2020-as hír szerint a dukovany atomerőmű bővítésének kivitelezéséért lobbizó dél-koreai KHNP-nek dolgozik.

Üzletember, aki büntetőügy szereplője lett

Nicolas Sarkozy (Franciaország) – 2012-ig volt hivatalban az elnök (Franciaországban félprezidenciális rendszer működik, itt a köztársasági elnök hatalma sokkal inkább összevethető a többi ország miniszterelnökével), az elmúlt évek az ő és környezetének korrupciós ügyeinek vizsgálatával teltek. A 2010-es évek végétől tagja olyan francia cégek igazgatóságának, mint a Lagardère Group, az Accor és a Groupe Lucien Barrière.

Visszavonultak

Angela Merkel (Németország) – Orbán megválasztásakor öt éve vezette Németországot, tisztségétől 2021. december 6-án vált meg. Az ENSZ állásajánlatát elutasította, legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy egy berlini élelmiszerboltban ellopták a pénztárcáját.

Jadranka Kosor (Horvátország) – 2011 decemberéig vezette az országot, 2013-ban kizárták pártjából, a Horvát Demokratikus Közösségből. A parlamentből kiszorult, könyveket ír, a Twitteren különösen aktív.

Jean-Claude Juncker (Luxemburg) – Később elhidegültek egymástól, de pont Juncker az egyetlen EU-s politikus, aki Orbán 1998-as és 2010-es miniszterelnökké választásakor is miniszterelnöki posztot töltött be. Közel 19 évig tartó miniszterelnöksége után az Európai Bizottság elnöke lett, 2019 óta pozíciót nem vállal, de viszonylag sokat nyilatkozik a 67 éves politikus, legutóbb például az orosz–ukrán háborúról.

Lawrence Gonzi (Málta) – Kilenc évig volt Málta miniszterelnöke, 2013-as bukása után pár hónapig az ellenzéket vezette, majd parlamenti képviselői mandátumáról is lemondott, a politikától visszavonult. Egyetemeken tart vendégelőadásokat, konferenciákon vesz részt.

José Luis Rodríguez Zapatero (Spanyolország) – Két miniszterelnöki ciklus után a 2011-es képviselőházi választáson már nem indult újra. A szocialista párt elnöki posztjáról is lemondott, a politika első vonalából kikerült: az Államtanács, a spanyol kormány legfőbb tanácsadó testületének lett a tagja, majd a venezuelai belpolitikai válságot próbálta megoldani sikertelenül a Dél-Amerikai Nemzetek Uniója felkérésére. Mostanában Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatokról elmélkedik különféle fórumokon a most 61 éves exminiszterelnök.

Meghalt

Demetrisz Hrisztófiasz (Ciprus) – Az EU történetének egyetlen, magát kommunistának valló elnöke volt. (Ciprus elnöki köztársaság, miniszterelnök nincs.) 2013-ig vezette az országot, a sziget újraegyesítéséről folyó tárgyalások elakadása miatt nem jelölte magát újra. 2019-ben, 72 évesen halt meg.

És mi lett a '98-as miniszterelnökökkel?

Orbán Viktor 1998. július 6-án kezdte első miniszterelnöki ciklusát. Akkori kollégái közül heten már nem élnek, köztük Helmut Kohl német kancellár vagy a ciprusi Gláfkosz Klirídisz, aki már akkor 79 éves volt, végül 2013-ban, 94 évesen halt meg.

Közülük a legmagasabb rangú, ma is aktív politikus a portugál António Guterres ENSZ-főtitkár.

Miniszterelnök-váltások száma 2010 óta és előtt

Kemény időszak volt az európai politikában az elmúlt 12 év. A 2010-es évek elején a világgazdasági válság hatására buktak sorra a kormányok, a menekültválság sem kedvezett a stabilitásnak, véres merényletek is pusztítottak francia, belga vagy német városokban, le kellett vezényelni a britek EU-ból való kilépését, közben az Egyesült Államokban Donald Trump lett az elnök, most meg egy régivágású, területszerző háború zajlik az unió keleti határai mentén.

Az azt megelőző 12 év a folyamatos EU-bővítéssel maga lett volna a megtestesült nyugalom, ha nem torkollik gazdasági világválságba. A kormányok 1998 és 2010 között stabilabbak voltak, akkor 83 kormányváltást éltek át az EU akkori országai, 2010 és 2022 között 99-et.

A listát a románok vezetik kilenc miniszterelnök-váltással, és ebben a számban az ügyvivő miniszterelnökök benne sincsenek. (2012 nyarán a a műtéten átesett, lábadozó Victor Ponta kétszer is átpasszolta a miniszterelnöki posztot, majd novemberben harmadszorra is, de akkor már nem kapta vissza.)

A bolgároknál történt nyolc váltás se különösebb meglepetés, a stabilitásáról híres Ausztria nyolc miniszterelnök-váltása viszont eléggé meglepő. 2010 előtt 46 év kellett nyolc váltáshoz.

A legtöbb EU-s ország kevesebb miniszterelnököt fogyasztott el 1998 és 2010 között, mint az elmúlt 12 évben. Magyarország mellett Csehország, Lengyelország vagy Németország jelenti a kivételt erősítő szabályt.

• Románia 9 miniszterelnök-váltás 2010 óta – 4 miniszterelnök-váltás 1998–2010 között
• Ausztria 8 – 3
• Bulgária 8 – 3
• Görögország 7 – 4
• Finnország 6 – 2
• Olaszország 6 – 5
• Csehország 5 – 6
• Szlovákia 5 – 2
• Szlovénia 5 – 5
• Belgium 4 – 4
• Lengyelország 4 – 5
• Dánia 3 – 2
• Észtország 3 – 4
• Horvátország 3 – 3
• Írország 3 – 1
• Lettország 3 – 8
• Litvánia 3 – 6
• Franciaország 2 – 1
• Málta 2 – 2
• Portugália 2 – 3
• Spanyolország 2 – 1
• Svédország 2 – 1
• Ciprus 1 – 2
• Luxemburg 1 – 0
• Hollandia 1 – 1
• Németország 1 – 2
• Magyarország 0 – 3