Merkel sok sikert kívánt Olaf Scholznak, aki továbbvinné Merkel örökségét a kancellárián

2021. december 8. – 16:31

frissítve

Merkel sok sikert kívánt Olaf Scholznak, aki továbbvinné Merkel örökségét a kancellárián
Angela Merkel és Olaf Scholz a kancellári hivatal átadás-átvételénél 2021. december 8-án – Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Délelőtt választották meg Németország új kormányfőjévé a szociáldemokrata Olaf Scholzot, aki délután 15 órakor át is vette a kancellári hivatalt a leköszönő Angela Merkeltől.

„Még nem tudtam személyesen gratulálni Olaf Scholznak, mivel már nem vagyok a Bundestag tagja, de ezúton is gratulálok, és sok szerencsét, tisztelt kancellár úr, kedves Olaf Scholz”

– mondta Merkel az átadás-átvétel sajtótájékoztatóján. A 16 évig kormányzó kancellár arról beszélt, saját tapasztalatból tudja, mennyire megható pillanat átvenni mástól ezt a hivatalt, és hogy mennyire izgalmas munka ez, ami az ember minden percét kitölti. „Egyben ez az egyik legszebb hivatás is, hogy felelősséget vállalhassunk ezért az országért.”

Bár a koronavírus miatt csak korlátozott létszámban lehettek jelen az átadáskor a kancellária dolgozói, a távozó Merkel az ő munkájukat is megköszönte: „Teljes lelkesedéssel fognak dolgozni önök körül a kollégák mindennap, és ha kell, éjjel is – a belügyi szolgálatoktól a konyhai dolgozókig, az osztályvezetőktől a levélkihordókig” – mondta Scholz csapatának.

„Aki egyszer a kancellárián találja magát dolgozóként, tudja, mit jelent a politika, amikor reggel az ember bemegy a munkába, és nem is tudja, mi vár rá estig. Vegyék birtokba ezt a házat, és tegyenek meg mindent a haza java érdekében – ehhez sok sikert kívánok!”

– zárta beszédét Angela Merkel.

Fent: Angela Merkel egy csokor virággal a kezében adja át a hivatalát Olaf Scholznak 2021. december 8-án. Lent: Angela Merkel egy csokor virággal a kezében veszi át a kancellári hivatalt Gerhard Schrödertől 2005. november 22-én – Fotó: Fabrizio Bensch, Wolfgang Rattay / Reuters
Fent: Angela Merkel egy csokor virággal a kezében adja át a hivatalát Olaf Scholznak 2021. december 8-án. Lent: Angela Merkel egy csokor virággal a kezében veszi át a kancellári hivatalt Gerhard Schrödertől 2005. november 22-én – Fotó: Fabrizio Bensch, Wolfgang Rattay / Reuters

Olaf Scholz, az új kancellár megköszönte Merkel 16 éves munkáját: „A maga kancellársága egy nagy időszak volt, jelentős tetteket vitt véghez. Rengeteg kihívással kellett szembesülnünk, de együtt kiálltuk a próbákat – akár személyesen is az Ön által vezetett kabinetben, legyen szó a 2008-as gazdasági világválságról, a 2015-ös menekültáradatról, vagy most a koronavírus okozta gazdasági és szociális kihívásokról.”

„Mindig is szoros és bizalmi volt a munkaviszonyunk. Ez is jól mutatja, hogy egy erős és kompetens demokrácia vagyunk, ahol nagy a konszenzus a felelős demokraták között, és ez erősít majd minket a jövőben is”

– mondta a szerdán beiktatott kormányfő, aki szerint Merkel munkáját jellemezte egyfajta „északkelet-németországi mentalitás, ami sokat nem is fog változni a jövőben”.

„Nagyszerű munkát végeznek az itt dolgozók, ez számomra is egyértelmű, és várom a közös munkát. Rendkívül különleges dolog egy ország kancellárjának lenni, és egy hatalmas kihívás ez, és köszönöm, hogy megkaphattam ezt a megbízást a német választópolgároktól és a Bundestag tagjaitól.”

Scholz azzal fejezte be a beszédét, hogy mivel a koronavírus-járvány okozta válság nem ért véget, ezért folytonosságra van szükség, és mindenkit arra kért, oltassa be magát, vegye fel a harmadik oltást, és hordják zárt terekben a maszkot. „Szép fejlődés elé néz Németország, én legalábbis mindent megteszek ennek érdekében” – mondta végül az új kancellár.

A kancellária személyzeti vezetőjének szóvivője a hivatal nevében arról beszélt, hogy az elmúlt 16 évben kívántak ugyan volna néhányszor némi szünetet, de nem teljesülhet minden kívánság:

„Voltak menekültek, volt terrorizmus, volt koronavírus – és mindezen időkben Merkel kancellár nyugodtan, türelmesen és kitartóan dolgozott. (…) Minden jót kívánunk a további éveihez – reméljük, sikerül kipihennie magát, és sokat fog túrázni, ahogyan arról már beszélt”

– mondta a szóvivő, aki Olaf Scholznak azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz a kancellária, hogy a lehető legtöbb és legfontosabb információt eljuttassák hozzá.

Scholz és az új, hárompárti német kormány megválasztásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben, a szerdán megválasztott kancellárt pedig itt mutattuk be részletes portrénkban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!