Hiába tudják, hogy nem kéne, tovább vágják maguk alatt a fát az emberek

Azok az emberek, akik életük során ki voltak téve szélsőséges időjárási eseménynek, nagyobb valószínűséggel hisznek a klímaváltozásról szóló híreknek, ám az átéltek miatt sem fognak változtatni környezetkárosító magatartásukon. Erre a következtetésre jutott egy nemrég megjelent tanulmányban Tobias Rüttenauer klíma- és környezetszociológus csapata a University College Londonon. 2009 óta csaknem 40 000 embert kérdeztek meg ismétlődően arról, hogy tudatában vannak-e a klímaválságnak és viselkedésüknek.

A vizsgált időszak több mint 10 évet ölelt fel, ami alatt a válaszadók egy része szélsőséges időjárási eseményt élt át a lakóhelye közvetlen közelében, mint amilyen egy árvíz vagy egy hőhullám. A személyes tapasztalatok miatt jobban tudatosult bennük, mennyire idézi elő az ember a klímaváltozást. „Sokan azt feltételezik, hogy az éghajlatváltozás csak a távoli jövőben fog minket érinteni. A személyes érintettség nemcsak a probléma sürgősségét szemlélteti, hanem csökkenti az érzelmi távolságot is” – idézte a kutatót a Standard című osztrák lap.

Ám az, hogy a tesztalanyok mindezt belátták, nem volt hatással a viselkedésükre: ezután sem autóztak kevesebbet, nem csökkentették az áramfogyasztásukat és nem kezdtek el fenntarthatóbban vásárolni.

A hosszú vizsgálati időszak azt is megmutatta, hogy az átélt szélsőséges időjárási események típusa befolyásolja, mennyi ideig van jelen valakinél az éghajlatváltozással kapcsolatos erősebb tudatosság. Míg egy hőhullám után néhány hét múlva gyengül a hatás, egy árvízkatasztrófa után akár két évig is eltarthat. Rüttenauer szerint ennek az lehet az oka, hogy egy árvíz erősebb jelzés, és sokkal inkább szokták összefüggésbe hozni a klímaváltozással. A hőhullámokat ugyanakkor kevésbé tartják fenyegetőnek az emberek, noha kisgyerekekre, idősekre és betegekre kifejezetten veszélyesek.

A kutatás szerint ebben a médiának is jelentős szerepe van: a hőhullámokról sokszor kap a hírfogyasztó pozitív képet, elég az ilyen hírekhez kapcsolódó fagyit habzsoló és a tengerparton fürdőző embereket ábrázoló illusztráicókra gondolni. (Vagy a „szép idő”-rajongó reggeli rádiós műsorvezetőkre – utóbbiak minden esős naptól végtelenül el tudnak keseredni, akár még egy aszályos nyár közepén is, ellenben a januári 18 fokot kitörő lelkesedéssel üdvözlik.)

Az egészben a klímaszociológus szerint az a végzetes, hogy a hőség és az aszályos időszakok össztársadalmi negatív hatása – legyen szó egészségügyi hatásokról vagy terméskiesésekről, vízellátási problémákról és erdőtüzekről – más, éghajlattal kapcsolatos időjárási szélsőségekkel összehasonlítva sokkal nagyobb, mivel ezek átlagosan jóval gyakrabban fordulnak elő a mi szélességi körünkön.

A kutatókat különösen meglepte az az eredmény, hogy nincs különbség a különböző korcsoportok között, és még a fiatalok sem változtatnak a környezetkárosító magatartásukon.

A klímaszociológus ezért mindenkit arra biztat, hogy ne féljen megtenni az első lépést, még ha az egyéni tettek elsőre teljesen jelentéktelennek is tűnnek, mert szerinte ha mindenki hozzáteszi a magáét, az már ki tud váltani változásokat. Tudja ugyanakkor azt is, hogy az emberek viselkedését ebben a kérdésben is főleg az anyagi ösztönzők változtathatják meg. Rüttenauer erről ezt mondta: „Amint az éghajlatbarát alternatíva kevesebbe kerül, mint a klímakárosító társa, már nem is kell sokat magyarázni arról, hogy mi miként kapcsolódik a klímaváltozáshoz. A hatás már csak azért sem marad el, mert a saját pénztárcánkban tapasztaljuk.” Ugyanilyen hatékony szerinte az is, ha a környezetbarát alternatívákat alapértelmezett opcióként állítják be, mivel „az emberek általában lusták”.