Ők négyen lesznek a világ első civil űrhajósai

2021. március 31. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva

Teljessé vált a SpaceX civil űrmissziójának négyfős legénysége: a kapitány Jared Isaacman és a korábban bejelentett Hayley Arceneaux mellett Chris Sembroski, valamint Dr. Sian Proctor lesz még a Dragon űrhajó utasa az idén őszre tervezett űrutazáson. Ez lesz a történelem első olyan űrmissziója, amelyben csak civilek vesznek részt.

A missziót a 38 éves milliárdos üzletember, Jared Isaacman finanszírozza, aki a projektet egy jótékonysági akcióval is összekötötte: a tennessee-i Szent Jude Gyermekkórház számára adományozók közül választott ki egy főt, aki csatlakozhatott a űrutazásra készülő csapatához. Így esett a választása a 41 éves Chris Sembroskira, aki a légierő veteránja, és nem mellesleg a Lockheed Martinnál dolgozik. Nem lesz számára teljesen ismeretlen a kilövés helyszíne, a floridai Kennedy Űrközpont, ugyanis 20 évvel korábban tanácsadóként dolgozott ott.

Az 51 éves Dr. Sian Proctor szintén képzett pilóta és repülőoktató, őt egy online üzleti verseny 200 jelentkezője közül választotta ki Isaacman. A misszió negyedik tagja, a 29 éves Hayley Arceneaux a Szent Jude Gyermekkórház dolgozója, tízéves korában legyőzte a rákot, most pedig a legfiatalabb amerikai lehet, aki eljut az űrbe.

Ők négyen most hathónapos kiképzésen vesznek részt, Isaacman szerint szeptember végére állhatnak készen az űrutazásra. A tervek szerint 2-4 napig a Földtől 535 kilométerre fognak keringeni. Isaacman nem árult el minden részletet a küldetésről, annyit azonban igen, hogy többek között növényi magokat is fognak vizsgálni az űrben. (Today)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!