El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Az ember, aki negyven éven át römizett a Beverly Hills Hotel medencéjének partján

2025. január 24. – 04:38

frissítve

Az ember, aki negyven éven át römizett a Beverly Hills Hotel medencéjének partján
A Beverly Hills Hotel a Sunset Boulevardon 1957-ben – Fotó: Getty Images / Slim Aarons / Hulton Archive

Másolás

Vágólapra másolva

„Akkoriban Beverly Hillsnek volt stílusa, be lehetett lélegezni a levegőt, meg tudtál bízni az embertársaidban, az ingatlanokat pedig hatdolláros négyzetméterárral kínálták” – mesélte 1996-ban a Los Angeles Times újságírójának Irving Vail Link, aki több mint negyven évet a Beverly Hills Hotel medencéjénél töltött römizéssel. Link az 1950-es években fedezte fel a Sunset Boulevardon álló szállót, ahol olyan hollywoodi hírességek is megfordultak, mint Cary Grant, Elizabeth Taylor, Marilyn Monroe és Tony Curtis.

Link egy köztiszteletben álló rabbi kilencedik gyerekeként született. Ő volt az egyetlen a Link testvérek közül, aki már nem Bécsben, hanem New Yorkban látta meg a napvilágot, ahol családja igen szűkös körülmények között élt. A körülmetélését saját apja végezte, hogy pénzt takarítsanak meg.

Link mindig is korán kelő volt, szerette a szép holmikat és a kubai szivart, elegánsan öltözött, és – medence ide vagy oda – sosem tanult meg úszni. Minden reggel pontban hét órakor indult el az otthonából az 1912-ben épült Los Angeles-i szállodába, ami az Eagles Hotel California című albumának borítóján is látható.

Linket mindenki kedvelte, a hotel alkalmazottai jó barátként, ismerősként tekintettek rá, nem pedig vendégként. Reggelire általában rántottát vagy banánt evett tejjel és granolával, majd egy gyors ruhacsere után a medence partján sütkérezett egészen délig.

A medencénél citromfák, italbár, szökőkút, csíkos napernyők, valamint privát bungalók is voltak nyugággyal, székekkel és öltözővel. Az átlagos vendégekkel ellentétben Linknek saját bungalója volt, ahol nyugodtan elidőzhetett egymagában, vagy meghívhatta a víznél lebzselőket egy kártyapartira. Annyira szerette a gin römit, hogy napnyugtáig képes volt játszani a hotelben megszálló vendégekkel, vagyis a Los Angeles-i elit tagjaival, feltörekvő rendezőkkel és olyan ismert színészekkel, mint Orson Welles, John Wayne és Marlene Dietrich. Link azt mondta, egyszer látta, hogy a német színésznő az öltözködési szabályok ellenére nadrágban mászkált a hotelben. A nap végén Link segített a személyzetnek a rendrakásban, majd hazatért két gyerekéhez (Gale és Rand) és feleségéhez, Nan Ofganghoz, aki 1990-ben, súlyos tüdőbajban meghalt.

A pár közös élete kalandosan indult 1933-ban. Az esküvőjük után útra keltek, és több nagyvárosban – többek között Philadelphiában, Minnesotában, Seattle-ben – is megfordultak, és jövendőmondó játékokkal kereskedtek. A bevételből 1949-ben vásároltak egy családi házat a Kalifornia állambeli Beverly Hillsben hatezer dollárért egy olyan környéken, ahol Charlie Chaplin és az Oscar-díjas Donna Reed lakott. (A hatezer dollár mai árfolyamon nagyjából 2,4 millió forint, de az inflációt is figyelembe véve ma 79 ezer dollár lenne, ami, szintén mai árfolyamon, 31 millió forint.) Egy nap Link kora reggel kisurrant a házból, és reggeli után nézett, ekkor talált rá a Beverly Hills Hotelre, ami a következő évtizedek alatt a második otthona lett.

Senki nem tudta, pontosan miből is telik a férfinak arra, hogy mindennap egy luxusszállodában egyen, igyon és kártyázzon. Link egyébként sosem bújt ki a munka alól. A Los Angeles Timesnek arról is beszélt, hogy már hatéves korában azzal kereste a kenyerét, hogy borús napokon a metróaluljárónál várt, és ha eleredt az eső, akkor felajánlotta az embereknek, hogy öt centért elkíséri őket hazáig az esernyőjével.

Később újságosfiú lett, de dolgozott szőrmekereskedőként is, a második világháború alatt álcázókrémeket árult, volt egy vállalata, ami márkásnak tűnő replikaholmikkal kereskedett, valamint foglalkozott szeszes italok és ingatlanok eladásával is. Link a New Yorkernek 1993-ban azt mondta, mindig is jó érzéke volt az üzlethez.

„Közvetítő vagyok, kerítő, aki megfigyeli az embereket, és tudja, ki mire vágyik, és kivel kell összehoznom, hogy megszerezze.”

Link szinte minden napját ugyanúgy és ugyanott töltötte, leszámítva azt a kis időt, amikor Robert Kennedy az 1960-as években kitiltotta a hotelből, mert önhibáján kívül belekeveredett Jimmy Hoffa és Kennedy viszályába. Hoffa az Egyesült Államok legbefolyásosabb szakszervezeti vezetőjévé vált 1957-ben, miután átvette az International Brotherhood of Teamsters nevű szakszervezet vezetését. Link lánya Hoffa fiához ment feleségül, és bár Hoffa a veje volt, állítása szerint ő sosem találkozott vele személyesen. De miért nem jött ki Hoffa Kennedyvel?

A történet röviden: John F. Kennedy elnöksége alatt a testvérét, Robertet tette meg az Egyesült Államok legfőbb ügyészének. Az ifjabb Kennedy pedig mindenáron rács mögé akarta juttatni Hoffát, akinek meglehetősen viharos kapcsolata volt az amerikai maffiával. Olyannyira, hogy egyesek szerint ők a felelősek az egykori vezető eltűnéséért és megöléséért. Hoffa holttestét már ötven éve keresik, a hatóságok legutóbb azt gyanították, hogy New Jersey-ben van eltemetve – írta a BBC még 2021-ben.

Annak ellenére, hogy Linknek állítólag semmi köze nem volt az ügyhöz, mégis sokat veszített. Többek között az otthonát és 240 ezer dollárt. „Az újságok beszámoltak róla, az üzletem tönkrement, és mivel nem akartam tanúskodni a vejem ellen, ezért azt hitték, én is a maffia tagja vagyok. […] A mennyből a pokolba kerültem, de soha nem estem depresszióba. Semmi rosszat nem tettem. Úgy vélem, egy igazi férfinak méltósággal kell szembenéznie a megpróbáltatásokkal. Ezután is mindennap emelt fővel léptem be a szállodába. Bár inkább a pultnál ettem, és ritkábban kártyáztam” – mesélte Link.

Azonban egy napon nagyot fordult a világ, ugyanis a Beverly Hills Hotel akkori tulajdonosa, az autóritkaságokat imádó brunei szultán 1992-ben úgy döntött, felújítás miatt két évre bezáratja Link szeretett hotelét. „A szultán a szálloda egyetlen olyan vezetője volt, akivel nem álltunk közel egymáshoz. Manny Borenstein, Ben Silberstein, Marvin Davis, velük mind kártyáztam az elmúlt negyven évben. Bárcsak a szultánnal is leültünk volna egy partira” – idézte fel Link egy decemberi reggelen a már szinte üresen álló épületben.

A szállodába a renoválás után is özönlöttek a vendégek és az ismert emberek. Egyes források szerint Yoko Ono, Frank Sinatra mellett még a nemrég másodszor is beiktatott amerikai elnök, Donald Trump is megszállt. A Beverly Hills Hotelt 2012-ben műemlékké nyilvánították.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!