Úgy ültek ott a Skála üzletház földszintjéhez tartozó kávézó teraszán, mint a stockfotón. Jelöletlen, egyszínű garbókban mosolyogva hajoltak az itallap fölé. A nőn bézs, a férfin sötétbarna. Vázába biggyesztett fehér tulipán, eltörölgetett fekete hamutál.
Ritkásan telepített fák, százméteres út, amolyan hamis allé.
Tőlük csak pár lépésre észrevétlenül a McDonald’s kiülős részén fiatalok gyújtogatják a sajtburgerek csomagolópapírjait. Galambok elé vetett kapros savanyú uborka az élet. Bármiről legyen is szó, kár belé.
A nő lattét kér, és paleoszeletet, a férfi hidegen préselt kegyelmet az égtől, meg pont elég mobilnetet hazáig, hogy legalább NSO-n tudja követni a Seria A-t.
Réka a saját bőrén érzi magát, süt végre a nap is már kitartóan, és a fényben őt Szilárd mindig kivételesen izgatónak látja. Ezer gondolat fut végig benne, ahogy kortyonként utat talál a tej, és mikor szájához közelít a villa. Tűegyenes, frufrus végítélet.
Az autójában megül az illata, a szülei is kedvelik, és ott van neki akkor is, ha az Inter lecsúszik a scudettóról. Tele a tüdő lehetséges hangok kombinációival, de nem lehet mit mondani.
Szilárd szerelmes, és a szerelem az levegőt visszatartva állni egy rajtkövön.
Réka úgy érzi, hogy Nyíregyházán mindenkiből pék lett.
Hogy Szilárd is a szájában süti a kifliket. Reggelre mindig kihűlnek a fogai, akkor újra begyújt. Mással egyszerűen nem magyarázható, hogy senkivel sem ért szót.
A magány az, ha százezer mozdulatlan kemence énekel.
Kár belém az élet! – gondolja Réka, és rág egyet a paleón.
Úgy érzi, a Pesten megismert külföldi csoporttársakkal akar szerelmi viszonyokba kerülni. Szép persze, hogy Szilárd beállt az apjához ingatlanozni, de Szabolcs-Szatmár mégsem egy Róma, ahova hosszú hétvégére visz egy göndör Edoardo, mondjuk csak úgy bemutatni a szüleinek. Őt trófeaként hordozzák, vagy egye ki a vagyonából egy prágai erasmusos, aki minden pénzét a VII. kerület forgalmasabb részén osztja szét merő életigenlésből.
Amikor legutóbb lefeküdtek Szilárddal, belázasodott utána. Sírt is. Azt mondta, a kimerültségtől lehet. A borogatás gyorsan lehűtötte, és elaludtak az Álarcos énekest nézve. Van, aki gázsiért öltözik be valami másnak.
A vonat négy harminchétkor indul. A vasútállomás felé menet mécsesekkel körberakott koszorút látnak egy pár napos közúti baleset helyszínén. A kavicsosodó aszfalthoz még hozzá van keveredve némi üvegszilánk.
A férfi viszi a lépcsőn a bőröndöt, a nőn csak a laptoptáska van.
Réka a peronon már nem tudja leplezni izgatottságát, hogy amúgy nem biztos, hogy most a jövő héten is haza tud jönni, mert a zéhák, tudod, meg azért kéne egy kicsit szocializálódni is, vannak jó fejek. Két hét amúgy sem a világ, mindennek örülni kell. Ha úgy van, majd máskor akár ő is feljöhet.
Szilárd úgy érzi, kartondobozt evett. Ez valami beázott, rossz diafilm, amit néz. Felsegíti a csomagokat a szerelvényre, visszaáll a padok közé.
Az IC ablaküvegén át kivehetetlen foltok egyikének integet találomra, mint aki egy zsebhívásnak önti ki a lelkét.
Réka füleiben már fülhallgató van, a workout playlistje forog. Tudja, ahogy a Nyugatiba érve megszólal a rajtkürt, ő vízbe fog ugrani. Apafánál már boldogan nézi az elmosódó kamionparkolót.
Szilárd otthon elkezdi végre körberakni a szüleit samott téglával.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
