Ablakok ugranak a szemed elé, kódokat és jelszavakat követel a rendszer, kérdéseket szegez neked, betűkombinációkat és trükköket kellene alkalmaznod, amiket rajtad kívül mindenki ismer, hiába próbálod újraindítani a lefagyott gépet, létrehozni a megszakadt wifikapcsolatot, és akkor jön valaki, fél kézzel és flegma undorral, oda se figyelve megoldja a problémádat, életet lehel a gépbe, az önbecsülésed pedig romokban hever.
Megérint egy billentyűt, a géped engedelmesen duruzsolni és szolgálni kezd, de amikor te érinted meg ugyanazt a billentyűt, cikákol és nyekereg a gép, esetleg füstöl, vagy egyáltalán nem is reagál, csak gúnyosan homokórázik és gurigázik a végtelenségig. Nem tudod a billentyűket az értés és birtoklás önfeledt magabiztosságával kezelni, és ilyenkor eszedbe jutnak a néhai tuchel dugók, rég kimentek a forgalomból, kiszorították őket a jack és egyéb fajta dugók, illetve dugótlanságok, ezek a legrémesebbek, a vezeték nélküli technológiák, például a bluetooth, amivel szintén csúnyán megégetted magad, begyűjtve egy újabb megalázó élményt, digitális analfabetizmusod bizonyítékaként a bluetoothszal is kudarcot vallottál, hogy aztán a szomszéd srác kínos röhigcsélések közepette ripsz-ropsz telepítse és beüzemelje.
Régen a kábelek különböző típusú tuchel dugókban végződtek, és a szüleid lenyűgözve nézték, ahogy magnód, rádiód, gitárod, erősítőd réseibe gondolkodás nélkül csúsztatod be a kábelkazalból sebtében kiválasztott, három-, öt- vagy hétpöckű tuchel dugót, boszorkányos ügyességgel cserélgeted, kapcsolod össze őket. A tuchel dugókban volt valami bensőségesen természetes és megbízhatóan emberközeli, ugyanakkor egyetemes is, mivel minden kábelhez tuchel dugót kellett csatlakoztatni, alacsony feszültségű vezeték csak tuchel dugóban végződhetett, otthon és munkahelyen, falun és városban, és ezeknek a tuchel dugóknak kellemes volt a tapintása és a hőmérséklete, a kábel pedig úgy tekeredett ki belőlük, mint valami vidáman ficánkoló balatoni sikló.
A szüleid elveszettnek érezték magukat a közelükben, meg sem próbálták kiismerni magukat a tuchel dugók kibontakozó forradalmában, és te megmosolyogtad őket, ahogy a fiatalok most téged mosolyognak meg, mert nem érted a bluetootht meg a hashtaget, pedig ezek annyira pofonegyszerűen magától értetődő és nyilvánvaló dolgok, hogy kár rájuk szót pazarolni. Szüleidet hidegen hagyta a tucheldugó-őrület, legyintettek rá, elmúlik ez is, mondták öregesen és mindentudón, és tényleg elmúlt, amiből az is következhetne, hogy a bluetooth- és hashtagőrület is elmúlik egyszer, kínos lesz a hashtaget vagy a bluetootht szóba hozni, ezeket az elavult, divatból kiszorult ócskaságokat, de ebben azért nem lehetsz egészen biztos, az is lehet, hogy mostantól mindig lesz hashtag és bluetooth, és ez a gondolat megfagyasztja a vért az ereidben.
Képtelen vagy a nagyvonalú gesztusra, hogy mint a szüleid a tuchel dugóra, te is csak legyints a bluetoothra és a hashtagre, olyan diadalmas mozdíthatatlansággal ragyognak a jelenkor egén, mint tündöklő állócsillagok, hozzájuk képest a tuchel dugó egy kis villanás volt a technika történetében, kihunyó hullócsillag. A hashtag és a bluetooth az örökléttel kacérkodik, te pedig elértél egy határra, ahonnan nincs tovább. A tuchel dugót értetted és szeretted, a hashtagbe és a bluetoothba beletört a bicskád: totális kapituláció, teljes fegyverletétel. Időd lejárt, az volt a te világod, amikor a tuchel dugó hirdette az örökkévalóságot, a tuchel dugó volt a tudomány csúcsteljesítménye, nem a hashtag és a bluetooth.
Be kell vallani, hogy néha elgörbültek a pöckei, vagy csak négy pöcke volt az ötpöckösnek, a hetes helyett meg nyolc, és ilyenkor nem lehetett bedugni a magnóba, vagy be lehetett dugni, de nem hallatszott a basszusgitár vagy az ének. Ha akkor bosszankodtál is ezen, hirtelen haragodban megátkoztad a tuchel dugót, a szocialista álipar e silány termékét, elküldted az egész kágéestét a halál retkes, hogy lehetne szépen mondani, hímtagjára, ma már ebben is titkos üzenetet látsz, az idők szellemének bölcs sugallatát, hogy jobb a csönd a zajnál, jobb ricsaj és csinnadratta helyett a némaság mormolását hallgatni, jobb a világon túli, mozdulatlan sötétségben ülve a múlt selymes tapintású tuchel dugóit morzsolgatni rózsafüzérként.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .