USB-C-re váltott az iPhone 15, 50 ezer forinttal alacsonyabb a kezdőár, mint tavaly

2023. szeptember 12. – 18:51

frissítve

USB-C-re váltott az iPhone 15, 50 ezer forinttal alacsonyabb a kezdőár, mint tavaly
Forrás: Apple

Másolás

Vágólapra másolva

A mutató- és hüvelykujjak összeérintésével fel lehet venni a telefonhívásokat, le lehet tenni, ki lehet lőni egy ébresztőt vagy időzítőt, és ha a felhasználó összedörzsöli a két ujjat, akkor olyan, mintha a az oldalsó tekerőt tekergetné, tehát egész jól lehet használni az alapfunkciókat.

Deidre Caldbeck már csomó mindent elmondott az óráról, és a legizgalmasabbnak az új csip tűnik, de engem sokkal inkább foglalkoztat, hogy mégis mi ez a szoba, ami egyszerre kiállítóterem iroda és labor, és a háttérben egy rakás szobabicikli van. Mondjuk, gondolom, a cél az volt, hogy esztétikus legyen.

Forrás: Apple
Forrás: Apple

Már az egész esemény azzal indult, hogy bemutattak néhány embert, akik az Apple óráinak vagy telefonjainak hála túltéltek valamilyen balesetet, betegséget. Az Apple Watch 9-ban is ez a lényeg.

Az órában egy új, S9 SIP csip lakik majd, és a Watchoz egésznapos (pontosabban 18 órás) üzemidőt ígérnek. Siri gyorsabb és pontosabb, mint a korábbi verziókban, és össze lehet kötni az egészségügyi adatokkal, tehát például meg lehet kérdezni, hogy aludt az ember.

Emellett óriási, hatalmas, forradalmi újítás, hogy hogy meg lehet vele pingelni az iPhone-t, és segít megtalálni.

Ezen a téren tavaly sem volt őrülten izgalmas a felhozatal, de idén még kevesebb újdonságra lehet számítani. Természetesen megint jön új Apple Watch, a Series 9, de új funkciókra vagy dizájnváltásra nem számítanak a szakírók, és ugyanez a helyzet az Apple Watch Ultrával is, amiből elméletileg szintén érkezik a második verzió. A tavaly bemutatott AirPods Pro 2 valószínűleg annyiban lesz más, hogy a tokoknak ezentúl USB-C-s bemenete lesz.

Emellett mérsékelten érdekes lehet még, hogy az Apple állítólag nem fog bőrtokokat gyártani, hanem átáll egy környezetbarátabb megoldásra, de erről előzetesen nem sok minden derült ki. Egy iPades bejelentés idén is meglepő lenne, pláne úgy, hogy tavaly egy hónappal később, szinte a fű alatt mutatták be a legújabb generációt, de ahogy az két éve is kiderült, nem lehet kizárni, hogy a cég mégis bedobja őket ma este.

Elöljáróban biztosnak tűnik, hogy idén is csak minimális változtatásokra lehet számítani, és a Mini kiiktatásával kialakult új felhozatal is marad. Ez azt jelenti, hogy a sima 15 mellé jön a Plus, a Pro és a Pro Max, és állítólag a 6,1 és 6,7 hüvelykes méretet is megtartják. A két olcsóbbik modell szinte biztos, hogy megörökli a 14 Prótól és Pro Maxtól az erősebb és hatékonyabb A16-os rendszercsipet, a jobb főkamerát és a dinamikus szigetet is, de a 120 hertzes képfrissítést még mindig nem, és a tavaly befutó mindig aktív kijelző (always on display) is hiányzik majd belőlük. A legérdekesebb persze így is az, hogy

az Apple végre beadja a derekát, és az iPadek meg a Macbookok után a telefonjainál is átáll az iparági sztenderdnek számító USB-C csatlakozóra.

Ez azt jelenti, hogy tökéletesen bejött az apple-ös fronton az egyik legmegbízhatóbb elemzőnek számító tajvani Ming-Csi Kuo tavalyi jóslata, ami mondjuk annak fényében nem meglepő, hogy az Európai Parlament tavaly októberben nagy többséggel megszavazta azt a tervezetet, amellyel egységesítik a töltőportokat az EU-ban. Ez kétségtelenül komoly hír, pláne úgy, hogy két éve pletykaszinten még az is felmerült, hogy előbb hagynák el a bemenetet, mint hogy a szerintük károsnak tartott USB-C-re váltsanak. A dobozba így már egy USB-C kábel kerül majd, melynek színe állítólag megegyezik majd a telefonéval, adaptert viszont továbbra is külön kell majd venni.

A Pro és a Pro Max természetesen idén is többet fejlődik. A kijelző körüli keret még vékonyabb lehet, a rozsdamentes acélt pedig titániumra cserélhetik a vázban. Természetesen csak ezekben lesz elérhető a legújabb, A17-es rendszercsip is, az évek óta alapvetésnek számító némítókapcsolót pedig egy olyan, programozható gomb válthatja, ami a tavaly megjelent Apple Watch Ultrán is van. A Pro Max állítólag egy új kamerarendszert is kap, periszkópos lencsékkel, amely akár ötszörös vagy hatszoros optikai zoomot is lehetővé tesz (a 14 Pro Max háromszorosat tud). Ezért viszont idén több pénzt is fognak elkérni, 100 vagy akár 200 dolláros emelkedésről is szó volt az elmúlt fél évben.

Az iPhone 14 köré felhúzott eseményen gyakorlatilag semmilyen váratlan leleplezést nem szállított a gyártó, az újdonságok pedig gyakorlatilag mind kiszivárogtak jóval korábban. A tavalyi összefoglalónkat ide kattintva olvashatják, de a lényeget azért leírjuk röviden. Az iPhone 14-ből nem jött Mini, az alapmodell és a Plus fantázianevű nagytesója pedig maradtak az előző rendszercsipnél, és csak minimálisan fejlődtek, cserébe viszont nem kerültek többe. Legalábbis dollárban, forintban kilőttek az árak, az iPhone 13 pedig konkrétan 55 ezer forinttal drágább lett a bejelentés után.

Az alapmodellről tavaly azt írtuk, hogy tökéletes, de annyira keveset ad a 13-hoz képest, hogy semmi értelme drágábban megvenni, de az Omdia nevű piackutató cég friss elemzése szerint így is eladtak belőle 16,5 milliót az év első felében, amivel a legjobban fogyó telefon volt a 14 Pro és Pro Max mögött. A drágább modellek a magasabb ár mellé megkapták a legújabb csipet, a kamerája is sokat fejlődött, és a notchot leváltó dinamikus sziget is nagyot futott. A Pro Max a tesztünk szerint jól is sikerült, és bár mi nem szerettük a Pro Max tényleg gigantikus méreteit, a vásárlók láthatóan igen, mert úgy vitték az Apple csúcstelefonját, mint a cukrot.

Azt is érdemes még megemlíteni, hogy az Apple-nek azóta volt egy tíz éve nem látott horderejű dobása, idén nyáron a saját fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n rántotta le a leplet a régóta pletykált AR-szemüvegével, az Apple Vision Próval. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk.

Itt van az ősz, itt van újra és itt van az Apple szokásos bejelentős eseménye is, amit szokás szerint élőben követhetnek velünk a következő másfél órában. Ilyenkor mindig az új iPhone a lényeg, és ez idén sem lesz másként, de időnként azért előfordul, hogy valami váratlant is villant a cég, szóval azért nem teljesen lefutott a dolog. Ha az idén a Wonderlust. szlogennel marketingelt streamet is szeretné nézni a teljesen immerzív élményért, akkor kattintson az alábbi videóra:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!