35 éves a Windows

2020. november 20. – 16:57

35 éves a Windows
Fotó: David Cooper/Toronto Star via Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

November 20-án lett 35 éves a Windows 1.0, ami megalapozta, hogy a Microsoft a mai napig uralja az operációs rendszerek piacát. Nem múlt el minden zökkenő nélkül ez a három és fél évtized, a Verge röviden össze is foglalta a Windows történetét.

Már használható az egér!

A Windows 1.0 nagy előrelépés volt az elődjéhez, az MS-DOS-hoz képest. Az egyik legnagyobb váltás az egér használata volt, amire az MS-DOS még nem volt képes, azt csak billentyűzettel lehetett vezérelni. Volt, aki panaszkodott is amiatt, hogy az új operációs rendszerben nem került elég hangsúly a billentyűparancsokra.

Az első Windowst két floppyn árulták, a használatához pedig 256 kilobájt memóriára és egy videókártyára volt szükség. Kivéve, ha valaki több szoftvert is akart futtatni egyszerre, mert ahhoz már egy merevlemez és 512 kilobájt memória is kellett. Míg a konkurencia (Apple, IBM) vagy a hardverre és a szoftverre egyszerre vagy csak a hardverre fókuszáltak, addig a Microsoft belevetette magát a szoftverfejlesztésbe, és azt adta el hardvereket gyártó partnereknek, így gyorsan hatalmas piacot szerzett magának.

A rendszer fejlesztését Bill Gates vezette, aki már szerzett némi tapasztalatot, mikor MAC-re fejlesztett szoftvereket. A Windows 1.0-ban többek között volt már óra, a ma is használt Jegyzettömb, sőt még egy játék is, a Reversi. Az operációs rendszer 99 dollár volt. Egy Windows 10 manapság nagyjából ugyanennyibe kerül – persze 99 dollár akkoriban többet ért, mint ma.

Az Aknakeresőtől az Internet Explorerig

1987-ben kijött a szintén 16 bites Windows 2.0, amiben volt már Word és Excel is. Ebben a verzióban már egymás fölé lehetett húzni futó programokat, ami sokkal felhasználóbarátabbá tette. A Windows 3.0 1990-ben jelent meg, és nemcsak a kezelőfelület lett még használhatóbb, hanem belekerült egy program- és egy fájlkezelő is. A 3.1-es verzióval pedig megérkezett az Aknakereső, amivel ki tudja, hány informatikaórát mulattak el azóta a diákok. A 3.5 NT már inkább az üzleti ügyfelekre fókuszált, belekerültek új biztonsági és fájlmegosztási eszközök, valamint támogatta a TCP/IP hálózati protokollt, amit ma is használunk.

A 32 bites Windows 95 nagy ugrás volt az elődeihez képest, megjelent benne a ma is használt Start menü, sőt egy frissítéssel eljutott a felhasználókhoz mindenki kedvenc böngészője, az Internet Explorer is. A Windows 98 fókuszába a hardverek támogatása és a netezés került, így már tartalmazott olyan szoftvereket, mint például az Outlook Express vagy a Frontpage Express.

A Windows első igazi buktája az ME nevű kiadás volt, ami a multimédiás szórakoztatásra és az otthoni felhasználásra fókuszált. Bár ezen jelent meg először a Windows Movie Maker, és tartalmazta már a Windows Media Player és az Internet Explorer javított verzióit, túlságosan bugos volt.

Új idők

A Windows 2000 megint a vállalatokról szólt, így többek között a fájlok védelmére került a hangsúly. A nagysikerű Windows XP is az üzleti vonalat erősítette, és már egészen hasonlított arra, ahogy ma elképzelünk egy operációs rendszert. Az ezt követő Vista már nem aratott nagy sikert, leginkább az új eszközökön működött jól, de sokan kritizálták például a felhasználói fiókokhoz tartozó lehetőségeket.

A Windows 7 visszaszerezte az operációs rendszer jó hírnevét, a mai napig az egyik legnépszerűbb verzió. A Windows 8-cal a Microsoft a tableteket célozta meg, így a váltás (például az akkor már klasszikusnak számító Start menü hiánya) sokaknak túl drasztikus volt.

A ma is használt Windows 10-zel visszatértek az alapokhoz, így a felhasználók egy letisztult, könnyen kezelhető rendszert kaptak. Jutott azért újdonság is, például a Cortana beépített személyi asszisztens, az Internet Explorert leváltó Edge böngésző, vagy az Xbox app, amivel streamelni lehet a játékokat a konzolról a számítógépre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!