Világi Máté
Hat új ország, köztük két olajnagyhatalom csatlakozik a BRICS-hez
Az eddig öttagú csoport hirtelen több, mint kétszeresére nő, és ezzel a nyugatellenes hangulat is nagyot nőhet majd.
Dzsingisz kán: hadvezér, vérszomjas hódító, szexszimbólum, feminista
Bár sokaknak leginkább a hódításainak közel 40 millió áldozata ugrik be a nevéről, vagy hogy ma is rengeteg leszármazottja él, de a mongol császár kora egyik legnagyobb nőjogi harcosa is volt.
Már árulják a jegyeket a katasztrofálisan hamvába halt Fyre Festival folytatására
Az első száz jegyet 499 dollárért árulják, a később piacra kerülő belépők 799–7999 dollár között lesznek majd.
Négyből három magyar támogatja, hogy legális maradjon az abortusz
Európában nagy erről az összhang, de az indonézeknek a háromnegyede betiltaná a terhességmegszakítást.
Máris kirúgták Pálffy Istvánt a HírTv-től
Az első, hétfői adásában azt mondta, bizonyos türelemmel kell lenni a pedofil betegség felé, a csatorna azonnali hatállyal ki is rúgta.
Néhány nap alatt egyévnyi eső zúdulhat le a Halál-völgyben
84 éve először ért partot trópusi vihar Kaliforniában, Hilary az amerikai államban és Mexikóban is pusztított, súlyos áradásokat okozott. Tenerifén valaki direkt gyújtott tüzet, amit egy hete...
Egy mezopotámiai rézkereskedő már 4000 éve kihozta a kuncsaftjaiból az internetes kommentelőt
Az Éa-nászir nevű kereskedő több tucat vásárlói panasztáblát tartott meg otthonában, a régészeti lelet páratlan kordokumentum, és rendkívül vicces is.
Magyarország orvoshiányból is dobogós az EU-ban
100 ezer főre vetítve, Belgium és Franciaország a sereghajtók.
A fiatal, mosolygós brit nővér, aki koraszülött csecsemőket gyilkolt
Hamar felmerült, hogy Lucy Letby az egyetlen közös pont a halálesetek körül, de képtelenségnek tűnt, hogy egy kórházi dolgozó újszülötteket öljön, így még több áldozatot szedhetett válogatott...
„Lőjjétek le Orbánt”-feliratot fújt valaki a rakpartra, a rendőrség nyomoz
A BRFK szerint ismeretlen tettes rongált.








