Szántó-Nagy Bálint
HVG: Közel kétszáz embert küldhetnek el a Mediaworkstől
A lap információi szerint több átalakítás is jöhet, a Magyar Nemzetből például hetilap lehet.
Iráni nők levágott haját próbálták becsempészni Örményországba
Az örmény határon csak az idén több mint 135 kilogrammnyi hajat próbáltak már behozni.
Nem ment a Facebook és a Messenger? Ne aggódjon, másnak sem, de már meg is javult
A probléma a Meta felületeivel péntek délután jelentkezett, de viszonylag gyorsan megjavították.
Ideje előkészíteni a napernyőket, már nyakunkon egy tartósabb hőhullám
Jövő hét második felében a napi csúcsok meghaladhatják majd a 30, a hét vége felé akár már a 35 fokot is.
Megújult, de teljesen újragondolják a tavaly bevezetett MÁV+ applikációt
Két fejlesztés is érkezett: egyszerűsítették a nemzetközi jegyvásárlást és átalakult az utazástervezés is.
Egy szardíniai strandon a 10 és 65 év közöttiek kénytelenek lesznek lemondani a napernyőkről
Egy tavalyi tűzeset után új szabályokat vezetnek be, mert meg szeretnék óvni a strandot, illetve a települést.
Trump szerint sikeresek voltak a tárgyalások Iránnal, ezért elmarad a „nagyon kemény” csapás
A végleges megállapodást mindenki jóváhagyta, az aláírás helyszínét és időpontját hamarosan bejelentik.
Benyújtotta lemondását a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
Fürcht Pál a lemondását az „aranykonvoj” ügyben közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes főosztálya közötti nézetkülönbségekkel indokolta.
Török Gábor: Aki április 12-én született, azt is gondolhatná, hogy Sulyok egy aktív, politizáló...
Török Gábor nem tartja ügyetlen lépésnek, hogy Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul.
Rubovszky Rita szervezett találkozót Lannert Juditnak az egyházi iskolafenntartókkal
Rubovszkyval külön tisztázták a félreértelmezéseket, miszerint az egyházi iskolákat vagy a 6 és 8 osztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni.









