„Nem fogjuk megadni magunkat, jöhetnek akár ezer katonával is” – bárkivel felveszik a harcot a létükért küzdő ősi közösségek

„Ha az terroristává tesz, hogy mapucse vagyok, és elfoglalom azt a földet, ami az őseimé, akkor terrorista vagyok” – így vélekedik Dél-Amerika egyik legnagyobb őslakos népének egy tagja. A chilei mapucse indiánok az utóbbi évtizedek legnehezebb időszakán mennek keresztül, miközben továbbra is szabotázsakciókkal, területfoglalásokkal és a rendőrséggel összecsapva próbálják visszaszerezni ősi földjeiket. Az országban a tavaly decemberi választáson a chileiek új elnököt, a szélsőjobboldalinak tartott José Antonio Kastot választották meg, aki keményebb eszközökkel rendezné az őslakos közösségek helyzetét.

A Fundo Pidenco egy nagy, dombos terület Chilében, ami most azért lett ismert szerte az országban, mert jelenleg ez az egyik, a bennszülött mapucsék által visszavett és megszállt földterület. A Reuters bejutott a mapucse ellenállás szimbolikus helyszíneire, így képriportjukban olyan közösségek mindennapjaiba kínálnak betekintést, ahova a chilei hatóságok is csak nagyon ritkán merészkednek közel.

Kast elnök most a rend helyreállítását ígéri Chile évtizedek óta húzódó déli konfliktusában. Az pedig már generációs kérdés, hogy erre ki és hogyan reagál: míg egyesek továbbra is a harcban hisznek és ellenállnak, a fiatalabb nemzedékek tagjai egyre inkább a békés megoldások felé fordulnak: egyetemi tanulmányokkal, bírósági eljárásokkal és környezetvédelmi kampányok útján próbálják megvédeni földjeiket a chilei hatóságoktól.

A mapucsék Chile legnagyobb őslakos népcsoportja. Nincsenek kevesen, bár csak a teljes népesség 9 százalékát teszik ki, a legfrissebb chilei népszámlálási adatok szerint ez körülbelül 1,6 millió ember. Az amerikai kontinensen ők az egyetlenek, akiknek évszázadokig tartó ellenállás után sikerült függetlenségi szerződést kötniük Spanyolországgal. Területeik jelentős részét egészen a 19. század végéig Chile nem is vonta a saját ellenőrzése alá. Ma már területeik mindössze 5 százalékát felügyelik a mapucsék. Hiába a régióban rendelkezésre álló bőséges természeti erőforrások, továbbra is Chile egyik legszegényebb területének számít.

Területeik elvesztésének üteme az 1973–1990 közötti Augusto Pinochet-diktatúra idején gyorsult fel. Ebben az időszakban a chilei állam hatalmas mapucse területeket ruházott át erdészeti vállalatokra. Később a szocialista Salvador Allende elnöksége alatt a mapucséknak kedvező földreformot is javarészt visszavonták.

1974 és 1994 között közel 1,7 millió hektárt ültettek be eukaliptusszal és fenyőkkel, azonban ezeknek a földeknek a jelentős része korábban a mapucséké volt. Az őslakos közösség egy része állami támogatással földvásárlásokba kezdett, mások pedig azóta is területfoglalással próbálják visszaszerezni a földjeiket.

Hiába az egyre szűkülő mozgástér, sok mapucse közösség próbálja megőrizni nyelvét, kultúráját és hagyományos életmódját. Ezek a közösségek elhatározták, hogy ellenállnak: a mapucse aktivisták felgyújtják az erdőgazdálkodó vállalatok járműveit, kotrógépeit, a fakitermelők táborhelyeit, raktárait és irodáit. Emellett rendszeresen támadják a nagyobb földtulajdonosokhoz tartozó templomokat, kunyhókat, termőföldeket és turisztikai komplexumokat is.

A legjelentősebb mapucse militáns szervezet a Coordinadora Arauco-Malleco (CAM), tagjai már régóta a területek „méterről méterre” való visszaszerzését, majd Wallmapu létrehozását szeretnék elérni. Wallmapu egy új, független mapucse államot jelent, saját kormánnyal, pénznemmel és külpolitikával.

A CAM tagjai szerint ők kizárólag a vállalatok tulajdonát veszik célba, nem átlagembereket. A biztonsági erők, a földtulajdonosok és az aktivisták közötti összecsapásoknak az elmúlt 30 évben közel 40 halálos áldozatuk volt.

Chile déli részének jelentős felében 2022 óta rendkívüli állapot van érvényben. Az előző, baloldali elnök, Gabriel Boric eleinte azt ígérte, hogy párbeszéd útján oldja meg a mapucsék helyzetét. Azonban Boric biztonsági miniszterét nem fogadták tárt karokkal, fegyverrel űzték el a régióból. Ezek után a hatóságok a gyújtogatások és lövöldözések számának növekedéséről számoltak be, ezért ideiglenes rendkívüli állapotot hirdettek, amit azóta már több alkalommal meghosszabbítottak.

Új elnök, keményebb kéz

Az év elején hivatalba lépő új chilei elnök, José Antonio Kast már nem említett párbeszédet, azt ígérte, hogy helyreállítja a rendet az ország déli részén. Jelezte, hogy amennyiben erőszakot tapasztalnak, akkor a helyzet rendezésének érdekében kész keményebb fellépést is alkalmazni.

Temucuicuiban, a mapucse ellenállás egyik legfontosabb központjában, a rendőrség májusban nagyszabású razziákat tartott. Öt aktivistát vettek őrizetbe, köztük Jorge Huenchullant, a közösség egyik werkenét, azaz szóvivőjét is. Testvére, Jaime Huenchullan szerint a fokozódó militarizáció csak tovább mélyíti a közösségükben az elégedetlenséget. A rendkívüli állapot miatt a kormány katonákat és páncélos járműveket vezényelt a térségbe, ezeket többnyire járőrözésre és a többi kormányzati hatóság támogatására használják.

„A militarizáció itt már több mint négy éve tart, és napról napra egyre fokozódik” – mondta Jaime Huenchullan, aki azt állította, a katonai járművek rendszeresen megállnak, hogy kikérdezzék az éppen iskolába tartó gyerekeket. „A gyerekek már kis korukban meggyőződnek arról, hogy a mapucse népnek harcolnia kell, meg kell védenie magát” – fogalmazott.

A mapucse vezetők az egyre szigorúbb büntetőeljárásokat és a börtönbüntetéseket politikai üldözésnek tartják. A legismertebb foglyok között van a CAM alapítója, Hector Llaitul, aki 23 éves börtönbüntetését tölti hatóságok elleni támadások, faanyaglopás és erőszakos földfoglalás miatt. 23-ból 15 évet azért szabtak ki rá, mert erőszakra uszított.

A CAM-alapító ügyvédje útján a Reutersnek küldött válaszában a vádemeléseket a mapucse ellenállás elfojtására irányuló átfogó stratégia részeként jellemezte. „A bűnügyi eljárások a politikai üldözés újabb eszközévé válnak, amelynek célja nem az átnevelés, hanem a büntető és megtorló jellegű fellépés az ellenállás megtörése és felszámolása érdekében” – fogalmazott. Az állami hatóságok szerint viszont az ítélet fontos lépést jelentett a chilei déli régióban tapasztalható erőszak visszaszorításában.

Kast elnök irodája a megtorlással és a politikai üldözéssel kapcsolatos kérdéseket a belügyminisztériumhoz továbbította. A belügyminisztérium viszont nem reagált a Reuters megkeresésére.

Fundo Pidenco – a visszafoglalt paradicsom

Az őslakos csoportok által készített összesítés szerint a déli régióban a mapucsék körülbelül 150 ezer hektárt tartanak a felügyeletük alatt, míg egy helyi szövetség tanulmánya szerint 12 700 hektárra a rendőrség és az állami hatóságok nem is tudnak belépni. A teljes területből körülbelül 2500 hektár a Fundo Pidenco területén található, ami eredetileg az Arauco erdőgazdálkodási vállalat tulajdonában lévő dombos birtok, de 2016 óta mapucsék tartják az irányításuk alatt.

Közel egy évtizeddel az elfoglalása után a Fundo Pidenco nagy átalakuláson megy keresztül. Most kanyargós földutak hálózata szeli át a domboldalakat, összekötve a faházakat, köztük legelésző állatok és a smaragdzöld mezők. A 44 éves Orfelina Alcaman, az egyik werken – vagyis szóvivő – gyerekkorában a nagyszüleitől hallott történeteket arról, hogyan éltek és dolgoztak ezen a földön, mielőtt az ipari erdőgazdálkodási birtokok részévé vált.

Más családokkal közösen és a CAM segítségével érkezett Orfelina Alcaman is a Fundo Pidenco területére még 2016-ban, és azóta el sem hagyta. „Amikor először megérkeztünk ide, már akkor az volt a szándékunk, hogy itt maradjunk, és ne menjünk el többé” – mondta. Hozzátette, hogy régen a terület egy sivatag volt, de ők mindent megtettek, hogy „meggyógyítsák” a földet, mindent helyreállították és újra életre is keltettek.

„Nem kérünk semmit ajándékba. Amit akarunk, az a föld, hogy mapucseként élhessük az életünk, mapucseként fejlődhessünk, és hogy saját gazdaságunkat építhessük, illetve szabadon és méltósággal élhessünk” – mondta Orfelina Alcaman. Azokat a vádakat visszautasította, miszerint a földfoglalásokban részt vevő közösségeik terrorszervezetként működnének.

„Soha nem öltem meg senkit, soha nem raboltam el senkit, soha nem sebesítettem meg senkit – mondta. – De ha az, hogy mapucse vagyok, és elfoglalom ezt a földet, ami az őseimé volt, terroristává tesz, akkor terrorista vagyok” – tette hozzá a mapucse nő. Alcaman ekkor egy faragott fatotemre mutatott (chemamull), ami egy dombtetőn található temetkezési helyen magasodik. Ez jelöli Pablo Marchant CAM-aktivista sírját, akit 2021-ben, egy rendőrséggel történt összecsapás közben öltek meg. Marchant ezzel az ellenállás szimbólumává vált.

„Itt élek és itt is fogok meghalni” – mondta Alcaman. Szeretné, ha Marchant mellé temetnék majd el. „Nem fogjuk megadni magunkat. Jöhetnek akár több száz vagy ezer rendőrrel, katonával, akármivel. Csak a holttestünket tudják majd elvinni innen.”

Az Arauco, a Fundo Pidenco területén működő erdőgazdálkodási vállalat nem kívánt nyilatkozni a Reutersnek, ahogy a Corma, a chilei erdőgazdálkodási vállalatok szövetsége sem.

A fiatalok más eszközökkel harcolnának

A mapucsék az új évet június végén ünneplik. A We Tripantu ünnepségeit követő napokban több tucat aktivista és vezető gyűlt össze egy temucói bíróság előtt abban a városban, ahol Kast elnök elindította az elnöki kampányát. A bíróságon a bebörtönzött aktivista, Llaitul fia, Pelentaro ugyanolyan sorsra készülhetett, mint korábban letartóztatott apja.

Pelentaro Llaitult és négy másik fiatal mapucse férfit azzal vádolták, hogy részt vettek egy erdőtelepen elkövetett támadásban, amelynek során teherautók és egy kotrógép is kiégett. A bíróság épülete előtt a támogatók csendben, egy tüzet körbeállva vártak az ítéletre a téli hidegben. A mapucsékat végül 14–16 év közötti börtönbüntetésre ítélték.

A bírósági tárgyalás után Hector Llaitul legidősebb fia, Ernesto szólalt fel a tömeg előtt. „Nincs okunk lehajtani a fejünket, vagy szégyellni magunkat – mondta. – Ezt az életet választottuk. A küzdelmet.” Elismerte, fájdalmas végignéznie, hogy egy újabb családtagját zárják börtönbe, miután korábban már átélte, ahogy apját több mint két évtizedes börtönbüntetésre ítélték. „Tudtuk, hogy ez nehéz folyamat lesz – mondta. – Lehet, hogy megnyertek egy-egy csatát, de a háborút még nem nyerték meg.”

Az összegyűlt tömeg időnként „Marichiweu” skandálással válaszolt, amit legjobban úgy lehet lefordítani, hogy „tízszeresen is győzni fogunk”. Azonban miközben a tapasztalt aktivisták harcosabb arcukat mutatják, a börtönök és a bíróságok között járkálnak, addig a fiatalabb mapucsék egyre inkább más módszereket keresnek a küzdelmük folytatására.

A támogató tüntetés közelében állt Llaitul legfiatalabb gyereke, a 20 éves Weftui, aki az ország egyik legrangosabb felsőoktatási intézményének, a Chilei Egyetemnek a joghallgatója. A közvetlen konfrontációt preferáló weichafes, vagyis harcosok generációjával ellentétben ő a jogi érdekképviseletet tekinti a bebörtönzött mapucsék és az ősi földek védelme hatékony eszközének. „Amikor elkezdtem az egyetemet, nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy jogot akarok tanulni, de az motivált, hogy segíthessek a mapucse foglyoknak. És ha tehetem, a családomnak is” – mondta.

Tudását most arra használja, hogy a közösségeikkel együttműködve tájékoztatja őket a bennszülöttek földjogairól és a jogi védelemről. Az ő életpályája tükrözi a mapucse közösségekben zajló szélesebb körű változásokat. A fiatalabb nemzedék tagjai igyekeznek egyensúlyt teremteni az ősi hagyományok, a felsőoktatásban szerzett tudás és a folyamatosan alakuló konfliktus között.

„Megvédjük azt a keveset, ami még maradt nekünk”

A mapucsék küzdelme más szempontból is átalakulóban van. A hegyvidéki Alto Biobío régióban élő 20 éves Millaray Suarez egy olyan fiatalabb nemzedék képviselője, amelynek tagjai kevésbé az erdőterületek visszaszerzésére, inkább a folyók, az erdők és a gyógynövények védelmére összpontosítanak.

A nemzetközi vállalatok az utóbbi időben felfigyeltek Chile déli részére, ami ideális számukra, hogy szélenergia-, vízerőmű- és hidrogénprojekteket valósítsanak meg. A mapucsék ezt szeretnék megakadályozni.

Suarez azon kevés fiatal machi (spirituális gyógyító) egyike, akik a Chile déli részén gyűjtött hagyományos gyógynövényeket használják. Szerepe elfogadásával együtt jár, hogy a közösségében maradjon, és olyan felelősséget vállaljon, amit a korábbi generációk gyógyítói nem éltek át. A helyi vezetők szerint mind a machik, mind a lahuenek, azaz a hagyományos gyógyításban használt gyógynövények, egyre ritkábbak a földek elvesztése miatt.

Suarez apja, Segundo Suarez éveken át harcolt a területeikért, miután a mapucsékat az Andok-hegység sziklás és kevésbé termékeny területeire szorították vissza. Ma a család elsősorban a Rucalhue vízerőmű elleni küzdelemre összpontosít, amit egy kínai vállalat épít a Biobío folyón. Szerintük a projekt veszélyezteti az őserdőket, ahol a ritka gyógynövények még mindig megtalálhatók.

„A gát elárasztja a területet, és a lahuen eltűnik” – mondta Suarez a hagyományos gyógynövényeikről. Annak ellenére, hogy a helyi machik által benyújtott jogi végzést elutasították, ő továbbra is eltökélt és folytatja a küzdelmét.

Bár sok fiatal mapucse a lehetőségek reményében a városokba költözik, Suarez úgy véli, hogy az ő generációjának is kötelessége maradni. Szerinte őseik keményen harcoltak, sokan életüket adták, és most rajtuk, a fiatalokon múlik közösségeik jövője. „Ahogyan ők életüket adták ennek a földnek a védelméért, úgy mi is meg fogjuk védeni azt a keveset, ami még megmaradt nekünk” – mondta.